Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Morze jelek

Morze jelek

Ez a történet abból az időből való, amikor még a távíró volt a leggyorsabb távközlési eszköz és a távíró kezeléséhez ismerni kellett a morze jeleket. Nos egy ilyen intézmény munkát hirdetett. Többen jelentkeztek a meghirdetett állásra köztük egy fiatal ember is. Elment a megadott címre. Látta, hogy az előszobában már heten ülnek. Mindannyian azért jöttek, amiért Ő. Ő is kitöltötte azt a formanyomtatványt amit mindenkinek odaadtak. Egyszer csak föláll és teljes határozottsággal bemegy azon az ajtón amiről azt mondták, hogy onnan jönnek majd ki és oda kell majd bemenni beszélgetni. Ő meg csak így hívás nélkül bemegy.

Rövid idő múlva kijön a munkaadóval, aki azt mondja a többieknek:

“Uraim, köszönöm, hogy elfáradtak ide, de betöltöttük az állást, ezt a fiatalembert választottuk.”

A bejelentést nagy fölháborodás követte.

-Hogyhogy Őt???

-Ő jött utoljára!!! És csak úgy bement hívatlanul!

Mire a munkaadó azt mondta: -Mióta maguk itt üldögélnek morze jelekkel, jól hallhatóan a következő szöveg hangzik: “Ha érted a szöveget hívás nélkül is gyere be, Tiéd lesz az állás!”

Ez a fiatal ember értette és magára vette.

Amit neki komolyan mondtak, azt komolyan vette.

Mi is sokszor olyanok vagyunk, mint ez a hét ember. Nagyon sok áldást amiatt nem kapunk meg, mert vagy nem halljuk meg Jézus szavát, vagy ha meghalljuk nem vesszük komolyan.

Ne vedd sértésnek, ha megkérdezem: Te meghallod Jézus szavát?

És ha igen, komolyan veszed?

“Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő énvelem” Jel. 3.20.

…………………………….

BARÁTI ÜZENET

Milyen is valójában a kapcsolatod a Barátoddal?

Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél. Reméltem, hogy beszélgetsz majd velem, még ha csak néhány szót is: megkérdeznéd a véleményemet, vagy megköszönnéd azokat a jó dolgokat, amelyek a napokban történtek veled. De észrevettem, hogy nagyon elfoglalt voltál.

Megint vártam, amikor föl-alá szaladgáltál a házban és készülődtél. Túlságosan lekötött az, hogy milyen ruhát vegyél fel. Tudtam, hogy lenne pár perced, hogy megállj egy pillanatra és köszönj, de te túl elfoglalt voltál.

Egyszer egy ideig tétlenül várakoztál, 15 percig dologtalanul üldögéltél. Aztán láttam, hogy talpra ugrasz, és már azt hittem, beszélgetni akarsz velem. De végül a telefon után nyúltál, és felhívtad egy barátodat, hogy megtárgyaljátok a legújabb pletykákat.

Egész nap türelmesen néztelek. Azt hiszem, a sok elfoglaltságod miatt nem értél rá, hogy bármit is megossz velem. Sokkal több dolgod volt annál, mintsem hogy szakítani tudtál volna rám egy kis időt.

Észrevettem, hogy ebéd előtt körülnéztél. Talán kínosnak érezted, hogy hozzám szólj, ezért nem hajtottad meg a fejed. Viszont megláttad, hogy 3-4 asztallal arrébb néhány barátod köszönetet mondott, mielőtt nekiláttak volna az étkezésnek, de te mégsem tetted ezt. Nem baj!

Amikor hazamentél, úgy tűnt, hogy otthon is sok dolgod van. Miután néhányat elvégeztél közülük, bekapcsoltad a tévét. Nem tudom, hogy te szereted-e a tévét, vagy sem, mert nem sok lényeges dolog történik ott. Ennek ellenére sok időt eltöltesz a készülék előtt, nap mint nap, holott nem gondolsz közben semmire, miközben csak bámulod a képernyőt.

Ismét türelmesen vártam, míg tévézés közben megvacsoráztál. Ez alkalommal sem szóltál hozzám.

Lefekvéskor úgy láttam, hogy már túl fáradt voltál. Jó éjt kívántál a családodnak, majd bezuhantál az ágyba és pillanatok alatt el is elaludtál. Nem baj!

Csillag László

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s