Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Már gyerekkorban tanítaná, hogyan működnek az emberi kapcsolatok – Szenvedés érlelte a gyógyítás képességét

Már gyerekkorban tanítaná, hogyan működnek az emberi kapcsolatok
Szenvedés érlelte a gyógyítás képességét

Születésnapi beszélgetés Hegedüs Etával Hegedüs Eta 65 évvel ezelőtt született, de a kora valahogy nem stimmel, mert energiája akár egy harmincasé, bölcsessége akár egy százévesé. Az egészségtanító most őszintén elmondta a Természetgyógyász Magazinnak, milyen út vezette őt idáig.

– Tulajdonképpen kit tisztelhetünk önben? Talpreflexológust? Színgyógyászt? Spirituális gyógyítót? Az Új Medicina elkötelezettjét?
– Mindegyik én volnék. A sikertörténetek általában úgy kezdődnek, hogy mindig is gyógyítónak készültem. De tőlem ez távol állt, sose akartam gyógyítani. Eredetileg műszaki ember vagyok. Talán ezért is barátkoztam meg először a fény-színterápiával.
– Sokan azért kerülnek közel a természetgyógyászathoz, mert valamelyik hozzátartozójukon szeretnének segíteni. Önöknél ki volt beteg?
– Én magam.
– Erről eddig nem nagyon beszélt.
– Pedig másként sose kerültem volna erre a pályára. Példaképem és tanítóm, Biegelbauer Pál mondta, hogy az emberben rejtett bombaként vannak jelen képességek, amiket aztán egy gyújtózsinór beindít. Az én gyújtózsinórom a saját szenvedésem volt.
– Mikor döbbent rá a képességeire?
– Nem egy pillanat műve volt. Én már gyerekkoromban is megéreztem és láttam dolgokat, de nem tudtam ezt mire vélni. Talán akkor kezdődött a természetgyógyászat iránti érdeklődésem, amikor 1976-ban műszaki létemre gyerekrendelőben vállaltam asszisztensi munkát, voltaképp azért, hogy az iker fiaim közelében lehessek. Szöget ütött a fejembe, hogy az orvos azt mondta a torokfájós gyerek anyjának, adjon fagyit a kis betegnek, vagy azt hallottam, hogy magas vérnyomásra cseresznyeszárból főzzenek teát, mert az vizelethajtó, így lemegy tőle a vérnyomás is. Akkor visszagondoltam arra, hogy amikor szamárköhögésem volt, a szüleim a mészégető mellé vittek. Utáltam azt a szagot, de jobban lettem. 1985-ben még tiltott irodalom, szamizdat volt a természetgyógyászat. Oláh Andort és Lajos atyát bújtuk titokban a szomszédasszonyommal.
– Mikortól kezdett másokat gyógyítani?
– Először megtanultam a talpmasszázst, Bajor Mariann talpmasszőrnél végeztem. Azért jártam strandra, hogy nézzem az emberek talpát, láttam, mennyire különböznek. A különbségek üzenetet hordozhatnak – gondoltam. Többet akartam tudni, mindent, amit csak lehet! Megismerkedtem Biegelbauer Pállal, fejlődött a spirituális látásom, hallásom. Török Szilveszter azt mondta: egy jel nem jel, legalább háromra van szükség. Így hát más módszereket is elkezdtem tanulni, hogy többféleképpen alkothassak képet egy emberről: arcdiagnosztika, füldiagnosztika, íráselemzés… Aztán jönnek a terápiák: a talpmasszázs mellett a bioenergetika, a gyógynövényismeret, a fényadás… mindig többet és még többet akartam tudni! De ha azt kérdi, ki vagyok valójában, azt mondom: lélekgyógyító vagyok. Ha valakinek a lelke megérint, akkor tudok neki segíteni, hogy ő maga rájöjjön, mit tehet önmagáért. Képzett természetgyógyászként azt mondom: mindenki önmaga gyógyítója.
– Tíz évig tanította az embereket a televízión keresztül, műsorában eljuttatta hozzájuk az alternatív gyógyítás lehetőségét akkor, amikor ez még újdonságnak számított. Miért hagyta abba?
– Inkább az az érdekes, miért kezdtem el. 13 éves koromban néztem a tévében Takács Mari bemondónőt – a korombéliek még emlékeznek rá –, és a helyében magamat láttam. Aztán egyszer csak valóban ott ültem a tévében, hiteles emberek voltak a vendégeim, nekik adhattam lehetőséget a megmutatkozásra. Sokan azt se tudták, hogy én is természetgyógyász vagyok. Amikor csinálok valamit, azt a legjobban szeretném tenni, beleadok mindent, teljes odaadással. Talán ezért van az, hogy amikor vége, nincs hiányérzetem. A televíziózás után se volt. Beteljesítette a küldetését az az időszak.
– Hol lehet önnel most találkozni?
– 1996 óta dolgozunk a férjemmel együtt egy orvos-természetgyógyászati rendelőben, egyelőre itt fogadom, aki hozzám fordul. De elhatároztam: ha innen el kell jönnöm, az azt jelenti, hogy ideje a változtatásnak. Most úgy néz ki, eladják a rendelőt, és érzem is, hogy új korszak jön el. Szeretnék konzulensként, tanácsadóként dolgozni, hogy mindazzal, amit megtanultam és valaha is alkalmaztam, segíthessek másoknak. Szeretnék iskolákba eljutni, elmondani a gyerekeknek, hogyan működnek az emberi kapcsolatok, miként élhetnek boldogabban és egészségesebben. Ilyesmire nem tanítják a diákokat, pedig ez a legfontosabb! Mindkét fiam pedagógus, egyikük igazgatóhelyettes. Nagyon feldobta őket ez az ötlet. Óvodákba is elmegyek, ha hívnak. Szeretnék még újabb szakmai cikkeket írni, talán könyvet is. Úgy érzem, rengeteg dolgot tanultam és tapasztaltam, amit tovább kell adnom.
– Említette, hogy egy súlyos betegség vezette a gyógyítás útjára, de én nem emlékszem, hogy hallottam vagy olvastam volna, hogy súlyos beteg volt.
– Én eddig nem nagyon beszéltem az engem ért tragédiákról, mert úgy gondoltam, nem én vagyok a fontos. De tapasztalatból tudom, hogyan lehet túlélni a legnagyobb szörnyűségeket, a gyermekünk elvesztését, a gyógyíthatatlan betegséget. 1971-ben elveszítettem az egyhetes ikreimet. Azt tanultam a szülői házban, ahol nekem nem nagyon jutott anyai ölelés, mert a húgom volt a szüleim első és egyetlen gyermeke, hogy erősnek kell lennem, és nem szabad érzelmeket mutatnom.
– Bocsánat, hogy közbeszólok: ön nem a szülei gyermeke volt?
– Az édesanyám egészen fiatal volt, amikor születtem, az édesapám fiút remélt, és büntetett, amiért lány lettem. A húgom kétéves korában megbetegedett, rá vigyázni kellett, figyelmet igényelt. Én nem voltam fontos. Azt hittem, ha alkalmazkodom, ha jó kislány leszek, és sose mondok ellent, akkor talán szeretnek majd. Apám 68 éves korában meghalt, úgy, ahogyan azt programozta. Ötvenéves elmúltam, amikor először ellent mertem mondani anyámnak. Ezután öt évig nem beszéltünk. Aztán egymásra találtunk, és megadatott még egy szép, szeretetteljes, sajnos rövid időszak. Azóta is azt gondolom: előbb kellett volna eléggé szeretnem magam, akkor jobb eséllyel szerettek volna engem. De ez nagy tudatosságot és önfejlesztést igényelt, előbb nem ment.
– Visszatérve a saját gyászához, az ikrekhez: ez végül is feldolgozatlan maradt? Ez vezetett betegséghez?
– Évek múltán tört meg a gyász. Egy injekció felborította a hormonháztartásomat, a szívemmel kezeltek, pánikbeteg lettem. Sorban jöttek a fóbiák: az infarktustól való félelem, a kutyáktól való félelem, a vízfóbia, a másoktól való rettegés, nem mertem kimenni a lakásból… Közel harminc éven át szenvedtem és kerestem a gyógymódot. 1999-ben volt a teljes napfogyatkozás. Akkor voltam a legrosszabbul. A testemben éreztem a napfogyatkozást, ahogyan átment rajtam a fejem búbjától a talpamig… sírógörcsöt kaptam, azt hittem, képtelen vagyok abbahagyni. Mire vége lett, újjászülettem, attól fogva vagyok gyógyult. A 29 és fél év egy szaturnuszi időszak. Ennyi ideig voltam beteg.
– De én már a kilencvenes évek derekán ismertem önt, már akkor is gyógyító volt! Nem volt semmi baja!
– Senki nem tudta rólam, senki nem látta rajtam. Iszonyatos erőfeszítés és önfegyelem volt emögött. Egyedül a férjem tudott róla, aki azért adta fel ragyogónak ígérkező külkereskedő karrierjét, hogy velem legyen, vigyázzon rám. Együtt dolgoztunk, ő kísért mindenhová. Azért tudok hitelesen együtt érezni azzal, aki a fóbiáival, az érzelmi sérüléseivel, a félelmeivel jön hozzám, mert én ezeket átéltem, én tudom, mit érez. Szó szerint magamon kísérleteztem ki mindazt, amit másoknak mondok vagy tanácsolok. A gyakorlatból tudom, hogy minden helyzetből van kiút!
– Hogyan szabadulhat meg az ember a félelmeitől?
– Azt kérdezem: mi lesz, ha ez és ez bekövetkezik? Amikor válaszolunk, megfogalmazzuk, mi lehet a legszörnyűbb következmény, és rájövünk, hogy az is csak egy új élethelyzet, egy új feladat. Mi lesz, ha elveszítem az állásomat? Keresek másikat. Eladom a tévét, szerényebben étkezem. Elköltözöm a gyerekeimhez vagy a szüleimhez. Mi lesz, ha odaköltözöm? Akkor majd alkalmazkodom. Szeretni fog a férjed? Szeretni fog akkor is. Keresünk albérletet. Másik állást. Felkészülünk a legrosszabbra, és teszünk a legjobbért. Mindig van tovább. Mindig van megoldás, van kiút, van holnap. Ezt kell tudatosítani az emberekben. Végig kell vezetni gondolatban, és átélni, átérezni az egész folyamatot, amitől tartunk, és akkor rájövünk, hogy már nincs is mitől. Egyébként is a kérdések általában a jövőre vonatkoznak – ami nincs, mert mindig csak most van –, ezért a semmitől félünk.
– Ön is azok közé tartozik, akiknek meghatározhatatlan a kora. Tudom, hogy 65 esztendős, de nem tudom elhinni.
– 65 évesen jobban vagyok, mint 35 éves koromban. Az osztálytalálkozón nem ismertek rám: én most az az Eta vagyok, vagy ez az Eta vagyok? – kérdezték. Az osztályfőnököm, akinek pedig éppen elég baja volt velem, nem ismert meg, és a találkozó után levelet írt: félreismert, fogalma se volt, ki vagyok valójában. Ez jólesett. Az az Eta is én vagyok, persze, meg ez is. Csak másmilyen. Az ember ugyanabban a testben is reinkarnálódhat. Az ember letud egy feladatot, és még egyazon testben belefog egy másik feladat megoldásába. Ez általában akkor történik, mint nálam is, amikor az ember egy nagyon nehéz élethelyzetből kigyógyul. A beteg ember mindannyiunk terhét cipeli, és én ezért tisztelem őt. Elfogadom és támogatom, és ez gyakran már elég is a gyógyuláshoz. A betegség gyakran nem más, mint önmagunk megbüntetése. Csak az elfogadáson keresztül tehetjük túl magunkat rajta. Fogadjuk el önmagunkat és a teremtményeinket, hogy képesek legyünk mások elfogadására, akár betegek, akár egészségesek. Az elfogadás olyan apróságokat is jelenthet, mint amikor főzök-sütök valamit, jó szívvel tálalom, és azt mondom: ma ez a legjobb, amit adni tudok, ma erre voltam képes. Nem kell mentegetőzni, hogy túl sós vagy túl édes, hogy volt már jobb is: ma ezt tudom nyújtani, jó szívvel adom! Ha így fogjuk fel az életet, akkor sokkal elégedettebbek és boldogabbak lehetünk.

Zimber Szilvia

Névjegy
Hegedüs Eta egészségtanító 1993-ban alapította meg férjével az Etacom Oktató és Szolgáltató Kft.-t. Korábban talpreflexológusként dolgozott, ismert mesterektől tanult, illetve autodidakta módon sajátított el és fejlesztett tovább természetgyógyászati módszereket. Első számú mesterének Barbara Ann Brennan spirituális gyógyítót tartja. 2002-ben Természetgyógyászatért díjban részesült. Színterapeutaként részt vett a szín- és fényterápiás kristálylámpa megalkotásában. 2007-ben ismerkedett meg az Új Germán Medicinával Francios Leduc szemináriumán, majd ezen a területen tovább képezte magát. 2010-ben elvégezte dr. Eric Pearl Kapcsolatteremtő Gyógyítás tanfolyamát. Számos televíziós műsorban, újságcikkben népszerűsítette az általa ismert és alkalmazott természetes gyógymódokat. Tíz évig szerkesztett, vezetett természetgyógyászati műsort, emellett egy olyan jellegű műsort is, amiben a vendégek sorsukat befolyásoló találkozásaikról beszéltek. Férjezett, két felnőtt fia van.

(http://www.tgy-magazin.hu

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s