Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Archive for augusztus, 2012

Széphavasi Kápolna újjáépítése kalálkában

Középkori kőkápolna újjáépítésébe kezdtek Erdélyben

széphavas csúcsa

A Szép-havas csúcsa:  1339 m

A legendák közül, ami leginkább meggyökeredzett itt a gyimesiek körében, az a Szent László legendavilág. A Szent László-mondakört az magyarázza, hogy Szent László Erdély védőszentje volt, a székelyek szintén védőszentjükként tisztelték, a középkorban a székelyföldi templomok északi falán megfestették a hozzá kapcsolódó történeteket. A Szent László – legendák továbbélésének egy egészen konkrét tárgyi objektum is alapot szolgáltatott: a Csíkból Gyimesbe átvezető hágó közelében, az ún. Szép-havas tetején egészen a XIX. századig létezett a Szent László-kápolna, ahol intenzív vallásos élet zajlott. A moldvai csángók csíksomlyói búcsújárások alkalmával mindig útba ejtették ezt a bizonyos kápolnát. A múlt század harmincas éveiben a kápolna falai – szemtanú elmondása alapján – még mellmagasságig értek.

tovább: http://szephavas.hu/

kápolna építés

Szentléleknek szentelt magyar összefogás keresztelő körkápolnáját a Szép havason ‘a világ tetején’! Jövőt építünk befalazott áldozatunkkal.

Szeretettel, Esztány Zsolt építésvezető, egyesület elnökségi tagja
2012. augusztus 18. Nagyboldogasszony nyolcada

KALÁKÁZÁSI lehetőség!

Nekifogtunk a széphavasi kápolna építésének!

MolnarV
MolnarV

Az önkéntes munkacsoportok szerveződésével kapcsolatban aktuális információról érdeklődjön:
Erdélyben: Esztány Zsoltnál:
Mobiltelefonszáma: +40/724/241-311,
e-mail címe: esztanyzsolt@gmail.com

Magyarországon: Andrikó Lászlónál
Mobiltelefonszáma: +36/ 30 38-300-38

Segítségeteket előre is köszönjük:
Széphavas Egyesület vezetősége

Gyimesfelsőlok feletti Széphavason épül a kápolna!

Esztány Zsolt építésvezető családjával, folyamatosan kint tartozkodik a hegytetőn. Sátorban alszanak, pedig hajnalanta már 1-2 fokra csökken a hőmérséklet! Szükség van az áldozatra, hogy a fagyok beköszönte előtt elkészülhessen a falazás, majd fedél alá kerülhessen még a havazások előtt.

Zsolt írta:
“a nehezebb boltozott részek elvégződtek. Kevesebb mint fele van a falazásból (időre). Hétfőn kedden 10-en jönnek Debrecenből, Paks, Pécs, Nyíregyházáról. Hátha velük elvégezzük…. …folyamatosan jelen vagyunk és építjük és várjuk a testi, anyagi, lelki szellemi támogatást, mert most van szükség rá!”

A szeptember 18-i állapotról a galériában láthatók képek.



 


viccek

Mindenki csak arról számol be és beszél,hogy baleset történt.Hm.
Én meg elmondom Nektek,hogy jobbeset is történt.Nem rég elütöttem a mutató a delet.Páff 🙂
Hadus


Jason Upton

Jason Upton amerikai keresztyén énekes-dalszerző.Upton

Már halottam párszor Jason Upton amerikai keresztyén énekes- dalszerző nevét, de még sohasem, halottam egyetlen egy dalát sem, egészen egy csütörtök délelőttig, amikor is a Golgota Rádióban adtak le tőle, egy nagyon jó dalt ( Lion of Judah ), és ez a dal nagyon megtetszett nekem, és egyből elkezdtem a neten az énekesről információkat  keresni. Az én véleményem szerint, egy nagyon áldott és tehetséges ember,  a hangszerelés és az énekek nagyon elvannak találva.

Jason Upton:

Jason Upton 1973 december 15-én született Minneapolis-ban. Zenéi leginkább istentiszteleti alkalmon születtek. Nagyon sokat fejlődött az évek során, hiszen a keresztyén zeneiparban létre hozta saját kiadóját. Már számos dala részesült elismerésben, megkapta a Sparrow Records (EMI), Gotee Records és az Integrity Music díjakat.

Zenei karrierje a 700-as klub című keresztyén műsorban indult el, 2000-ben, amikor is elhívták az egyik adásba, és ott zenélt. Több keresztyén média és magazin felfigyelt rá, és elkezdődött a zenei karrierje. Rendszeresen turnézik az Egyesült Államokban, Kanadában, Európában és Dél-Amerikában, dicsőítés vezető gyülekezetekben és konferenciákon.

Az első albumot 2000-ben adta ki. Több mint fele a daloknak az albumon rögtönzött, spontán dalok és nyilatkozatok. Később Jason csapata megjelent a Nemzeti Imanap és böjt alkalmon az úgynevezett The Call Dc.

2001 augusztusában kiadta második albumát, aminek a Faith címet adta. Az utómunkálatok meghozták az eredményt, hiszen egy kiváló minőségű albumot adtak ki. Ez volt az első profi felvétel. Az album jó fogadtatásra talált.

2002-ben megjelent kettő albuma,(Jacob’s dream, Single)  ez volt az első, hogy egy profi stúdióban vehették fel.

A Jacob’s dream című albumon, befelé forduló, elmélkedéses dalok vannak.

A Single című albumáért megkapta a Sparrow Records díjat.

A következő albuma 2003-ban jelent meg , szintén kettő.

A Dying Stars című albuma, egy nagyobb projekt volt, és arra koncentrált,hogy teljesen megsemmisítse személyes büszkeségét,  hogy teljesen alávesse magát Isten tervének.

Szinte minden évben jelent meg albuma 2006 kivételével, a legújabb albuma a Glimpse című album, ami 2012-ben jelent meg.

A Great River Road című albuma, (2005)  Gotee Records díjat kapott, és a Beautiful People című albuma, (2007) Integrity Music díjat kapott.

A 2007-es Ég és föld között című albuma bekerült a CBN kortárs legjobb keresztyén albumok közé.

Remélem ezzel a kis cikkel kedvet adtam ahhoz, hogy elkezdjétek Jason Upton zenéit is hallgatni!

Jason Upton zenék:   http://www.myspace.com/jupton/radio

Jason Upton weboldala:   http://jasonupton.com

Caleb


baleset

Baleset történt kaposváron a szigetvárit út és a
nyár utca éles kanyarban 3autó egymásba rohant rendőri helyszínelés folyik


Ez az a Nap!

Ez az a Nap!

ez az a nap

Ez az a nap!

2012 október 20.

Jegyek kaphatók Makra Zsoltnál!

Tel.: 06 20 374 51 58

e-mail: mazso90@gmail.com

info: http://www.ezazanap.

Ez az a nap! 2012 – Matt Redman és Tim Hughes Budapesten

Jegyár: 2990 Ft / db,
Csoportos kedvezménnyel már 2240 Ft/ db-tól!

2012 október 20. 16-23 óráig
(A Misszió Expó 12 órakor nyit)
Papp László Budapest Sportaréna

Örömmel hirdetjük, hogy idén is megrendezzük a magyar keresztények nagyszabású találkozóját, melynek ismét a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont, ezúttal október 20-án, szombaton.
Szeretettel hívunk benneteket, hogy közösen dicsőítsük Istent, és átéljük a testvéri találkozás örömét!

Ez az a nap! 2012 – Matt Redman és Tim Hughes Budapesten

jelentkezz rendezőnek


jaj de jó a habos sütemény…

Madártej szelet II.

  • Elkészítési idő: 60 perc
  • Elkészítés nehézsége: *
  • Árkategória:**

Hozzávalók

https://i1.wp.com/mindmegette.hu/lapokkepek/receptgaleriak/2000/2310_8066_madartej_szelet_n.jpg

  • A tésztához:
  • 8 tojásfehérje
  • 8 evőkanál liszt
  • 8 evőkanál cukor
  • fél csomag sütőpor
  • A krémhez:
  • 8 tojássárgája
  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 1 evőkanál liszt
  • 8 dl tej
  • 20 dkg porcukor
  • 25 dkg Rama margarin
  • A tetejére:
  • habtejszín

Elkészítés

A tésztához a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukrot, és ezzel is tovább keverjük. Amikor jó kemény, a sütőporral elkevert lisztet is hozzáadjuk. Közepes méretű tepsit sütőpapírral kibélelünk, a masszát beleöntjük, és előremelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütjük.

A krémhez a tojássárgát, a vaníliás pudingport és a lisztet kevés tejjel kikeverjük, majd a forró tejhez öntjük, és állandóan kevergetve sűrűre főzzük. Amíg hűl, a porcukrot a margarinnal habosra keverjük, és a kihűlt főzött krémmel összekeverjük. A tészta tetejére kenjük, majd keményre felvert tejszínhabbal díszítjük.

Megjegyzés

Nem túl bonyolult és nagyon finom sütemény!

A receptet és a fotót Bercédesz küldte. Köszönjük!

Hozzászólások

  • benkovendeghaz
    A hévégén megsütöttem ezt a sütit de nem volt itthon tejszínhab Én ostyalapot tettem a tetejére így is nagyon finom lett .
  • Agárdy Irén
    Én nem szoktam ennyire megsütni a lapot, csak inkább egész halvány rózsaszínűre. Egyébként nagyon finom sütemény. Főleg a Hulala tejszínnel, mert abba nem kell cukor és habfixáló sem.

Koncert – A Parachute Band újra Magyarországon!

Egy nagyon jó koncert!

A Parachute Band újra Magyarországon!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

2012. július 31.-én, egy fergeteges koncerten vehettem részt, a Budapesti Golgota Keresztyén gyülekezetben, nagyon sokan voltunk. Ez egy jótékonysági koncert volt. A jegy 500 Ft-ba került, amivel a Golgota Gyülekezet kirgizisztáni misszióját támogatjuk, hiszen hála legyen Istennek, ott is elkezdődött a misszió, és egyre többen adják át az életüket Jézusnak. Most egy játszóteret szeretnének építeni, hiszen nincs játszótér, és ezért a helyiek elhatározták, hogy eladják a kocsijukat és a többi értékes dolgaikat, csak azért, hogy fel tudjanak egy játszóteret építeni. Ezen az estén elég sok pénz gyűlt össze ahhoz, hogy elkezdjék az építését.

Néhány szó az együttesről: Természetesen keresztyének. Parachute Band az együttes neve, és új-zélandiak, a csapat 1995-ben alakult meg. De 2006-ban úgy döntöttek, hogy abbahagyják a zenélést és ezt a 2007-es Parachute fesztiválon jelentették be. Érdekes módon, az együttes nem szűnt meg, az egykori zenészek helyét egy fiatalabb generáció vette át, akik korábban Victor Rose néven tevékenykedtek. A tagcserével természetesen az együttes stílusa és hangzása is azonnal megváltozott. Az új tagoknak már albumuk van, turnéztak világszerte: Amerikában, Kanadában, Ázsiában, Dél Afrikában, az Egyesült Királyságban, Európában, Új-Zélandon és Ausztráliában. Több új-zélandi díjban és elismerésben is részesültek, 2011-es Love without measure című albumuk (Határtalan szeretet) az új-zélandi top 10-es lista első helyezettje volt. Magyarországon most adtak negyedszerre koncertet, én harmadszorra vehettem részt a koncertjükön. Legelőször 2009 május 31-én adtak koncertet Magyarországon, a Westend Tetőkerten a Soul and Gospel fesztiválon, nagyon hálás vagyok, hiszen akkor is ott lehettem, utána 2009 augusztusában is jöttek koncertezni, a Take 5 Jazz Pubban volt a következő, azt sajnos ki kellett hagynom, utána hosszú szünet után újra jöttek Magyarországra 2012 június 2-án, a Reménység Fesztiválra, és most július 31-én itt voltak negyedszerre is. Nagyon vártam már ezt a napot, hiszen nagyon szeretem a stílusukat, és az egész csapatot. Mindenképp az első sorban szerettem volna lenni, és ez meg is adatott, a koncert előtt már fél órával, nagy sürgés-forgás volt, az énekes intézte a dolgokat a beállításokat, jó volt őket újra látni élőben, nagyon közvetlen emberek.

A koncert egy hosszabb intro videó bevezetéssel történt, ami szintén nagyon igényes volt, a legújabb albumukról (Matins Vespers) szólt a bevezető. Utána felállt a csapat és elkezdték a bő másfél órás koncertet, és együtt énekeltük velük az énekeket, többek közt elhangoztak a Come to the River, Living Rain, Mercy, Glorified, Gave It All, Peace on Earth, Saviour of the Broken Heart, Keep the Fire Burning, Promises, In Jesus, The City of the Lord című dalok, és még jó pár dal.

parachute band

Az énekes, egy megható bizonyságot is tett, és felolvasott egy igeverset is: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Máté 11,28. Elmondta, hogy  az édesapja lelkipásztor. Utána elmondta, hogy úgy született, hogy az arcához volt nőve a keze, és sokszor meg kellett műteni míg rendbe jött és elválasztották a kezét az arcától. Nagyon sokat csúfolták az iskolában, mindig lenézték. Egy karácsony estén amikor a szülők elmentek a gyülekezetbe szolgálni, akkor elhatározta, hogy megöli magát, hiszen senki sem szereti, mindenki csak lenézi. Sokat sírt, és Istennek azt kiabálta: Utállak! Utállak! Utána pedig azt mondta Istennek, hogyha szeretsz, akkor akadályozd meg azt, hogy, megöljem magam! Ekkor egy hangot hallott, Isten válaszolt neki: Szeretlek Fiam, értékes ember vagy, jöjj és kövess engem! Elindult a megtérés felé, és elfogadta Jézus Krisztust megváltójává, és azóta Őt követi, egy dalt is írt a megtéréséről, a Mercy című dalt.

Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy részt vehettem a koncerten, a többi fiatallal. Remélem, hogy még nagyon sokszor jönnek Magyarországra!

Caleb

parachute band
parachute band

Ime egy recept annak, aki szereti az édességeket

Madártej

madártej

madártej

Hozzávalók:
5 tojás
10 dkg cukor
1,2 l tej
1 evőkanál porcukor
1 evőkanál liszt
citromlé
vanília

Elkészítés ideje:
Egy óra

Elkészítés menete:

Egy mélyebb edényben tedd fel a tejet kis lángon főni, ügyelve arra, hogy ne forrjon fel. Kapard bele a vaníliát, ha keletkezik egy kis föle, akkor azt szedd le. A tojásokat szedd ketté, majd a fehérjéből verj félkemény habot, ha ez megvan, adj hozzá egy kiskanálnyi citromlevet, verd keményebbre, amikor pedig már majdnem eléri a tökéletes állagot, add hozzá a porcukrot is, és ezután verd teljesen keményre. A már meleg tejhez adj hozzá egy kanál cukrot, majd óvatosan szedj bele a habból galuskákat.

Főzd benne mindkét oldalukat egy percig, majd vedd ki, és egy csepegtetőtálban helyezd el őket. Ha az összes elkészült, akkor a tojássárgáját és a cukrot keverd simára, majd verd habosra. A lisztet ezután egy kevés hideg tejjel keverd csomómentesre, add hozzá a már forró vaníliás tejet, és forrald fel őket együtt. Miután felforrt, öntsd a sárgájához az egészet, folyamatos kevergetés mellett addig, amíg krémes, sűrű nem lesz. Ezután tedd bele a habgolyókat, és mehet a hűtőbe


tipp hölgyeknek szép szemek érdekében

Most megpróbáljuk közreadni az összes szemhéjtus-fortélyt, hogy te is bátran alkalmazd.

A tökéletes ív:

A szemek erőteljes hangsúlyozása nem új divat, már az ókorban is használtak szenet, hogy feketével emeljék ki a csillogó tekintetet. Talán a hatvanas években érte el csúcsát a tusdivat, amikor erősen keretezték a szemeket. Ma már nem az általános divat számít, inkább az, hogy mi áll jól az adott embernek. És a legtöbb nő esetében szép az erős szemfestés. A tus nagyon határozott vonalat jelent, a belső és a külső szemzugban vékony, a szivárványhártya felett pedig vastagabb. A szép kihúzás íves, egyenletesen nő a vastagsága, majd egyenletesen csökken. Ismét divatba jöttek a cicaszemek, így a vonalat lehet egy picit továbbhúzni a szemsarkánál. A szemhéjtus felvitele rengeteg hibázási lehetőséget rejt magában. Először is gyakorlottnak kell lenni, elsőre szinte biztosan nem fog menni. A vonal nem lesz folyamatos, a teteje pedig cikkcakkos lesz. Lehet, hogy nem sikerül pont a pillák tövébe húzni, hanem kis fehér vonal marad a szemhéjon. A száradásnál is lehetnek problémák: a pislogással elkenődhet. Ha mindezek nem szegik a kedvedet, akkor vágj bele.

Tusfajták:

A legismertebb az ecsetes, mártogatós változat, pedig ezzel a legnehezebb dolgozni, hiszen a festék mennyiségét is szabályozni kell, és az ecsetet kezelni sem egyszerű. Talán a legkönnyebb a filces kiszereléssel dolgozni, bár a túl hegyes véggel óvatosan kell bánni!
A szilárd vagy por alapú tushoz külön ecset szükségeltetik. A festéket vízzel kell összedolgozni, hogy folyékony állagot kapj.

Hogyan csináld?

Először is válassz ki egy nyugis estét, amikor van időd gyakorolni, hogy tökéletesíthesd a technikádat. Sminkeléskor is akkor használd, ha van rá időd, mert precizitást követel. Több módon is kontúrozhatod a szemed, nincs üdvös megoldás, próbáld ki, melyik a legjobb neked. Alapozd le a szemhéjadat, majd vidd fel rá az alapszínnek szánt púdert. Ha más színnel is akarod hangsúlyozni a szemed, akkor vidd fel, a tus az utolsó lépés legyen a spirál előtt. Egy kefe segítségével távolítsd el a pillákról a púdert, majd húzz ceruzával egy alapot a tusnak. Ezt egyébként el is hagyhatod, de, ha még gyakorlatlan vagy, jól jöhet a vonalvezető. Ha ezzel megvagy, akkor jöhet maga a tus. Hajtsd hátra a fejed, hogy lefelé nézhess, ebben a pozícióban kevesebbet pislogsz majd, de a szemed nyitva van. Természetesen, ha megy félszemmel is a művelet, akkor egyenesen is ülhetsz. A kezedet támaszd meg, mert nehéz úgy dolgozni, hogy nem stabil, így cikkcakkos lehet a tusvonal. A legjobb, ha belülről kifelé haladsz, és több vonalból húzod meg a végsőt, egy mozdulattal ugyanis nehéz íves, egyenletes eredményt elérni. Fontos, hogy egészen a pillák tövébe kerüljön a festék, és ne maradjon hézag. Az ív elején, mely a szempillák vonalában kezdődjön, csak az ecset vagy toll végét használd, a vastagabb részeknél oda is nyomhatod az applikátort. Van, aki előbb az ívet rajzolja meg, majd kitölti, és haladhatsz fordított irányban is. Ha végeztél, ne nagyon pislogj, ne kenődjön el a festék. Erre a rétegre már ne vigyél fel semmit, mert a tus könnyen lepattogzik. Figyelj, hogy a szem külső sarkában ne legyen túl vastag az ív, és ne is húzd sokkal tovább a szemsarkadnál, mert nem éppen elegáns.

(forrás:Femina.hu)


Imanap 2012 augusztus 17

magyarsziv_2007_aritmia_radio_0818_stat

Jézus Krisztus Győzött!

2012 augusztus 17 péntek imaéjszaka
Imádkozzunk együtt a kerület és az egész ország ébredéséért, és az emberekért a kocsmákért, hogy megtérjenek a tulajdonosok és bezárjanak a kocsmák. Bejárjuk a kerületet és imádkozunk. Ha szeretnél velünk együtt imádkozni, akkor gyere bátran, várunk szerettel!

Helyszín: Budapest 19. kerület

időpont: 22 órától

info: Makra Zsolt
mazso90@gmail.com
http://www.shalomband.webnode.hu

Caleb


Só emberi könnyekből?

Aki úgy érzi, a készített ételeiben nincs elég érzelem, megízesítheti azt a bánat, a düh vagy épp egy tüsszentés könnyeivel.

Egy londoni webáruház a közelmúltban igencsak meglepő portékát kezdett árulni. Állítólag emberi könnyekből készült sót forgalmaznak a következő leírással: a legfrissebb emberi könnyeket alaposan kifőzik, majd kristályosítják, ezt követően csomagolják őket aszerint szortírozva, hogy milyen okból keletkeztek.


Nem igazi – Fotó: Jezebel

A webshop a különleges ételízesítőből ráadásul több fajtát is tart raktáron. Elmondásuk szerint más az íze a hagymapucolás közben kibuggyanó, és a tüsszentéstől, nevetéstől vagy épp a dühtől kicsorduló könnyeknek is.

Persze a készítés pontos menetét jótékony homály fedi, ez pedig megnyugtathatja azokat, akik a könnyek sterilitása és az egészségügyi következmények miatt aggódnak. Valószínűleg a kis üvegcséket inkább rendezvényekhez és házibulikhoz készítették, mint étkezéshez és inkább egy ügyes reklámfogás, mint gasztronómiai különlegesség.


Interjú Szilágyi Áronnal

Szilágyi Áron

– Horváth Mariannak, a párbajtőröző világbajnoknak elcsuklott a hangja
közvetítés közben, könnyekig meghatódott, amikor
“bevitted az utolsó találatot”, az ország meg ujjongott örömében. Az édesanyádnak mi volt az első szava a döntő után?

– Telefonon tudtunk beszélni. Már nem emlékszem rá pontosan, de a szavak nehezen jöttek mindkettőnknek. Elmondta, hogy nagyon büszke rám, hogy végigizgulták a közvetítést, hogy gratulál és természetesen vár haza.

Úgyhogy csütörtökön megyek is és remélem, valami finom vacsorával fog várni.
– Életed első olimpiáján, életed első olimpiai aranyérmét szerezted meg tegnap. Azt tudom, hogy a sportolóknak nem szabad inni, de
tegnap azért pezsgőztetek egyet, ugye?
– Egyáltalán nem volt rá időm. A verseny után rögtön rohantunk a sajtóközpontba, ahol rengeteg interjú várt rám, úgyhogy körül belül
két óra tájban értem vissza a szobámba, ahol elkezdtem olvasni az SMS-eket, meg a Facebook üzeneteket, amiben rengetegen gratuláltak,
ismerősök és ismeretlenek is. Még nem jutottam a végére, mert, ahogy kihagyok öt percet, máris érkeznek a következő gratulációk.
Nagyon jó ez a véget nem érő gratuláció sorozat és nagyon örülök, hogy ennyien figyeltek rám.
Ünneplésre biztos lesz lehetőségem, ahogy hazaértem és természetesen szánok majd rá időt.
– Este azt nyilatkoztad, fel sem fogtad még milyen olimpiai bajnoknak lenni. Ma már olimpiai bajnokként ébredtél?

– Egyáltalán nem, még nem sikerült felfognom. Nem tudom magam elképzelni olimpiai bajnokként. Nyilván hetek, hónapok kérdése lesz, mire feldolgozom. Most egyszerűen annak örülök, hogy ezt a versenyt megnyertem egy ilyen hosszú, fárasztó felkészülés után, ami körülbelül másfél évig tartott a kvalifikációs időszakkal és a rengeteg versenyével, edzőtáborával együtt. Roppant fárasztó volt, ami itt csúcsosodott ki Londonban. Minden, amit elterveztünk nagyon jól sikerült és nagyon jók voltak a körülmények.
– Az edződ azt mondta, ezután lesz egy kis szabadidőd. Mivel töltöd majd?

– Természetesen vannak terveim, de még nem teljesen konkrétak. Először szeretnék hazajutni. Rengeteg megjelenés vár rám otthon,
amiknek eleget kell tennem, de nem bánom, ez egy nagyon kellemes teher. A pihenésnek is szeretnék áldozni. Amint lehet, leutazom a Balatonhoz. Sok időt szeretnék ott tölteni. Még nem tudom, hogy külföldi pihenésben is gondolkodjak-e, majd elválik, mennyi időm lesz és hogy lesznek-e hozzá társaim. Szeretnék a barátaimmal sokkal többet együtt lenni, mint amennyit tudtam az elmúlt közel egy évben.


viccek Hadustól


Hadus verse

Ismét egy vers tőlem

Lehajoltál hozzám…
Lehajoltál hozzám
Te Drága Mennyei Csillag,
Felemeltél engem,
azóta csak Téged hívlak.
Minden gyönyörűségem
Tőled való ajándék,
Te vagy Életem,
Szépségem-ékességem.
Minden Erőm,Lélegzetem
Te vagy nekem Örök éltető-szerető
Hatalmas Istenem. Amen.
Hadus


Újra hőségriasztás

Várható időjárás az ország területére péntek estig:

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de nyugaton és északon fátyolfelhők is lesznek az égen. Északon néhol zápor, zivatar előfordulhat. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad, csak zivatarok környezetében lehetnek átmenetileg erős vagy viharos széllökések. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 13, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31, 39 fok között alakul.

A tartóssá váló kánikula miatt éjféltől jövő kedd éjfélig hőségriasztást rendelt el a tiszti főorvos.

Élettani szempontból számottevő fronthatás továbbra nem érvényesül, de változékony nyári idő várható, ami az érzékenyeknél hangulatingadozást, nyomottság érzetet válthat ki. Az UV sugárzás a déli órákban erős lesz, de a délelőtt borongós tájakon ezt általában csak rövid időre éri el. A légszennyezettség közepes, a szálló por és a felszín közeli ózon koncentrációja lépheti át a nagyvárosokban az egészségügyi határértéket. A pollenek közül a csalánfélék helyenként magas koncentrációban vannak jelen a levegőben, a napokban pedig várhatóan a rendkívül allergén parlagfű virágpora is megjelenik. A közlekedők délelőtt a Dunántúlon és helyenként a középső megyékben, délután keleten találkozhatnak vizes útszakaszokkal.Kánikula esetén

https://i0.wp.com/www.kormendplaza.hu/kepek/2012/06jun/kanikula2.gif

https://i1.wp.com/www.kormendplaza.hu/kepek/2012/06jun/kanikula3.gif


Koko a cica az olimpiára készül: ki tudja, lehet hogy arany érmes lesz. Hajrá Koko cica!


Hírek hírfal

2012. augusztus 02. Csütörtök, Lehel napja. Holnap Hermina napja lesz.

Eszméletlenül vitték kórházba Rékasit

Mindössze három óra hosszat élvezhette a gondtalan pihenést Rékasi Károly. A színész ugyanis olyan rosszul lett a szállodában, hogy szirénázó mentőautó szállította a szolnoki kórházba

Repubblica: mindenki megőrül Jakabos Zsuzsannáért

Kevés hiányzik ahhoz, hogy Jakabos-mánia alakuljon ki – írja az olasz Repubblica.it, utalva arra, hogy a rajongók körében mekkora sikere van a csinos magyar úszónőnek.

Így nyert Gyurta olimpiai aranyat!

Gyurta Dániel aranyérmet nyert Londonban.

Három embert megöltek a rablónők

Érd – Három idős ember is áldozatul esett a női sorozatrabló-bandának!

Csatáryék gonoszak és durvák voltak

A gyár udvarán, a puszta földön aludtak, még az esőtől sem védhették magukat a Csatáry László által irányított téglagyári gyűjtőtábor lakói. Akik megpróbálták valamivel élhetőbbé tenni a tábort, azt a csendőrök megverték – tudtuk meg az egykori fogolytól. A kassai gettót és Auschwitzot is megjárt, ma Izraelben élő Assenheimer Verától.

Nem sikerült Phelpsnek, ami Egerszeginek

Nagy volt az öröm a sajtóközpontban, a lelátón, amikor a 200 pillangó utolsó méterén elé kerültek.

Szálljátok meg Norvégiát!

Internacionalista (inter-nacionalista) segélykérést nyújtok be. Küldjék a magyar tankokat, vagy a magyar bankokat, bánom is én, csak valamit küldjenek!

Maga alá vizelt a súlyemelőnő

Megdöbbentő pillanatoknak lehettek szemtanúi azok a nézők, akik a helyszínen követték figyelemmel a női súlyemelők 58 kg-os súlycsoportjának versenyét. Alexandra Escobar ugyanis bevizelt az erőlködéstől.

Több gyógyszer olcsóbb lett mától

Augusztus elsejével 25 gyógyszer lett olcsóbb – közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) szerdán az MTI megkeresésére.