Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

A tea és a kávé sem minden formában védi a szívet

Angliában, ahol a teát hagyományosan tejjel isszák, annak idején nagy felhördülést váltott ki az a tudományos eredmény, hogy a teához öntött tej bizony “kikapcsolja” a kedvelt ital szívet és érrendszert gyógyító hatását, ráadásul most ezt újabb vizsgálatok meg is erősítik. Európában viszont sokan lelkendezve fogadták a Journal of Nutrition új vizsgálati tanulmányát, amely szerint a kávé feketén vagy tejjel egyaránt jót tesz az egészségnek.kávézás, teázás

Az európaiak közül a portugálok voltak az elsők, akik Japánban belekóstoltak a teába, illetve a teázás társadalmi élvezetébe 1560 táján. Megindult a tealevél importja, és hamarosan a gazdag franciák és hollandok körében is népszerű lett a teaivás. Az angol teázás valójában úgy kezdődött, hogy 1661-ben a portugál Braganza Katalin lett II. Károlynak, Anglia, Skócia és Írország királyának a felesége, márpedig akkoriban a tea már kedvelt ital volt Portugáliában.

A szigetországban hamar elterjedt a teázás, a “délutáni tea” általában 3-5 óra között vált divatossá. A teát azonban tejjel fogyasztották az angolok: a csészékbe először hideg tejet öntöttek, nehogy a finom porcelán a forró teavíz miatt megrepedjen. Tejes teából ma is jó néhányat megisznak – otthon, munkahelyen és társaságban egyaránt. Statisztikák szerint az Egyesült Királyság polgárai naponta 150 millió csésze teát öntenek magukba.

A teázás persze nemcsak élvezet, hanem epidemiológiai vizsgálatok szerint igen egészséges is. Állatkísérletek jelezték, hogy a tea alkalmas a legkülönbözőbb rosszindulatú daganatok megelőzésére. Kedvező tulajdonságát elsősorban erélyes antioxidatív hatásával magyarázzák.

Hollandiában a vizsgált személyeknek az a harmada halt meg a legkisebb arányban infarktusban vagy agyi katasztrófában, amelyik a legtöbb teát fogyasztotta. Ezzel szemben az aorta elmeszesedése azok között a rotterdamiak között volt a legelterjedtebb, akik a legkevesebb teát fogyasztották. Amerikai adatok is vannak: a bostoni körzetben végzett felmérés résztvevői között a szívroham kockázata csaknem fele volt abban a csoportban, amelyiknek tagjai naponta legalább egy csésze teát megittak, azokhoz képest, akik egyáltalán nem teáztak.

Alcím: Üresen maradnak a temetők

Az angol polgárokat, akik átfagyott kezüket egykoron a gőzölgő tejes tea bögréjével melegítették, néhány éve hideg zuhanyként érte az a német tudományos hír, amely szerint a tea kedvező biológiai hatását a tej egyszerűen megszünteti.

A berlini Charité Egyetemi Kórház kutatói 16, egészséges nőnek adtak fél liter fekete teát, tejjel vagy anélkül. A teázás előtt és után, a felkaron mérték az áramlás közvetítette értágulatot. Az artériás véráramlás a Dardzsiling (Darjeeling) tea megivása után jelentősen fokozódott, míg a tejes tea ezt a kedvező hatást gyakorlatilag teljesen fölfüggesztette.

Patkányok erein végzett állatkísérletes tanulmány is ugyanezt igazolta, hasonlóképp az izolált sejtek vizsgálata. A tejben lévő kazein a teában lévő katekinekhez kötődve gátolta a népszerű ital jótékony hatását.

Andrew Steptoe angol professzort is megkérdezték ezzel kapcsolatban, aki igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy legalább 200 bioaktív anyag van a teában, és egyáltalán nem bizonyos, hogy a tej ezeket mind inaktiválja.

A közelmúltban azonban az angol tudomány egyik fellegvárában, Oxfordban is megerősítették a korábbi német eredményeket. Ötféle fekete teához adtak sovány, félkövér vagy teljes tejet. Mindegyik tej erélyesen kioltotta a tea antioxidáns hatását, függetlenül annak fajtájától. Különösen a sovány tej bizonyult végzetesnek a teában lévő, a szervezetet védő gyökfogókra.

A kávétól sokáig mindenkit óvtak. Azt mondták, hogy emeli a vérnyomást, gyorsítja a szívműködést, ezzel árt az ereknek és a szívnek. Aztán jött a kellemes meglepetés. Nemrégiben amerikai ápolónőkön végzett megfigyeléseket értékelték ki. A csaknem százezer nő adatai azt mutatták, hogy azok, akik naponta legalább négyszer kávéztak, 20 százalékkal ritkábban kaptak agyi katasztrófát, mint azok, akik nem kedvelték ezt az italt.

Az infarktus miatt kórházba szállított svéd férfiak közül is azok haltak meg a legritkábban, akik évtizedek óta minden nap elfogyasztottak 4-5 kávét – derült ki egy tanulmányból.

De mi történik akkor, ha valaki a bécsi tejeskávét, esetleg a capuccinót vagy a latte macchiatót szereti?

Svájci kutatók kilenc, egészséges önkéntest vizsgáltak, akiknek átlagos életkora 34 év volt. Véletlenszerű sorrendben háromféle italt fogyasztottak: tüsténtkávét, tüsténtkávét tejjel vagy ugyanilyen kávét cukorral és nem tej alapú krémporral ízesítve. Mindhárom kávéban ugyanannyi antioxidáns volt.

A Journal of Nutrition szaklapban megjelent beszámoló szerint a kávé kedvező antioxidáns hatását a tej nem akadályozta meg, a nem tejből készült krémporok azonban lassították, hogy a kávéban lévő antioxidáns vérré váljék.

Vagyis mind több tanulmány igazolja a pesti vicc igazságát: ha sokat kávézgatunk, üresek maradnak a temetők.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s