Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Matt Maher – kortárs keresztyén énekes, dalszerző

Matt Maher amerikai kortárs keresztyén énekes és dalszerző. 1974. november 10-én  született, Newfoundland-ban (Kanada), itt élt és nevelkedett. Szülei korán felismerték azt, hogy nagyon tehetséges a zenében, zongorázni tanult, énekelt kórusban, játszott jazz együttesben és játszott egy rock zenekarban is. Felsőfokú tanulmányait a Memorial University of Newfoundland-ban kezdte el, de hamarosan kapott egy ösztöndíjat, így lehetősége volt arra, hogy egy másik felsőfokú intézményben az Arizona of University-n folytassa tanulmányait. Jazz tanszékre jelentkezett és jazz-zongora szakra járt Phoenix-ba, és ott szerezte meg a zenei diplomáját.

Az első albuma 2001-ben jelent meg.
A második albuma 2003-ban jelent meg: a címe Spirit and Song, amit az OCP Publications lemezkiadóval adott ki. Összesen három albumot adott ki ezzel a kiadóval.
2007-ben aláírt az Essential Records kiadóhoz, és kiadták a negyedik albumát, mely 2008-ban jelent meg, Empty and Beautiful címmel. Az ötödik albumának a címe Alive Again, 2009-ben jelent meg.

Matt Maher

Matt Maher

2009 végén turnézott Michael W.Smith-el, Meredith Andrews-sel, Phil Stacey-vel a New Hallelujah turné keretében. A 2009-ben megjelent Alive Again című albuma, a Billboard magazin felmérése alapján 2009-ben a keresztyén albumok között a hatodik helyezést érte el.

Matt Maher vendége volt David Crowder ,a David Crowder énekese, az Egyházzenei Konferencián a Baylor Egyetemen 2010-ben. 2011-ben MercyMe-vel is turnézott az Egyesült Államokban.

Nashville-ben él feleségével Kristin Fisher-rel, egy gyermekük van.

Összesen hét albuma jelent meg eddig.

A legújabb albumának a címe All the People Said Amen ami 2013-ban jelent meg.

Nagyon szeretem Matt Maher dalait,szerintem nagyon jó dalai vannak, hallgassatok nagyon sok dalt tőle és épüljetek belőle!

Matt Maher honlapja: www.mattmahermusic.com

Hallgassátok meg ezt a jó dalt tőle: http://www.youtube.com/watch?v=-mXeA0G_xKc

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s