Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “2012

2012 December 21 átfogó képekben, Avagy a Maja Civilizáció üzenete.

maja naptárEgy kis rövid történelmi áttekintés:

A Yucatan félsziget, és a Maja Civilizáció területe

A preklasszikus kor a maja civilizáció kialakulásának korszaka, és maga is három nagyobb periódusra osztható, az ősmaja (korai preklasszikus) korra (i. e. 10000 – i. e. 1250), a középső- (i. e. 1250 – i. e. 450) és késői preklasszikus (i. e. 450 – i. sz. 300) korszakokra.

Már e korai preklasszikus kor végén termeltek kukoricát, tapasztott alapra épített favázas és zsúptetős kunyhókban laktak, szín- és formagazdag kerámiát készítettek.

A középső formatív időszakban az irtásos-parlagolásos földművelés szintjét túllépve intenzív földművelési módszerekre tértek át, a települések továbbra is falusias jellegű élelemtermelő közösségek. Megjelent a teraszos földművelés. Kisebb, 100–500 lakosú falvakban letelepedett életmódot folytattak. I. e. 800-tól egyre több településen kisebb-nagyobb platformokon rituális épületeket emeltek, a kereskedelem az egyes falvak között egyre szorosabbá vált, és az olmék civilizáció is termékenyítően hatott, olyannyira, hogy i. e. 600-tól kezdve már városias települések is megjelentek a mai guatemalai Petén tartomány párás dzsungeleiben.

A klasszikus kor egyenes és töretlen folytatása a preklasszikusnak. A lakosságszám és a népsűrűség tovább növekedett, egyre nagyobb arányú környezetformálás indult meg. Ezt a Campeche tartományban, Edzna mellett feltárt csatorna-rendszer is igazolja, aminek fő eleme egy 12 km hosszú csatorna. Ennek északi végében egy 100 méter szélességű, ma is vízzel telt gödör van, csak innen 253 ezer m³ földet és sziklát termeltek ki valamikor i. e. 200 és i. sz. 100 között.

A klasszikus kort sokan a maja civilizáció virágkorának tartják, mivel ekkor jöttek létre a legnépesebb városok és a korszak második felének alkotásai az egyetemes művészettörténet szerint is kiemelkedőek. Ennek ellenére a korszak a szüntelen háborúk időszaka is, amikor a maja alföldeket keresztül-kasul járták a harci különítmények. A korai klasszikus korszak (100 – 600) sajátossága a kezdetekben keresendő, hiszen a korábban elhagyott városok utódai csak a 300-as évekre konszolidálódnak

Az előző kor városai elszórtan feküdtek Mexikó déli részén, Guatemala és Honduras területén. A 10. század végétől a posztklasszikus kor főbb városi központjai a Yucatán-félsziget északi felén koncentrálódtak.

A putúnok, akiket chontal-majáknak is neveznek, a Mexikói-öbölből (Campeche és Tabasco) érkeztek, és El Petén központi részén telepedtek le. Valószínűleg a putúnok építették a kör alakú templomokat és a fejsze alakú labdajátékpályákat.

A különböző városok és a putúnok – akikre hatottak a Mexikó középső völgyében élő toltékok – közötti háborúk miatt a maja társadalom militarizálása egyre nagyobb méreteket öltött. Bevezették a Tollaskígyó, Quetzalcóatl kultuszát, amelyet maja nyelven Kukulkánnak hívtak.

978 körül az itzá népcsoport elhagyta a délnyugati partot, és letelepedett Chichénben, Yucatánnak azon a részén, ahol a klasszikus kor idején már laktak. Ezen a területen új dinasztiát alapítottak.

A maja művészet a klasszikus korszakban (i. sz. 250-900) volt a legjelentősebb. Különböző területeken eltérő szobrászat, festészet és építészet fejlődött ki, amit Mexikó változatos domborzata, növényzete és az itt található ásványkincsek tettek változatossá. A maják legtöbbször emberalakokat, például előkelők és tisztségviselők életének jeleneteit ábrázolták, akik fényűző ruhát, színes tollfejdíszt és öltözéket viseltek az ünnepségeken (innen tudunk az öltözködési szokásaikról is). A maja falfestmények közül nem sok maradt fenn.

maja számrendszer

A maják a csillagászatban és a matematikában jelentős eredményeket értek el. A tudományos felismeréseket azonban a gyakorlatban alig hasznosították. Például ismerték a kereket, de csak gyerekjátékoknál használták, szállítási célokra nem. A nép nagy részének életfeltételei primitívek voltak. Kőkorszaki eszközökkel szántottak, az eke és az igavonó állat ismeretlen volt. Mégis létezett a luxusjavak távolsági kereskedelme és a hétköznapi élet fejletlen technikája csodálatos iparművészettel párosult.

A Maják Számrendszere

A maja naptár

A maják rendkívül pontos naptárt állítottak össze. Sokkal korábban fejlesztették ki, mint ahogyan a Julianus vagy a Gergely-naptár létezett. A maja naptár a természetesen előforduló energiaciklusokon alapul és szoros kapcsolatban áll a Föld Anyával, a Nappal és a Fiastyúkkal. A maják tudtak sok olyan ciklusról, amely a Földön előfordul. Felismerték az energia 13-napos ciklusát, amely a galaktikus forrásokból származik; és ismerték a 20-napos energia-ciklust, ami pedig a Napból származik.

maja naptárNaptáruk ennek megfelelően 2 féle volt.

A Haab 365 napos, amely 18-szor 20 napos hónapokból állt, kiegészítve 5 nappal. Ennyi idő kell a Földnek, hogy megkerülje a Napot. Ehhez kapcsolódik a fizikai sík.

A Tzolkin naptáruk 260 napos, 13-szor 20 napos hónap, amelyet szent kör néven említettek. Ez párhuzamosan számlál a teljes évvel. 260 nap alatt kerüli meg a Vénusz a Földet. Ehhez a lelki sík tartozik.

A legmagasabb szinten (szellemi sík) volt egy, ”hosszú számítás” elnevezésű, időszámítási rendszerük is: a Nagy Ciklus, ami kb. 26.000 évet tartalmaz, amíg a naprendszerünk megkerüli Alcyone-t, a Fiastyúk/Plejádok központi napját.

A maja naptárban 52 év = 73 tzolkin = 18 980 nap. A szökőnapok betoldása ekkor történhet meg. Általában 13 szökőnap van 52 évente. Az időszámlálást a Nagy kör szerint kb. 5125 évente újból kezdik és korszakokként számolják. Az új időszámítási kezdet (új kor) 2012. december 22-én kezdődik a majáknál.

13 – tónus, holdhónap/állat, ízület – 13 x 28 napos = 654 nap + 1 „Időn kívüli”
20 – csillagjegy, ujj
28 – holdciklus, bioritmus

Tzolkin – 260 napos Galaktikus Naptár

Tzol = számolni + kin=nap
Tzolkin = napok számlálása

E naptár a Tzolkin-on alapul. Harmóniában van az emberi test ciklusaival, a Föld, Nap, Hold ciklusaival csakúgy, mint a Plejádok csillagcsoport ciklusaival. Ezért hívjuk Galaktikus Naptárnak – a Galaxis, a Tejút után. Az ősi maják tudták, hogy a Földnek három pályája van:

1. 24 óra alatt megfordul a saját tengelye körül
2. megkerüli a napot 1 év alatt
3. a Nappal együtt megkerüli a Plejádok központi napját, Alcyone-t.

Az utóbbit a kb. 26.000 éves előrehaladási ciklusnak nevezik. A Tzolkin 260 napja e ciklus egy töredéke, mely tartalmazza az összes jellemzőjét a nagy egész ciklusnak. Az ősi maják számára a Tejúttal való kapcsolat mindennapi valóságuk része volt. Mi is jól ismerjük ezt a 260 napos ciklus már életünk korai kezdetétől, hisz az átlagos emberi terhesség ideje is 260 nap.

Haab – 360 napos ciklus

A Haab a maja naptár második szintje. Ez 365 nap hosszú, ami megfelel a Föld Nap körüli keringésének. Ez 18 db 20 napos hónapnak, és 1 db 5 napos hónapnak felel meg. Minden hónap maja neve megfelel a 20 szoláris ciklus egyikének. Megjegyzendő, hogy a 20 napos szoláris ciklus nem szükségszerűen indul a ciklus elején. A szoláris ciklus azon napja található az elején, ahol a tavaszi napéjegyenlőség van.

260 és 365 nap?

A 260- és a 365-napos naptár egyidejűleg létezik. Mint 2 kerék: az egy 260, a másik 365 küllővel. Amikor a 260-as kerék (Tzolkin) egyszer megfordul, a 365-ös évnek még van 105 küllője hátra. 52 évenként a 2 naptár első napja egybeesik egymással.

A Vízöntő Kora

Ami miatt különösen érdekes lehet ez a téma számunkra, hogy az emberiség globálisan ezekben az időkben fog átlépni a Vízöntő korszakba és ez rengeteg változást fog hozni.

A Föld forgástengelye a Nap körüli pályáján a pálya síkjával körülbelül 23,5 fokos szöget zár be. Ez a Nap és a Hold gravitációs hatása miatt folyamatosan elmozdul, a pólusok a csillagokhoz képest körpályát írnak le. A teljes körpályát precessziós ciklusnak nevezzük. Ennek időtartama 25.920 év.

Az asztrológia ezt a ciklust osztja le 12 egyenlő részre. Az egyes részeket állatövi jegyeknek nevezzük, mert mindegyikhez egy-egy csillagjegyet rendeltek hozzá. Egy-egy rész tehát 2160 évet jelent és 30 fokos szögnek felel a teljes körben. (Vagyis . 1 . fok . 72. év. )

Egy-egy csillagjegy hatása leginkább (ha a 30 fokos szöget nézzük) a 3-tól 28-ig fokig érvényesül. Az első két fok (tehát kb 140 év), valamint az utolsó két fok már átmenetet jelent az előző, illetve a következő csillagjegybe. A nagy változások az ilyen átmeneti korban jönnek létre. Ugyanakkor – mivel ekkor egyik csillagjegy hatása sem húzza le az embert a Földre, nem túl erős a hatásuk – ilyenkor van lehetőség felemelkedésre egy magasabb lelki minőségű élet felé, hogy az új korszak egy magasabb fejlettségi szinten kezdődhessen el.

Ezekben az átmeneti korokban az emberek mozgásszabadsága nagyobb, de pont emiatt nagyobb a személyes felelősségük is. Mivel alapvetően rendszertelenség, káosz jellemzi ezt a kort, így sokan összezavarodnak, nem találják a helyüket a világban. A régi értékrend elveszik, helyette új alapokra kell helyezni az életet. Ha mindez magas tudatossági szinten történik, a szív szavára hallgatva, akkor soha nem látott lehetőségek nyílnak meg, nagyon nagy jólétet hozhat az új korszak. Ha azonban az emberek többségét a saját egója vezérli és nem képesek egy lelki megtisztulásra és felemelkedésre, akkor lehet mindent elölről kezdeni a kőkorszaktól indulva. Mindössze ez a tét napjainkban…

Végső konklúziók, avagy egy zseniális letűnt civilizáció üzenete

 Amint a Kedves Olvasó láthatja, a Maják egy csillagászatban, matematikában, földművelésben, ruhakészítésben, építészetben megelőzték korukat, és Közép-Amerika legnagyobb kultúrájával rendelkező népe volt. Valódi üzenetük pedig maga az a tény, amiben talán minden akkori népet megelőztek, maga a csillag, és bolygóállások, és azok üzenete a kultúrára.

Vagyis, attól még, hogy sokan félreértelmezik a Maja Civilizációt, és a híres jövendölést, miszerint elpusztul a Világ, hát tévednek!

Mindössze egy gigantikus kirakósjáték, a Galaxishalmazunk, és bolygónk, a Föld és lakói egy nagyszerű új korszak előtt állunk, ami nem más mint az ARANYKOR.

 

Felhasznált irodalom, és képek : Internet

Linkek:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Maja_civiliz%C3%A1ci%C3%B3

http://www.feny-sziget.hu/maya-tzolkin/

http://2012.nethu.net/uj-korszak.html

RADZEER78

2012-11-20


2012 a nagy vadászat éve lesz

Mihez tartás végett küldöm, és hogy legyetek óvatosak és gondosak.

 rendőri akció (kép)

2012 a nagy vadászat éve lesz.

Minden fa, minden bokor, mögött les majd a vadász. Az áldozatok az autósok lesznek, a vadászok a rendőrök.
Miért látom ilyen borúlátón a helyzetet? Roppant egyszerű: az idei költségvetésben 18 milliárdos bevételt terveznek csak a közlekedési bírságokból.

Ebből is látszik, hogy nyugodtan elfelejthetjük a harmincezernél
kisebb bírságot (ha még szabnak ki ilyet egyáltalán), és valószínűleg keresztet vethetünk a figyelmeztetésekre is. Elfelejthetjük az irgalmat, a jópofa vagy a rendes rendőrt, aki elenged minket még most utoljára. Mert rá vannak kényszerítve a büntetésre. Mert az előirányzott bevételi tervet teljesíteni kell.

Hogy lehet ennyi bírságot kiszabni? Ha ugranak mindenre, ami
szabálytalan. Ha egy centire átmegyünk a záróvonalon , ha nem öt méterre állunk a zebrától vagy a saroktól. Ha nem engedjük át a gyalogost a zebrán. És természetesen az örök aduász, a traffipax. De ennek is az lesz a következménye, hogy nem oda rakják a traffipaxokat, ahol szükség lenne a sebesség betartására, hanem ahol kaszálni lehet:
20-as és 30-as táblák, kinn felejtett sebességcsökkentő táblák, és
mindenhol, ahol az ember már egy kicsit megeresztik a kocsit.

ÉS A PONTOS TARIFÁK

Az ittas vezetés minimum 150 ezer forintba kerül

A július elsején életbe lépő közlekedési törvény módosításai értelmében a megengedett legnagyobb sebesség túllépése, az ittas vezetés és a biztonsági öv használatának elmulasztása már nem szabálysértési, hanem közigazgatási bírsággal sújtható.

Mivel a közigazgatási eljárás a zéró tolerancia elvét követi, a
bűncselekménynek nem minősülő ittas vezetésnél fix büntetési tételeket vezettek be. Eddig 5 büntető pontot (hivatalosan előéleti pontot) kapott az, aki ivott és a volánhoz ült, a módosítás után az ittasság mértékétől függően 6-8 ponttal szankcionálják a részeg vezetőket.

0,5 ezrelék alatt 150 ezer forint és 6 büntetőpont, 0,51 és 0,8 ezrelék között 200 ezer forint és 8 pont, 0,8 ezrelék felett pedig 300 ezer forint bírsággal és 8 ponttal büntetik az ittas sofőröket. Ha valaki kocsmázás után ül biciklire, 0,8 ezrelékig 30 ezer forintra, e felett 60 ezer forintra büntetheti a rendőr.

Tilos jelzés

Százezer forinttal büntetik azt, aki átmegy a piroson vagy a vasúti átjáró tilos jelzésén. Ugyancsak 100 ezer forint bírság jár azért, ha a sárgán!!! megy át az autós. Azt persze nem mindig lehet egyértelműen megállapítani, hogy az autós ilyen helyzetben meg tudott volna-e állni, de Óberling József,
az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője szerint a rendőrök ehhez megfelelő szakmai iránymutatást kapnak.

 Gyorshajtás

gyorshajtás

gyorshajtás

Szigorodott a gyorshajtásért kiszabható bírság összege is. Továbbra is szankcionálják a legkisebb mértékű sebességtúllépést. A megengedett sebesség 15-20 kilométer/órás túllépése szabálysértésnek számít, az efölöttiért már
közigazgatási bírság jár.

Aki például az 50 km/órás táblánál 60-nal megy, szabálysértési bírságot kap. Ha 66-tal megy, azért már 30 ezer forint közigazgatási bírsággal büntethetik. Ha az 50-es táblánál 110-zel megy, akkor már 130 ezer forint bírság és 6 büntetőpont jár, ha 120-szal, akkor már a bírság összege 200 ezer forint, a büntetőpontok száma pedig 8 lesz.

Aki az autópályán a megengedett 130 km/óra helyett 148-cal megy, az még szabálysértésnek számít (ebben az esetben a 20 km/órásnál kisebb sebességtúllépés minősül szabálysértésnek). Ha a traffipax 151-et mér, azért már 30 ezer forint lesz a közigazgatási bírság. Az autópályán a legmagasabb bírságnak számító 300 ezer forintot az kaphatja, aki 240-nél gyorsabban
hajt.

 Biztonsági öv, objektív felelősségbiztonsági öv

Aki nem köti be a biztonsági övet, azt lakott területen belül 15 ezer, lakott területen kívül 30 ezer, autóúton, autópályán 40 ezer forintra büntethetik. A bírság személyenként értendő, így ha egy négy tagú család elfelejti bekötni magát, az akár 160 ezer forintjukba is kerülhet, azonban büntetőpontot csak az autó vezetője kap.

 Elvehetik a külföldiek autóját

Külföldiek esetén a hatóságoknak lehetősége lesz a jármű visszatartására függetlenül attól, hogy a bírságot a helyszínen kiszabták, vagy sem. Ha a közúti ellenőrzésnél a hatóság megállapítja, hogy az autó vezetőjének vagy az üzembentartónak korábbról közigazgatási bírság tartozása van, a járművet
visszatarthatják. Ebben az esetben a sofőrtől elveszik a forgalmit addig, ameddig nem fizeti meg a bírságot.

Az autó vagy más jármű visszatartásáról a rendőrök egy négynyelvű tájékoztatót adnak majd át a külföldi tulajdonosnak, a kocsi pedig egy egy várakozóhelyre kerül. A jármű őrzéséről a tulajdonosnak kell gondoskodnia.
Ettől a rendőrség azt várja, hogy nagymértékben csökkenni fog a külföldiek által elkövetett szabályszegések száma. A szabályok szerint nem lehet visszatartani járművet, ha valaki magyarországi bejelentett lakcímmel és érvényes adószámmal, adóazonosító jellel rendelkezik. (Az Európai Parlament a jövő héten tárgyalja azt az irányelvet, ami lehetővé tenné a tagállamok közötti adatcserét, így egy külföldi üzembentartó adatait egy magyar rendőr is lekérhetné.)

Ha július elsejével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a közlekedési hatóság, a rendőrség vagy a munkavédelmi hatóság bírságot szab ki, az egy központi bírság-nyilvántartó rendszerbe kerül. Ha kiderül, hogy a gépjármű vezetője egy korábbi bírságát nem fizette meg, az autó visszatartható lesz.

“Jól gondolja meg egy külföldi, hogy kinek adja kölcsön Magyarországon autóját” – mondta Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

A jövőben  – a 15 napon belüli készpénzes átutalás mellett  – lehetőség lesz arra is, hogy a bírságot a helyszínen bankkártyával fizessék meg. (Ehhez a rendőrségnek jelenleg egyetlen kártyaleolvasó terminálja sincs, viszont mintegy 200 leolvasó beszerzését tervezik.)

 Büntetőpontokbuntetes_pontrendszer
Jó lesz vigyázni! Változnak az egyes jogsértésekhez rendelt büntetőpontok is. A szabálysértésnél az eddigi 1-5 helyett 1-8 pont, gondatlan bűncselekmény esetében az eddigi 6 helyett 9, szándékos bűncselekménynél 9 helyett 11 pont jár. A módosítás után így akár 2 súlyos szabálysértés miatt már fél évre
bevonható lenne a jogosítvány.

Az eddigieknél kevesebbet kell majd fizetni a gyerekülést vagy a bukósisakot nem használóknak, és az autóban mobiltelefonálóknak. Ezek a jogsértések a jövőben szabálysértésnek minősülnek, és legfeljebb 30 ezer forintig büntethetőek.

(Írta:  2012. március 09. péntek, 10:02  http://automotorcenter.hu/kozuti-hirek/kozuti-hirek-2012-a-nagy-kozuti-buntetesek-eve.html)


A teremtő ember lehetőségei 2012-től – Mivel az ember a Teremtő alkotórésze, alapvető szerkezete fénytermészetű

Mivel az ember a Teremtő alkotórésze, alapvető szerkezete fénytermészetű

A teremtő ember lehetőségei 2012-től

Az ezotéria fogalma az emberi értelem elől elrejtett valóságot jelenti, amely megismeréséhez szemléletet kell váltani, hiszen ha az általánosan elfogadott világkép korlátain belül gondolkodunk és viszonyulunk a jelenségekhez, rejtve marad az a lényeg, amit a legjobb törekvésünk ellenére sem érthetünk meg. Az ezoterikus ismeretek azt szolgálják, hogy fellebbentsék a fátyolt a vélt igazságokról, axiómaként elfogadott, tudomány által is képviselt dolgokról, és tudatára ébresszenek a valóságnak. Ez az év, főleg a tavaszi napéjegyenlőség bekövetkezte után, korábban még nem biztosított lehetőségeket nyit meg a teremtő ember előtt. Ezek feltételei olyan makrokozmikus jelenségek és események, amelyek felismerése és elfogadása megteremti az ember számára a kozmikus rendbe való visszatérés esélyét. Az ember az ősi bölcsesség tanítása szerint a Teremtő alkotórésze. A tanítás szerint a teremtés folyamata nem az egyedülinek érzékelt háromdimenziós fizikai világban veszi kezdetét mindent beleképzelve a sűrű anyagiságba, hanem azokban a finom világokban, amelyek anyaga nem hasonlítható az ismert halmazállapotú részecskékhez, de mégis hordozza a teremtői értelmet, jóval azelőtt, hogy az a fizikai szinten is megnyilvánulna. A teremtés folyamata a megnyilvánulatlan sötétség mindent magába foglaló állapotából a megnyilvánuló világosságban fejeződik ki. A teremtés tehát világosság természetű. Ezért minden alkotórésze is világosság, vagyis fény. Mivel az ember a Teremtő alkotórésze, alapvető szerkezete fénytermészetű. Így már könnyebben megérthető Jézus válasza tanítványai kérdésére, akik az iránt érdeklődtek, hogy mutassa meg nekik azt a helyet, ahol ő van, mert nagy szükségük van arra, hogy azt keressék. Válasza már számunkra is érthetővé válik. „Akinek füle van, az meghallja. A fényemberben van a világosság, ha ő nem világít, akkor van sötét.” Másként szólva, ha tudatotokat felemelitek a fénybe, vagyis a lélekbe, ahol már nem szoríthat korlátok közé a gyarlóságon keresztül a sötét ármány, akkor találkozhattok velem, hiszen ti sem e világból valók vagytok. Mi lélekben vagyunk egyek. Ez a szint a multidimenzionális teremtés ötödik dimenziójában veszi kezdetét. Az ember lelkében hordozza a Teremtővel való egységének tudását, amelytől ha elzárják, értelme elsötétül, és nem képes saját valóságos szerepét betölteni. A fény szerepe az emberi létben meghatározó. Ha valaki valamit megért, azt mondjuk, hogy a dolog lényege megvilágosodott benne. Ha valaki felfedezett valami fontosat, azt mondjuk, hogy elméjéből kipattant a tudás szikrája. Ha a költő hazafias lelkületű, akkor lánglelkűnek nevezzük. A fény jelenléte a tudásban, értelemben, jóságban, tisztaságban, emelkedettségben, az egységben és a fejlődésben nyilvánul meg. Ha a fényt torzítják vagy sötétítik, akkor már csak a rossz fényben tűnnek fel a dolgok, amiről mindenki tudja, hogy azok nem igazak, nem valóságosak. Makrokozmikus léptékben a teremtés olyan ciklusában vagyunk, amelyben az univerzumunkat alkotó kozmikus szerkezetek a mi fénytudatúságunkat segítő folyamatokat szolgálnak. Az óraműpontossággal működő kozmikus szerkezet vázát az Állatöv, az Északi Sarkcsillagok köre, a Foton öv és a Tejút galaxisunk Orion karja képezi. Az ovális Foton övnek a Szíriusz és Vega csillagokkal való találkozása olyan képzeletbeli vonalat hoz létre, amely a kozmikus szerkezet tengelye. A mi Naprendszerünk a Foton övön egy sűrű lépésű spirális pályán jelenleg a Szíriusztól a Vega irányába tartó visszaúton halad. A Fényöv nem csak a látható fizikai fény tartományából áll, hiszen ő maga a Teremtő jelenléte a fénytermészet minden dimenziójában. A Teremtő istenként benne valósítja meg az élet és az emberi faj evolúcióját, az evolúciós szakaszoknak megfelelő fénytestű istenek segítségével. Az ókori egyiptomi szövegekben a fénytestű egy isten Atum-Ré, aki a legfelső világokban egyedül irányít. Ahogy bele kell merülnie a fény mentális világába, már csak istenpárokra osztódva képes a vezetésre. Így hozza létre magából a Su-Tefnut (levegő és pára), valamint a Geb-Nut (föld és ég) isteneket. A sűrűbb asztrális sík hatalomba kerítésére további isteneket teremt, Íziszt, Oziriszt, Széthet és Nephtüszt, akik asztráltestű ember formájúak. A következő lépésben az asztráltestűből éterivé vált Ízisz és Ozirisz páros létrehozza az éteriből a sűrű fizikai anyagba merülés lehetőségét megteremtő Hórusz istent, akinek fiai már fizikai testtel rendelkező félistenek, leszármazottaik pedig egyre halandóbbá váló emberek. Nyilvánvaló, hogy ez a folyamat egy dimenziócsökkentési probléma magyarázata, amely annak a megértését szolgálja, hogy miként jut el a Teremtő akarata a fényfeletti (tahionok) világából a fényalatti (tardionok) világába a közöttük lévő Fényövön vagy Foton övön (a luxonokon) keresztül. A maják a Teremtőt Hun Apa Ősnek nevezték, aki kiárasztotta akaratát egy fénysugárban az Univerzum Nagy Központi Napjából, hogy a mi galaxisunk Központi Napját szinkronizálja, és a Fiastyúk csillaghalmaz Központi Napján, az Alcyonén keresztül eljusson a mi Napunkhoz és a Föld bolygón élő emberhez. A fénysugár mindent szinkronizáltan tart fenn, úgy, ahogy azt a Teremtő eltervezte. A maják ismerték a Fiastyúk csillaghalmazzal való szoros kapcsolatunkat és Naprendszerünknek a Fiastyúk Központi Napja, az Alcyone körüli keringési pályáját. A Fiastyúk másik ismert neve a Hét Nővér, de valójában nyolc csillagból áll. Ez a nyolcadik a mi Napunk. A teljes csillaghalmaz, beleértve a mi Naprendszerünket is, óriási spirált alkot a Tejút galaxisában. Napunk és bolygói 26 000 év alatt tesznek meg egy fordulatot az Alcyone körül. A Foton öv az Alcyonén keresztül terjed ki a spirálba. A mi Napunk az Alcyone körül keringve ki- és belép ebbe a fényövbe, amelyben 2000 évig vándorol, majd 11 000 évig kívül halad, majd újra belép a Foton övbe, és újra kilép a galaktikus éjszakába. A Nap kering az Alcyone körül és a Föld kering a Nap körül. A Föld így hamarabb kerül kapcsolatba a Foton övvel. Amint a Nap megközelíti a Foton övet, a Föld ki- és belép a Foton övbe mindaddig, amíg a Föld keringési pályája teljes mértékben belülre nem kerül. Az 1987-es tavaszi napéjegyenlőségnél a 11 000 éves galaktikus éjszaka után a Föld ismét belépett a Foton övbe. Minden évben a Nap egyre közelebb került a Foton övhöz, amelybe 1998-ban lépett be, és 2002-ben vált véglegessé jelenléte. 2012 téli napfordulóján a Föld teljes keringési pályája a Foton övben lesz, és ez az a dátum, amellyel a maják naptára is végződik. Ekkor valami érdekes fog történni a Fiastyúkban. A Maya csillag, amely a halmaz harmadik csillaga, mivel jóval közelebb van az Alcyonéhez, keringési pályája ezért rövidebb, vagyis már a Foton övben volt, amikor a Nap csak belépett. Ez a két csillag ettől kezdve szinkronba került. Ahogy a Maya csillag visszatért a Foton övbe, a fény maja lényei is visszatérnek a Földre, segíteni nekünk az új ciklus kezdetében. A maják nagy pontossággal kiszámították a Föld régi időből új időbe átmenetének pillanatát. Ez a felfedezés segítette hozzá őket az Idő törvényének megalkotásához. Az idő és az energia egyenlő a művészettel. Az energia, amely idővé alakul át, művészetté válik. A mostani, téli napfordulóig tartó régi idő jelszava: az idő pénz. Az új idő jelszava: az idő művészet. A maják az időt ebben az értelemben használják. A maják az időben ugyanolyan magabiztosan léteznek, mint mi a térben. Korábban ennek eredményeként érkeztek dimenziókapukon keresztül a Földre, majd eltávoztak, csak jelenlétük nyomait hagyták hátra, néhány tucat piramisvárost és a tudásukat bizonyító írott szövegeket. A maják úgy tartották, hogy az idő az energia szerveződésének módja. Hordozója maga az ember. Minden ember élete során meghatározott idővel rendelkezik. Az emberi civilizációnknak is megvan az időlimitje, nem a hossza, hanem a szerepe és az elvégzendő feladata szerint. A maja naptár szerint 2012. december 21-én az idő befejeződik. Világos, hogy nem minden idő ér véget, hanem csak az, ami most van. Tehát befejeződik a mostani idő, és elkezdődik az új. Az új időben új feltételek között találjuk magunkat. Nem az foglalkoztatja majd az embert, hogy mi az, amit felhalmozott, hanem az, hogy ebből mit érdemes átmenteni az új idő körülményei közé. Minden, ami velünk történik, a tapasztalataink, a mi életünk az idő, amit átélünk. Gyakorlatilag úgy vagyunk az idővel, mint a levegővel, amit belélegzünk, amely láthatatlan, de ugyanakkor érzékelhető. Az időből teremthetünk állapotokat, gondolatokat és érzelmeket, a lélek állapotait, vagy másként szólva az időben létező testünk állapotait. A lelkünk a mi testünk az időben. Hogy milyen élet várja a jövő évtől az embert? Amikor elérkezünk az időciklus határához, az átmenetet úgy is elképzelhetjük, mint az anyagi részecskék áthaladását a sűrű szövésű szitán, ahol a durvább szemcsék fennakadnak. Vagyis minden nem idevaló, szükségtelen visszamarad, és csak az megy át, ami az új időben is fontos alkotórész. Ha jelenlegi megkristályosodott szokásaink megőrzése fontosabbnak tűnik, mint az elhagyásukkal nyert új lehetőségek, úgy járhatunk, mint az egyszeri ember, akinek beteljesült az a kívánsága, hogy minden, amihez hozzáér, változzon át arannyá. Nyilvánvaló, hogy étel és ital nélkül nem élhetett sokáig. Ahhoz, hogy az új időbe léphessünk, meg kell tanulnunk működtetni. Erre felhasználhatók tapasztalataink, amivel mindannyian rendelkezünk Az átélt idő, bár nem olyan, amilyen az új időben lesz, de a lélek megsúgja azt, hogy mi a helyes. A maják időciklusa a kozmosz harmonikus együttműködésének ismeretén alapul, amelyben galaxisunk, naprendszerünk és földünk a teremtői akaratot energiák összehangolt működésével képviseli. A Tejút galaxis 13 energiája, a Napunk 20 energiája és a Föld négy energiája a valóságos időben, szinkronban képviselik a teremtői tervet úgy, hogy a fizikai síkba zárt Nap és a Föld stabil helyzetét az időben a napfordulókhoz és napéjegyenlőségekhez kapcsolódó időszámítás biztosítja. Minden más időszámítás, így a miénk is mesterséges, és elveszi az ember szinkronban működésének lehetőségét a kozmikus rend megvalósításában. Ez okozza azt a nyomasztó érzetet, amit az ember érez, amikor kibillen az egyensúlyából, és olyan nem természetes gondolatok és emóciók kerítik hatalmába, amelyek szorongásban, a tehetetlenség, a hiábavalóság érzetében is jelentkezhetnek. Az új időben az embernek tudatosabban kell a kozmikus összefüggések szellemében működnie, ha benne kíván maradni az áramlatban. Az ember gondolkodó lény. Az időben az élet formája a gondolat. A „most” pillanatában lévő gondolat a mi életünk az időben. Gondolatainkat figyelve érzékelhető, ahogyan bekövetkezik az idő átváltozása, ahogy az ismeretlen forrásból, amely lehet a lélek is, ha a gondolat emelkedett és a teremtői rendet képviseli, megjelenik, áramlatba rendeződik és elvisz oda, ahol az adott pillanatban vagyunk. Értelemszerűen a gondolatok láthatóak az időben, hiszen az idő anyagából szőttek. Az időt mint létezésünk színterét figyelve belemerülünk a tiszta elmélkedésbe, és azok mindent átfogó realitássá válnak, eltérően a tárgyak valóságához képest, bár azok vesznek körül bennünket. A gondolatteremtés az ember képessége és jövőbeni fejlődésének kulcsa, ezért nagy a felelőssége a gondolatai tisztaságáért. Milyenek lesznek tehát a lehetőségeink 2012 téli napfordulója után? A fényövbe végérvényesen belépő emberiség a teremtői akarattal, teljes kozmikus információs áramlat hatásaival átitatva egyre világosabban felismeri valódi szerepét, a szeretet és a szabad akarat rajta keresztüli megvalósításának feladatát. Tudatát ez egyre jobban lelke hatása alá vonja. A teremtő energia pedig az ember lelkében összpontosul. Keresni fogja az érdek nélküli szeretetért, az altruizmusért való cselekvés lehetőségeit, és céljai közelíteni fognak a madáchi eszméhez: „Legyen hát célod: Istennek dicsőség, Magadnak munka. Az egyén szabad. Érvényre hozni mind, mi benne van. Csak egy parancs kötvén le: szeretet.”
Dr. Bíró Dénes

(www.tgy-magazin.hu)