Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “baktérium

CITROMFŰ AZ ÉV GYÓGYNÖVÉNYE 2014

Létezik olyan gyógynövény, amely nyugtat, emésztési panaszokat enyhít, herpesz kezelésére is jó, ráadásul itthon is megterem. Ez a „csodanövény” az orvosi citromfű, amelyet a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya a 2014-es Év Gyógynövényének választott.

A gyógynövények általában kevésbé gyorsan, ellenben megbízhatóan és mértékletesen fejtik ki áldásos hatásukat, tehát rendszeres fogyasztásuk elősegíti a kellemesebb közérzet, az erősebb immunrendszer kialakítását. 

Az orvosi citromfű (latin nevén Melissa officinalis) rendkívül sokoldalúan felhasználható, hazánkban is termesztett növény, egyike a legrégebben használt gyógynövényeknek. Nevét friss, citromra emlékeztető illatáról kapta.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a modern orvoslásban belsőleg nyugtalanság, alvászavarok és emésztési panaszok kezelésére, külsőleg herpesz esetén alkalmazzák. Gyakran használják élelmiszerek ízesítésére is kellemes íze és illata miatt.

A citromfű illóolaja baktérium-, vírus-, sőt gombaölő hatású. A gyógyászatban ízjavítónak, étvágygerjesztőnek és enyhe nyugtatónak alkalmazzák. Kellemes illata miatt számos teakeverék alkotórésze, ezenkívül reuma elleni bedörzsölőszerekben is szerepel. 

Megfázás, influenza esetén izzasztásra használható. Emésztésjavításra étkezés előtt fogyasszanak belőle egy csészényit. Ha alvási problémákra isszuk, este lefekvés előtt tanácsos egy langyos csésze teát elkortyolgatni. Szívidegeinket, agyunkat, idegrenszerünket is erősíti, valóban igaz tehát, hogy meghosszabbítja életünket!

Manapság egyre több gyógyszer, gyógytermék és étrend-kiegészítő alapanyaga, de kellemes íze és illata miatt teaként is közkedvelt. Illóolajtartalma eléggé alacsony, ezért a citromfű illatú kozmetikumok általában a hasonló illatú, de kevésbé sokoldalú citronella (latinul Cymbopogon) fajok olaját tartalmazzák. Ám mivel a citromfű neve (nem utolsósorban gyógyászati hasznai miatt) hazánkban jobban cseng, a citronellatartalmú kozmetikumok zömén a is „citromfű” név található – áll az MGYT Gyógynövény Szakosztályának sajtóközleményében.

Az Év Gyógynövénye kezdeményezést az MGYT Gyógynövény Szakosztálya 2013-ban indította útjára, azzal a céllal, hogy segítse a gyógynövények szakszerű felhasználását.

Teák, borogatások télen – Népi módszerek, bevált gyógynövények

borogatásTélen fokozottan ki vagyunk téve a megfázásnak, a vírusoknak. A betegség legyőzésére gyorsan ható gyógyszerhez, gyakran antibiotikumokhoz nyúlunk, ezzel azonban csak legyengítjük az immunrendszerünket. Vegyük fel hát a harcot a megfázás ellen népi módszerek segítségével!  A gyengeség és a köhögés néhány napra könnyen „kiüt” bennünket, nem tudunk dolgozni, rossz a közérzetünk. Fontos szempont, mielőtt valamilyen gyógyító szerhez folyamodnánk: ahhoz, hogy biztosak legyünk hatásosságukban, feltétlenül konzultáljunk orvossal arról, hogy mennyit és hogyan alkalmazzunk ezekből a gyógyhatású készítményekből.

Segítség torokgyulladásban
A torokgyulladás vírusos megbetegedés. Fertőző, allergiás jellegű gyulladás, azaz a betegség kifejlődésében mind a mikrobák, mind a beteg saját immunrendszere „részt vesz”. A torokgyulladás gyógyítása általában otthon történik, gyógyulásig célszerű az ágyban fekvés. És persze segítenek a gyógyító keverékek.

1.) A fekete bodza (Sambucus nigra) virágzatát megfázás elleni szerként, forró teaként (ázatként) használjuk: 2-3 evőkanálnyi virágot 0,5 l forró vízzel leöntünk, áztatjuk, majd leszűrjük. Szükség esetén a teát megmelegítjük, és mézet teszünk hozzá. Evés után, naponta 3-5 alkalommal, 0,5 pohár meleg teát kell meginni.

2.) A korallvirág (Kalanhoe blossfeldiana): a torok megfázásos jellegű megbetegedése esetén a növény levét fele-fele arányban összekeverjük vízzel, és naponta többször öblögetjük vele a torkot. Ha náthásak vagyunk, a növény levét az orrba kell csepegtetni, (orrcsepp) influenza esetén pedig levét vízzel felére hígítva belsőleg alkalmazzák.

lengőfű (Aira elegans)
lengőfű (Aira elegans)

3.) A lengőfű vagy lengefű (Aira elegans) gyökereinek főzetét a torok öblögetésére használják torok- vagy mandulagyulladás, torokgyík (diftéria), gennyes torokgyulladás és gégegyulladás (laryngitis) esetén: 2 teáskanál felaprózott gyökeret 3-5 órán keresztül áztatunk, majd 5 percig forraljuk, és a meleg főzettel gargalizálunk. A teát ízesíthetjük mézzel.

4.) A torok öblögetésére a tölgyfa (Quercus robur és petraea) kérgét használhatjuk: egy teáskanál felaprított kérget 10 percig kevergetve forraljunk egy pohárnyi vízben. Leszűrjük, és melegen fogyasztjuk.

5.) A kamilla (orvosi székfű, Matricaria recutita) virágzatát ázat formájában alkalmazzuk, ízlés szerint mézzel, a száj öblögetésére torokgyulladás, szájüregi gyulladás, szájban lévő fekélyek esetében.
Az ázat készítése: 2 evőkanálnyi virágzatot egy pohár forró vízben áztatunk egy órán keresztül, majd leszűrjük és hozzáadjuk a mézet.

6.) Vegyünk 2 teáskanálnyi keveréket fehér fűz (Salix alba) kérgéből, hársfa (Tiliae cordata vagy platyphyllos) virágából, orvosi veronika (Veronica officinalis) virágából 3:2:2 arányban. Forrázzuk le egy pohárnyi vízzel, 30-40 percig hagyjuk állni, majd szűrjük le, és még melegen öblögessük vele a torkot.

7.) A fehér fűzfa (Salix alba) kérgének főzete önmagában is jó a torok öblögetése: 2 evőkanál felaprított fűzfakérget 2 pohár forró vízzel leöntünk, felforraljuk és lassú tűzön 15 percig főzzük. Melegen fogyasztjuk.

8.) Hasznos lehet a következő keverék is: egy teáskanálnyi felaprított málnát (Rubus idaeus), hársfa (Tiliae cordata vagy platyphyllos) virágát fele-fele arányban elkeverve leforrázunk 200 ml vízzel, 20 percig állni hagyjuk és leszűrjük. Meghűléses betegségek esetén éjszakára 200 ml meleg főzetet kell meginni izzasztószerként.

9.) A torok öblögetése mézes vízzel naponta 4-5-ször gyógyítja a tályogot és a mandulák gyulladását.kamilla

A légcsőhurutot (bronchitis) enyhítő növények
A légcsőhurut általában meghűlés vagy légúti fertőzés után fejlődik ki. A népi gyógyászat így segít:

1.) A gyógynövényeket a következő arányban keverjük össze:
fenyőrügyek – 1 rész,
útifű (útilapu, Plantago) levele – 1 rész,
martilapu (Tussilago farfara) levele – 1 rész.
A keverékből 4 teáskanálnyit 2 órán keresztül áztassunk egy pohár hideg vízben, majd 5 percig forraljuk és szűrjük le. Naponta 1 pohárral, 3 részre elosztva kell fogyasztani. Bronchiális asztma esetében ugyanígy alkalmazzuk.

2.) Bronchitis esetén jól hatnak a következő forró gyógyteák mezei kakukkfűből (Thymus serpyllum), szurokfűből (Origanum), kerti kakukkfűből (Thymus vulgaris) – illóolaj tartalmuk (alapvetően a timol) jó köptető, gyulladásmegelőző, mikrobaellenes hatású. Ezeket torokgyulladás esetén is lehet alkalmazni toroköblögetésre.

3.) Vegyünk 4 rész tőzegrozmaringot, molyűzőt (Ledum, ritka hangaféle), 1 rész nyírfarügyet (Betula pendula), 2 rész szurokfüvet, 1 rész csalánt (Urtica diocia). Mindezt aprítsuk fel, keverjük jól össze. Ebből a keverékből 2 evőkanálnyit öntsünk le 5 dl lobogó forró vízzel, 10 percig forraljuk, majd letakarva állni hagyjuk 30 percig, végül leszűrjük. Naponta háromszor, étkezés után 1/3 pohárral kell belőle inni. Krónikus bronchitis esetén alkalmazzuk.

4.) Szúrós gyöngyajakot (Leonurus cardiaca) és a közönséges cikória (Cichorium intybus) gyökerét egyenlő arányban véve leöntjük lobogó forró vízzel, mint ha teát készítenénk, és állni hagyjuk. Influenza és megfázásos megbetegedések esetében naponta háromszor kell fogyasztani fél-fél pohárral.

5.) Gyógyító hatású az ánizs (Pimpinella anisum) főzete is. Ehhez egy pohár vízzel leöntünk egy teáskanál tört ánizsmagot, és 15-20 percig forraljuk, majd lehűtjük és leszűrjük. Naponta 3-4-szer 1/4 pohárral fogyasztunk belőle evés előtt.

6.) A kányafa (bangita, Viburnum) virágának ázata lázcsillapító és allergiaellenes hatású. A kányabangita bogyók magjának főzete remek izzasztószer, valamint gyomorrontás, hasmenés ellen is használhatjuk.

Herpesz kezelése házilag
A kezelés előtt és után is feltétlenül mossunk kezet szappannal. Ugyanez vonatkozik a herpesz elleni gyógykenőcs felvitelére is. Fontos tudni, hogy ha bizsergést kezdünk érezni, akkor a vírus már megkezdte „tevékenységét”, tehát tennünk kell ellene valamit.

1.) Ha nem tudunk azonnal orvoshoz fordulni, használjuk az egyszerű vírus elleni szert, a jegenyefenyő (Abies) olaját. Kétóránként kenjük be vele a „gyanús” helyet.gyógytea

2.) Belsőleg a következő ázatot alkalmazzunk: borókafenyő (Juniperus) terméséből 1 részt, citromfű leveléből (Melissa) 3 részt, zelnicemeggy (Prunus padus) virágból 3 részt veszünk, összekeverjük. Ebből a keverékből teáskanálnyit leöntünk egy pohár forró vízzel, állni hagyjuk, langyosan fogyasztjuk.

3.) Ha éppen nincs otthon mindegyik összetevő, akkor kamilla (Matricaria recutita) virágát – 1 teáskanálnyit számítva 1 pohár vízre – forrázzuk le, szűrjük le, és öntsünk hozzá egy teáskanálnyi 10%-os alkoholos propoliszoldatot. Keverjük össze, és naponta kétszer, 3-4 napon keresztül kortyoljunk belőle. Az ázattal magát a herpeszt is lehet kenegetni.

A nátha népi ellenszerei
1.) A nátha jól gyógyítható népi módszerekkel. Ahhoz, hogy gyorsan meggyógyuljunk, az erős meghűlés esetén mindig javasolt a hársfatea (Tilia cordata vagy platyphyllos) fogyasztása és illóolajokkal való inhalálás.

2.) Kezdődő nátha esetén elegendő naponta 2-3-szor bekenni az orr belsejét a korallvirág levelének friss levével, és a nátha gyorsan elmúlik. Csepegtethetünk is belőle az orrba 3-5 cseppet.

korallvirág3.) Ha már kialakult a nátha, szagoljuk a bazsalikom (Ocimum basilicum) szárított levelét, ez kitisztítja az orrot.

4.) Feltehetünk mustártapaszt is alul a sarkunkra, ezt flanellel jól tekerjük be. Ezután vegyünk fel meleg gyapjúzoknit, és addig tartsuk magunkon a mustártapaszt, ameddig csak bírjuk. Ha már nagyon csípne, vegyük le a tapaszt, és járkáljunk egy ideig fel-alá. Ezt a procedúrát legjobb lefekvés előtt elvégezni. A nátha csökken vagy elmúlik!

5.) Keverjünk el mézet felesben meleg vízzel, és naponta 2-3-szor cseppentsünk belőle néhány cseppet az orrba.

6.) Az illatos (kék) ibolya (Viola odorata) csodálatos szer torokgyulladás, influenza és felső légúti szervek nyálkahártyájának gyulladása esetén. Alkoholos ázatként alkalmazandó. Vegyünk 25 g virágot, és áztassuk 10 ml alkoholba. Ebből a folyadékból naponta háromszor, evés előtt vegyünk be 20-30 ml-nyit. Az ibolyás folyadékkal öblögethetünk is: 10 ml-nyit keverjünk el egy pohár meleg vízben, és evés után, majd lefekvés előtt is használjuk.

A gyógyulás elősegítésére vegyük figyelembe a következő három szempontot: pihenés, relaxálás és sok folyadék. Szedjünk vitaminokat, tartsuk be az egészséges étkezés szabályait – és egészségesek leszünk!  (Forrás: Terrawoman.ua, oroszból fordította: Bajkovné Edész Mária)

2009. január 13. kedd, 21:59