Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “citrom

CITROMFŰ AZ ÉV GYÓGYNÖVÉNYE 2014

Létezik olyan gyógynövény, amely nyugtat, emésztési panaszokat enyhít, herpesz kezelésére is jó, ráadásul itthon is megterem. Ez a „csodanövény” az orvosi citromfű, amelyet a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya a 2014-es Év Gyógynövényének választott.

A gyógynövények általában kevésbé gyorsan, ellenben megbízhatóan és mértékletesen fejtik ki áldásos hatásukat, tehát rendszeres fogyasztásuk elősegíti a kellemesebb közérzet, az erősebb immunrendszer kialakítását. 

Az orvosi citromfű (latin nevén Melissa officinalis) rendkívül sokoldalúan felhasználható, hazánkban is termesztett növény, egyike a legrégebben használt gyógynövényeknek. Nevét friss, citromra emlékeztető illatáról kapta.

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a modern orvoslásban belsőleg nyugtalanság, alvászavarok és emésztési panaszok kezelésére, külsőleg herpesz esetén alkalmazzák. Gyakran használják élelmiszerek ízesítésére is kellemes íze és illata miatt.

A citromfű illóolaja baktérium-, vírus-, sőt gombaölő hatású. A gyógyászatban ízjavítónak, étvágygerjesztőnek és enyhe nyugtatónak alkalmazzák. Kellemes illata miatt számos teakeverék alkotórésze, ezenkívül reuma elleni bedörzsölőszerekben is szerepel. 

Megfázás, influenza esetén izzasztásra használható. Emésztésjavításra étkezés előtt fogyasszanak belőle egy csészényit. Ha alvási problémákra isszuk, este lefekvés előtt tanácsos egy langyos csésze teát elkortyolgatni. Szívidegeinket, agyunkat, idegrenszerünket is erősíti, valóban igaz tehát, hogy meghosszabbítja életünket!

Manapság egyre több gyógyszer, gyógytermék és étrend-kiegészítő alapanyaga, de kellemes íze és illata miatt teaként is közkedvelt. Illóolajtartalma eléggé alacsony, ezért a citromfű illatú kozmetikumok általában a hasonló illatú, de kevésbé sokoldalú citronella (latinul Cymbopogon) fajok olaját tartalmazzák. Ám mivel a citromfű neve (nem utolsósorban gyógyászati hasznai miatt) hazánkban jobban cseng, a citronellatartalmú kozmetikumok zömén a is „citromfű” név található – áll az MGYT Gyógynövény Szakosztályának sajtóközleményében.

Az Év Gyógynövénye kezdeményezést az MGYT Gyógynövény Szakosztálya 2013-ban indította útjára, azzal a céllal, hogy segítse a gyógynövények szakszerű felhasználását.

Ha nincs kedve az aszpirin-túladagoláshoz, próbáljon ki olyan módszereket, amivel elkerülhető az influenza. Hét tipp.

A tévéhíradóban is mindig bemondják, hogy a járványos időszakban kerülni kell a zárt helyeket, tömegeket, ám ha mégis belekerülünk, akkor tiszteljük meg a környezetünket azzal, hogy nem tüsszögjük tele a villamost, legalábbis zsebkendő nélkül. Két héten belül itt a járvány – a múlt héten 13 500-an fordultak a jellegzetes tünetekkel orvoshoz; ezek egyik újabb formája a szédülés, mint minap megírtuk. Ha ebben a pillanatban tünetmentes, akkor szeretnénk javasolni megelőzésképp hét dolgot, ha nem akarja az aszpirint nyelni 6-7 napon át. Ennyi ugyanis az influenza lefolyása. Külön-külön is biztos hatásos, de együtt alkalmazva tuti elkerülheti idén a betegséget.

citrusok

citrusok foto scx.hu

Citrus maximus

Kezdjen el nagy mennyiségben vitamindús gyümölcsöket fogyasztani. Ne cukrozza, ne főzze – nyersen egye. Grépfrút, kiwi, narancs, mandarin az, amit anyáink is elénk raktak, de ajánljuk figyelmébe a manapság egyre gyakrabban kapható pomelo – latinul citrus maxima – nevezetű déligyümölcsöt, melyet a nagyobb üzletláncok 4-500, a zöldségesek 700 forint körül árulnak darabonként.

A hatalmas citrusról érdemes tudni, hogy előbb volt, mint a grépfrút, sőt Ázsiában úgy hiszik, hogy a fanyar kisebb gyümölcs a pomelo és a narancs keresztezéséből jött létre. Meghámozása külön művészet, íze viszont kellemesen édes. A szülőhazájában, Malajziában rituális célokra is használják rózsaszín húsát, mert az hasonlóan fanyar, mint a grépfrút, Japánban pedig a leveleit fürdővízbe szórják, mert “megszabadít a gonosztól” és megtisztít. Így hámozzon:

Így kell pomelót hámozni

Szerző:Youtube

További videók

Citromos víz

Kezdje a napot egy fél, vagy egész citrom levével felöntött langyos vízzel. Ez nem csak az immunrendszerén, de az emésztésén is segíteni fog. A citrom fertőzésgátló, C-vitamin tartalma kb. 40-50 mg, kálciumot, káliumot és magnéziumot is tartalmaz, továbbá lúgosít és karcsúsít. Viszont vigyázni kell vele, a héját ugyanis vegyszerekkel kezelik (ezért érdemes szódabikarbónával átmosni), a fogakat is károsíthatja, ha huzamosabb ideig fogyasztjuk – ezt azzal lehet elkerülni, hogy utána vízzel öblögetünk.

Sport

 

A jó kondi és az erőnlét a betegségek ördögűzője. A Stern magazin kiértékelte a legelterjedtebb városi sportokat, és a fitneszt hozta ki elsőnek. Nem minden sport hat egyenlően az immunrendszerre. A szabadban futás, biciklizés igen, ugyanígy a teremfoci, de a gyúrás már kevésbé.

Hideg zuhany

A reggeli hidegben hideg zuhannyal kezdeni a napot kegyetlen dolog. A németben viszont van egy kifejezés azokra a férfiakra, akik puhányok: Warmduscher, azaz melegben zuhanyzók. Kutatások is bizonyítják, hogy a hideg zuhany bár kellemetlen, de immunerősítő, sőt teljesítménynövelő. Pár éve ausztrál tudósok bicikliseken tesztelték, hogy 15 fokos vagy 38 fokos víz fokozza-e jobban az erőnlétüket, avagy a váltóvizes zuhany. Kiderült, hogy a hideg vizes tusolás után 0,5-2,2 százalékkal nőtt a teljesítmény, a váltózuhany után 0,1-1,4 százalékkal, míg a forró vizes fürdő 3,7 százalékkal csökkentette a teljesítőképességüket.

Kézmosás, -szárítás

Alapos kézmosás nem titok Fotó: hvg.hu

A tisztaság fél egészség. Ha sokat mosunk kezet, kisebb esélye van annak, hogy az ujjainkról valami a bőrre vagy a szervezetünkbe kerüljön. Legyünk notórius kézmosók! Ám nem mindegy, hogyan hajtjuk végre a kézmosást, mert egyetlen szappan sem fejti ki a hatását, ha csak gyorsan elöblítjük. Először meleg vízzel alaposan áztassuk a csap alatt, aztán húsz másodpercig szappanozzuk a kezet. A szárításhoz nyilvános helyen, például az irodai mosdóban célszerű a papírtörlőt használni, nem a kézszárítót.

Előbbi a vizsgálatok szerint 50 százalékkal csökkenti a baktériumok számát a kezeken, míg a meleg levegős szárító megnöveli a bacikat, akár a négyszeresére is a masinában felgyülemlett kórokozók miatt. Még egy jó tanács: mivel – egy kutatás szerint – a nők egytizede, a férfiaknak pedig negyede nem mos kezet dolga végeztével, érdemes a papírtörlőt nem kukába dobni, hanem azzal lenyomni a mosdó kilincsét. Aki azért ódzkodik a sok kézmosástól, mert kiszárad a bőre, annak ajánljuk figyelmébe minap elvégzett nagy kézkrém-tesztünket. Válassza ki a legjobbat, mossa, szárítsa, kenegesse!

Maszk

Pár évvel ezelőtti cikkünkben már felhívtuk a figyelmet arra, hogy szabad a csók influenza idején, ugyanis nem nyállal terjed a betegség. Tehát, ha egymás poharából iszunk, attól még nem fogjuk elkapni, a száj ugyanis túlságosan hideg, a vírusok pedig jobban kedvelik az orr melegét. Ezért kell a tüsszentős helyeket és helyzeteket elkerülni. Ilyenkor van értelme maszkot húzni, a villamoson kesztyűben fogódzkodni, nehogy más által letüsszentett tárgyakról ránk ragadjon a betegség.

Lélek/jelenlét

Nem csak a legyengült immunrendszer, hanem a gyengébb lelkiállapot is jó célponttá teszi az emberi testet a betegségekkel, fertőzésekkel szemben. A holisztikus orvoslás hívei például a megfázást egészen máshogy közelítik meg, mint a nyugati dokik. Rüdiger Dahlke A betegség, mint szimbólum című könyv írója külön disszertációt szánt az influenza tüneteire, és a lelki hátterének feltárására.

A megfázást például ott kezdi, hogy a kinti hidegnek semmi köze hozzá. Hisz akkor egész télen mindenki beteg lenne, nem beszélve a síelőkről, szánkózókról, korcsolyázókról. Tehát leginkább a belső elhidegülés teszi az embert kiszolgáltatottá, ha tele van az orrunk, nem érezzük az ízeket, és a torkunkon nem megy le egy falat, az annak a jele, hogy valamilyen élethelyzettel nem tudunk megbirkózni, és mert a konvenciók, illetve a félelmeink nem hagynak cselekedni, az organizmus azonnal reagál.

Ilyenkor elbarikádozzuk magunkat, el akarunk bújni a felelősség elől, legyen az munkahelyi nézeteltérés, párkapcsolati probléma, valami, amivel torkig vagyunk. A megoldás: számot kell vetni a problémával, és vállalni a felelősséget. Mi van, ha nem? A szervezet addig lázad valamilyen betegség – egyre súlyosabb – formájában, amíg nem szánjuk rá magunkat a szembesülésre.

Forrás: hvg.hu


A Cékla a Magyar Aloe Vera! Fogyassz belőle minél többet!

Olcsóbb és finomabb, mint bármelyik Patikai vitamin, vagy étrend kiegészítő!!!

A cékla kiváló többek között a bőrbetegségek kezelésére, fáradtság ellen, hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, a klimax tüneteinek enyhítésére, májpanaszok kezelésére, menstruációs zavarokra, a nyirokrendszer zavarainak kezelésére, szempanaszokra – mint például a szemfáradás vagy szürkehályog –, szív-, és vérnyomás rendellenességeinek kezelésére, valamint vesepanaszokra egyaránt. A várandósság ideje alatt is ajánlott a fogyasztása, hiszen segít a vérképzésben.

Nyersen, reszelve vagy szeletekben

A cékla gyökere és levele egyaránt fogyasztható, sőt, mindkettő szinte ugyanannyi hasznos tápanyagot tartalmaz. A céklalevél nem csak egészséges, de rendkívül jól mutat a salátákban: a legtrendibb éttermek ma előszeretettel használják a lila erezetű, élénkzöld leveleket. A mézédes céklagumót legjobb, ha nyersen salátaként, vagy reszelve fogyasztod. Ha fokozni szeretnéd az ízhatást, reszelj hozzá almát vagy körtét is, így igazán ízletes vitaminpürét kaphatsz! Ha nassolnál valamit, rágcsálj szeletekre vágott céklát: segíti a vérképzést és kiváló antioxidáns.

Préseld ki a levét!

A céklalé készítésére lehetőleg bio zöldséget használj. Mivel a cékla méregtelenítő hatása elég erős, így naponta 2, maximum 3 dl-rel fogyassz belőle. A frissen készített céklalé alkalmas a betegségek – nátha vagy influenza – megelőzésére is. Paradicsomlével, almával vagy egyéb frissen facsart zöldség-vagy gyümölcslével ízesítve készíts friss és egészséges koktélt magadnak és barátaidnak.

Tálald köretként, főételként vagy desszertként!

A céklát főzve vagy sütve rengeteg módon elkészítheted. Húsok mellé kiváló köret lehet, és ízletes leveseket, szószokat főzhetsz vagy akár édességeket is süthetsz családtagjaidnak. Lepd meg őket változatos és egészséges ételekkel! Gondoltad volna, hogy az esti vacsora végén tálalt céklás csokitortád ekkora sikert fog aratni?

Mindegy hogyan, de fogyaszd!

Hiszen nagyon egészséges, és láthatod, hogy az elkészítésének számtalan módja van. Használd ki a természet gyógyító ajándékait, hogy minél kevesebb időt kellejen a betegséggel foglalkoznod! Készítsd el ízlésednek megfelelően és fogyaszd megelőzés vagy a betegségek tüneteinek enyhítése céljából!

Kedvcsináló: egy ízletes és gyorsan elkészíthető céklasaláta recept

Hozzávalók: 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál citromlé, 1 evőkanálnyi méz, 2 evőkanálnyi olívaolaj és egy kis só.
Így készítsd a salátát:
Az alaposan megmosott céklát hámozd meg, öblítsd le, reszeld vékonyra és tedd be egy tálba. Ezután a megmosott és meghámozott almát és vöröshagymát is reszeld hozzá, sózd meg, add hozzá a citromlevet, olíva olajat és a mézet. Forgasd össze alaposan az alapanyagokat, majd hagy hűlni néhány órát. Önmagában is fogyaszthatod, de ízletes köret lehet frissen elkészített sült mellé is.

Bolondítsd meg egy kis sajttal: sült cékla és kecskesajt saláta
Hozzávalók: tisztított bébi cékla, olíva olaj, néhány gerezd fokhagyma, csipetnyi só, kevés céklalevél, aprított kecskesajt.
Előkészítés:
vágd le a cékla szárát, a levágott leveleket pedig tedd félre, mert később majd fel tudod használni. A céklát néhány gerezd fokhagymával együtt tedd be egy lábasba, szórj rá egy kis sót, önts rá egy kis olíva olajat, és párold meg. Ezután az egészet tedd be egy sütőbe, és 180 fokon süsd puhára. A kicsorduló céklalevet önts át egy tálba és add hozzá pépesítve a fokhagymát. Egy kis extra szűz olíva olajjal önts fel a levet.
A saláta összeállítása:
hámozd meg a céklát, de ha lehet, még melegen, mert úgy könnyebb. Vágd apró falatokra, add hozzá a sajt darabokat, díszítsd a levágott céklalevéllel, majd az egészet öntsd le az elkészített lével. Ízletes előételként vagy köretként egyaránt fogyaszthatod.

http://www.spiritiszta.hu/cikkek/nepi-gyogyaszat/a-cekla-a-magyar-aloe-vera.html

Céklás csokoládétorta

Céklás csokoládétorta

Céklás csokoládétorta

Elkészítési idő: nettó 20 perc bruttó 90 perc

Alapanyag:

  • 240 g cékla (megtisztítva, de a héjával)
  • 200 g étcsokoládé
  • 1 csésze forró kávé ( esetleg víz)
  • 200 g felkockázott, szobahőmérsékeltű vaj
  • 135 g liszt
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 1 és 1 teáskanál sütőpor
  • 5 tojás, kettéválasztva
  • csipet só
  • 200 g cukor

180 fokra előmelegítem a sütőt, egy tortaformát kivajazok, az alját kibélelem sütőpapírral. Enyhén sós vízben, körülbelül 45 perc alatt puhára főzöm a céklát. Lehűtöm hideg vízzel, lehúzom a héját, majd pürésítem. Vízgőz felett felolvasztom a csokoládét, hozzáadom a kávét, óvatosan kevergetve a vajat. Amikor hűlt egy kicsit, belekeverem az enyhén felvert tojássárgájákat, aztán beleforgatom a céklapürét. A szárazanyagokat ( liszt, kakaópor és sütőpor) egy tálba szitálom. Egy másik tálban a tojásfehérjéket habbá verem, beleszórom a cukrot, amikor kész, óvatosan belekeverem a csokoládés masszába. Végül hozzáadom a szárazanyagokat. Az előkészített tortaformába öntöm, a sütő hőfokát visszaveszem 160 fokra. 40 percig sütöm, úgy, hogy a közepe enyhén remegős maradjon.

http://www.origo.hu/tafelspicc/recept/20120925-ceklas-csokoladetorta.html