Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “energia

Energia: Felére vághatja az energiaárat az önkiszolgálás

forrás: http://www.napi.hu 2014. március 22., szombat 19:23   Napi.hu

Egy év alatt másfélszeresére nőtt azoknak a német vállalatoknak a száma, amelyek maguk állítják elő a tevékenységük során felhasznált energiát. Nagy és kis cégek egyaránt erre az útra lépnek, hogy lefaragják energiaszámlájukat.
 Minden hatodik német cég immáron saját erőforrásból fedezi energiaszükségletét. A 16 százalékos arány, amelyet az elmúlt év közepén regisztráltak a Német Kereskedelmi Kamara szakértői, több mint másfélszer nagyobb az egy évvel korábbi 10 százaléknál. Ezzel egyidejűleg a vállalatok majdnem negyede gondolkodik azon, hogy a saját kezébe veszi energiaellátását.
A váltást vállaló cégek között nem csak olyan óriások vannak, mint a multinacionális Dow Chemical Co. németországi üzeme, amely az ország áramtermelésének egy százalékát fogyasztja el, hanem kifejezetten kis vállalatok is – derül ki a Wall Street Journal (WSJ) cikkéből. Az önkiszolgálás fő mozgatórugója, hogy az energiaszolgáltatóktól vásárolt elektromos energia árát 22 százalékkal drágítja a zöldenergia terjedését segítő úgynevezett fed-in tarifa, amely szétosztja a fogyasztók között az alternatív energiával kapcsolatos beruházások pluszköltségét.
Ezt meg lehet spórolni. Emellett a saját áramtermelésre vállalkozó cégek jogosultak a kormány energiahatékonysági, illetve zöldenergia-támogatásaira. Összességében e két elemnek köszönhetően 50 százalékkal csökkenthetik energiaköltségeiket – állítja Michael Salcher, a KPMG tanácsadó cég szakértője.

Előnyök és hátrányok

A WSJ a saját útjukra lépő kis cégek közül a Warwick GmbH példáját említi. Ez a vállalkozás elektromos basszusgitárokat gyárt a cseh határ közelében lévő bázisán. A termeléséhez szükséges áramot részben saját gázturbinájával, részben az üzemépületek tetején elhelyezett napelemekkel, részben a gitárgyártás fahulladékának elégetésével állítja elő. A 24 millió euró éves árbevételt elérő vállalkozás 3,7 millió eurót költött a beruházásra. A cég vezetősége egyelőre nem tudja, mikor térül meg a befektetés.
A magas kezdeti költség az egyik legnagyobb hátránya az önkiszolgáló energiaellátásnak. További gond, hogy a vállalatok nem értenek az energiatermeléshez, ezért az esetek többségében külső céget bíznak meg rendszerük üzemeltetésével. A biztonság kedvéért a hagyományos hálózatról sem válhatnak le, aminek szintén van valamennyi költsége. Végül a drágán kiépített háttér-infrastruktúra miatt nem tudnak elköltözni, ha netán ezt akarnák.
Keresztbe tehet az önellátás terjedésének, hogy a kormány a szabályok módosítását tervezi. A jelenlegi elképzelések szerint az erre az útra lépő cégeknek is ki kellene fizetniük a fed-in tarifa egy részét, viszont megemelnék a zöldenergia felhasználásának támogatási plafonját. Ez azt jelenti, hogy azok a cégek jöhetnek ki jól a változtatásból, amelyek főként alternatív energiaforrások felhasználására építik saját rendszerüket.


Energia: Mire elég 1 kWh?

Tudja, hány szelet pirítós kenyeret készíthet el 1 kWh energiával? Vagy hány adag kávét tud lefőzni ugyanennyi villamos energiával? Bizonyára Önök közül is sokan elgondolkodtak már, hogy egy elektromos készülék használata során mennyi villamos energiát fogyaszt el.

Az alábbiakban összegyűjtöttük néhány háztartási eszköz fogyasztási adatát. Keresse meg, hol tud a legtöbbet megtakarítani!

Jó böngészést!

Centrifuga: 5 heti használat = 1 kWh

Elektromos (szeletelő) kés: ha minden hétvégén felszeletel egy adag bélszint, 4 éven keresztül = 1 kWh

Elektromos borotva: öt éven keresztül minden napi használat = 1 kWh

Elektromos konzervnyitó: napi egy konzerv kinyitása 4 éven keresztül = 1 kWh

Elektromos tűzhely: egy heti étel elkészítése egy négytagú családnak = 20 kWh

Elemtöltő: 100 óra töltés = 1 kWh

Energiatakarékos izzó: (20W) 50 órányi használat = 1 kWh

Fagyasztó: 2 kWh naponta

Fax: 3 órányi folyamatos használat = kevesebb, mint 1 kWh

Fúrógép: 4 óra használat = 2 kWh (500W készülék teljesítmény mellett)

Hajszárító: (1000 W) 6-szor 10 percnyi használat = 1 kWh

Hi-Fi berendezés: 8-10 órányi működés = 1 kWh

Hősugárzó: 3 kW teljesítményű hősugárzó 20 percnyi fűtése = 1 kWh-t

Hűtőszekrény: 2 kWh naponta

Kávédaráló: 90 kg kávé ledarálása = 1 kWh

Kávéfőző: 40 csésze kávé elkészítése = 1 kWh

Késélező: 12.000 kés élezése = 1 kWh

Konvektor: 2 kW teljesítményű konvektor fél órányi fűtése = 1 kWh

Mikrohullámú sütő: 5 adag fagyasztott félkész étel felmelegítése = 1 kWh

Mobil telefon töltő: 100 töltés = 1 kWh

Mosogatógép: egy teli „töltet” 2 kWh

Mosógép:

  • 1,8 kg műszálas mosás 50 fokon = kevesebb, mint 1 kWh
  • 4 kg pamutmosás előmosással 90 fokon = 2 és ½ kWh
  • heti mosás egy négytagú családnak = 10 kWh

Olajsütő: 1,3 kg sült krumpli kisütése = 1 kWh

Páramentesítő: 3 óra használat = 1 kWh

Párologtató: egy órányi használat = 1 kWh

Pirító: 60 szelet kenyér pirítása = 1 kWh

Számítógép: 3 órányi használat = 1 kWh

Szendvicssütő: 26-54 szendvics (folyamatos) elkészítése = 1 kWh

Teafőző: 35 csésze tea elkészítése = 1 kWh

Televízió (51 cm): 6-9 órányi használat 1 kWh

Vasaló: két óra használat = 1 kWh

Videó: egy napi felvétel = kevesebb, mint 1 kWh

Villanyégő:

  • 40W-os 25 órányi használata = 1 kWh
  • 65W-os 16 órányi használata = 1 kWh
  • 100W-os izzó 10 órányi használata = 1 kWh
Az adatok átlag teljesítményű eszközök szokásos használatát feltételezve, körülbelüli becslésen alapulnak.

Energia tanúsítvány

 

Energia tanúsítvány

2009. január 1-től az új épületek energiatanúsítása már kötelező a használatbavételi engedély megszerzéséhez!
2012. január 1-től az energetikai tanúsítvány megszerzése ugyancsak kötelező a következő esetekben:

meglévő épület vagy lakás,
lakás, vagy ház eladásakor, az átíráshoz,
az egy évnél hosszabb bérbeadáskor,
és az 1000 m2-nél nagyobb alapterületű hatósági-, állami tulajdonú épület esetén.