Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “Erdélyben

F E L H Í V Á S A SZÉKELYSÉG ÖNRENDELKEZÉSÉÉRT ERDÉLYBEN

F E L H Í V Á S

A SZÉKELYSÉG ÖNRENDELKEZÉSÉÉRT

ERDÉLYBEN

 

Mit nem akarunk mi sem?

Azt, hogy Székelyföldet közigazgatásilag feldarabolják, és az új régiókban kisebbségbe kerüljenek a magyarok.

Mit akarunk?

A székelyekkel egyetértve azt, hogy Székelyföld egésze egységes autonómia, önrendelkezéssel bíró régió

 legyen.

Miért most?

Mert néhány nap múlva, 2013. október 27-én lesz a Nagy Székely Menetelés, ahol falvak indulnak el egymás felé, majd kezet fognak, kifejezve ezzel azon döntésüket ország-világ előtt, hogy mint a történelmi múltban, a jövőben is együvé akarnak tartozni.

 

Mit tehetünk ennek sikeréért?

Fejezzük ki egyetértésünket a SZÉKELY AUTONÓMIA gyűjtőív aláírásával. (Csak aláírást kérünk, további személyes adatokat nem.)

Hol lehet aláírni? Terjesztés!

1. Napközben Keszthelyen, a Sétáló utcában, a Goldmark-házi órás üzletben. Nyitva: 10-13 és 14-17, szo.:   10-13 óra között. Itt kérhető üres lap aláírás gyűjtéséhez, és ide is kell azt leadni. (Az elvitt üres lap fénymásolható.) Felhívás lapot az vigyen, aki adott városrész postaládáiba elhelyezi azokat.

2.  Kiemelt alkalmakon: rendezvényeken, piacnapokon, misék, istentiszteletek után.

3.  Október 27-én, vasárnap 12 órától, az erdélyi nagymenettel azonos időben, a Helikonparki       Igazság-kapunál, az ünnepi egyetértő rendezvényen.

 

Ünnepnap

     Az ünnep részei: Székely Himnusz a „Kigyúlt a mennybolt” verssel is, Doma László történész gondolatai a nap jelentőségéről, ünnepi aláírás (közben székely népdalok éneklése), Himnusz.

           Résztvevők: Dalárda, kórusok, cserkészek, fiatalok székely viseletben, huszárok.

 

Mi lesz az aláírási ívek sorsa?

Összefűzve, személyesen adjuk át Székelyföldön az ott fogadó félnek. A helyi és a magyar média folyamatosan hírt ad majd a keszthelyiek megerősítő egyetértéséről, az ív sorsáról is.

 

Milyen szöveget ír alá az, aki ezt megteszi?

      „Egyetértek a székelység autonómia törekvésével. Támogatom, mert igaz cél. A nemzeti közösségek fennmaradása nemcsak a Teremtő egyetemes rendjének felel meg, hanem biztosított a trianoni békediktátumban is az önrendelkezés jogával. A keszthelyi Igazság-kapu alatt átmegyek, e támogatásra gondolva. Megismerem a kapu mellett olvasható Werbőczy idézetet az örök és törvényi Igazságról.”

 

Keszthely, 2013. október.

 

Örökség Alapítvány      Szent István Dalárda   Keszthelyi Nemzeti Kör   Keresztény Értelmiségiek

 Hintalan László János        Töttő Vilmosné               Alföldi Zoltán              Szövetsége, Keszthely

                                                                                                                       KruplánéNagy Ágnes


Széphavasi Kápolna újjáépítése kalálkában

Középkori kőkápolna újjáépítésébe kezdtek Erdélyben

széphavas csúcsa

A Szép-havas csúcsa:  1339 m

A legendák közül, ami leginkább meggyökeredzett itt a gyimesiek körében, az a Szent László legendavilág. A Szent László-mondakört az magyarázza, hogy Szent László Erdély védőszentje volt, a székelyek szintén védőszentjükként tisztelték, a középkorban a székelyföldi templomok északi falán megfestették a hozzá kapcsolódó történeteket. A Szent László – legendák továbbélésének egy egészen konkrét tárgyi objektum is alapot szolgáltatott: a Csíkból Gyimesbe átvezető hágó közelében, az ún. Szép-havas tetején egészen a XIX. századig létezett a Szent László-kápolna, ahol intenzív vallásos élet zajlott. A moldvai csángók csíksomlyói búcsújárások alkalmával mindig útba ejtették ezt a bizonyos kápolnát. A múlt század harmincas éveiben a kápolna falai – szemtanú elmondása alapján – még mellmagasságig értek.

tovább: http://szephavas.hu/

kápolna építés

Szentléleknek szentelt magyar összefogás keresztelő körkápolnáját a Szép havason ‘a világ tetején’! Jövőt építünk befalazott áldozatunkkal.

Szeretettel, Esztány Zsolt építésvezető, egyesület elnökségi tagja
2012. augusztus 18. Nagyboldogasszony nyolcada

KALÁKÁZÁSI lehetőség!

Nekifogtunk a széphavasi kápolna építésének!

MolnarV
MolnarV

Az önkéntes munkacsoportok szerveződésével kapcsolatban aktuális információról érdeklődjön:
Erdélyben: Esztány Zsoltnál:
Mobiltelefonszáma: +40/724/241-311,
e-mail címe: esztanyzsolt@gmail.com

Magyarországon: Andrikó Lászlónál
Mobiltelefonszáma: +36/ 30 38-300-38

Segítségeteket előre is köszönjük:
Széphavas Egyesület vezetősége

Gyimesfelsőlok feletti Széphavason épül a kápolna!

Esztány Zsolt építésvezető családjával, folyamatosan kint tartozkodik a hegytetőn. Sátorban alszanak, pedig hajnalanta már 1-2 fokra csökken a hőmérséklet! Szükség van az áldozatra, hogy a fagyok beköszönte előtt elkészülhessen a falazás, majd fedél alá kerülhessen még a havazások előtt.

Zsolt írta:
“a nehezebb boltozott részek elvégződtek. Kevesebb mint fele van a falazásból (időre). Hétfőn kedden 10-en jönnek Debrecenből, Paks, Pécs, Nyíregyházáról. Hátha velük elvégezzük…. …folyamatosan jelen vagyunk és építjük és várjuk a testi, anyagi, lelki szellemi támogatást, mert most van szükség rá!”

A szeptember 18-i állapotról a galériában láthatók képek.