Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “este

Gárdonyi Géza FEL NAGY ÖRÖMRE!

Fel nagy örömre! Ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,
Éjet elűzi mennyei fény;
Angyali rendek hirdetik Őt,
Az egyedül szent Üdvözítőt.
Egyszerű pásztor, arcra borulj,
Lélekben éledj és megújulj!

Reklámok

DSIDA JENŐ Karácsonynak éjszakáján…

Itt van a szép, víg karácsony,
élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?
Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.
Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellet körben ülnek,
aranymese, áhítat
minden szívet átitat

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csuda szép.
Tiszta öröm tüze átég
A szemeken, a harangjáték
Szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!


Mészáros Sándor KICSI JÁSZOL

Úgy szeretném, hogyha szívem
Kicsi jászol lenne,
Karácsonykor az Úr Jézus
Megszületne benne.

Befogadnám, betakarnám,
Illattal beszórnám,
Hideg széltől, deres csóktól
Szeretettel óvnám…

Elringatnám: szent álmait
rózsákkal behinteném,
S ránk borulna csillagostul
Csöndes, égi szent éj…

Jer, Uram, hát, várlak, jövel!
Szívemet kitárom…
Születésed áldott percét
Örömtelten várom…


Hárs Ernő: Karácsony

Zsong a téli erdő, nagy a sürgés benne,
messze útra készül a fenyőfák ezre.

Beszórják a felhők őket puha hóval,
madarak díszítik szőlővel, dióval.

Őz és farkas ámul, mint szökik a lombra,
itt is , ott is , egy-egy kerekfejű gomba.

S miközben a gallyak csilingelve ingnak,
mindegyik facsúcsra alászáll egy csillag.

Így indul az erdő ezer fényű fája,
örömet szerezni szerte a világba.


Bodor Miklós: Betlehemi csillag

Betlehem csillaga
vezet három királyt
köszöntve Mária
újszülött kis Fiát.
Karácsony este van
csend honol a tájra
szeretet szívekben
békesség hazája.
Harang hangja kondul
hótakarta tájon
templomba hívogat
havas pusztaságon.
Harangszó hívogat
zengő szép zenével
egybeolvad hangja
hívők énekével.
Egy család asztalnál
szívük valakit vár,
Ki nem jöhet haza
üres egy szék egy tál.
Zöldel a fenyőfa
besétál a házba
ünnepre öltözik
csillogó ruhába.
Betlehem csillaga
vezet három királyt
köszöntve MÁRIA
újszülött kis Fiát.


Árvai Emil KARÁCSONYI BOLDOGSÁG

Isten nagy titkáról lebbent föl a fátyol,
mikor Betlehemben bölcső lett egy jászol.
Akkor is foglalt volt minden szív és szálló,
így lett szülőszoba egy szerény istálló.

Itt és most ki lesz az, aki befogadja,
szívét és életét Úr Jézusnak adja?
Angyalok örvendtek Krisztus születésén;
ugyanígy ujjongnak egy szív megtérésén.

Találsz-e valakit, járd be a világot,
akinek szívügye a te boldogságod?
Isten alig várja azt, hogy befogadjon,
s minden másnál nagyobb boldogságot adjon!


Betlehem, Betlehem… (Népköltés: Szelőce – Nyitra megye)

Betlehem, Betlehem, a te határidba
Érkezett Mária rongyos istállóba.

Leül a szénába, mint a bús gerlice,
Elkészíti magát a boldog estére.

Egy angyal, egy angyal újságot hirdetett:
Betlehem várában kis Jézus született.

Hideg szél fújdogál; jaj, de nagyon fázik.
A kisded Jézuska értünk siránkozik.


Mennyből az angyal

Mennyből az angyal lejött hozzátok,
pásztorok, pásztorok!
Hogy Betlehembe sietve menvén
lássátok, lássátok.

Istennek fia , aki született
jászolban, jászolban,
Ő leszen néktek üdvözítőtök
valóban, valóban.

Mellette vagyon az édesanyja,
Mária, Mária.
Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik
szent fia, szent fia.

El is menének köszöntésre
azonnal, azonnal,
Szép ajándékot vivén szívükben
magukkal, magukkal.

 

http://digilander.libero.it/pagnes/musica/mennybol1.jpg
http://digilander.libero.it/pagnes/musica/mennybol2.jpg


A KIS GYUFAÁRUS LÁNY

Hans Christian Andersen A KIS GYUFAÁRUS LÁNY

Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy – az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el – azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg sem találta a szegény kislány.
Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát sem vettek tőle, és alamizsnát sem adott neki senki. Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú, szőke hajára, de nem is gondolt vele.
Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilveszter este. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében.
Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket.
Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz s meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét. Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét.
Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne – olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.
Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelánedények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával, meg almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal.
Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fal alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen.
– Valaki meghalt! – mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta: “Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az Isten színe elé.”
– Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára.
– Nagyanyó! – kiáltott föl a kislány. – Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itt hagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha, meg a sült liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó!
És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna.
A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség.
A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek újesztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál.
– Melegedni akart szegényke! – mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.


B. Radó Lili Három fenyőfa

Három fenyőfa állt egy dombtetőn.
A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő volt nem olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
– Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. – sóhajtotta ez a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
– Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának ! – sóhajtott a Legnagyobb fenyő.
– Bárcsak engem vinne ! – mondta a Kisebbik fenyő.
– Bárcsak engem választana ! – kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
– Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ? – szólította meg félénken a kismadár a fát.
– Nem lehet ! – mondta a Legnagyobb fenyő- Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.
– Pedig úgy fázom – panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.
– Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között ? – kérdezte.
– Nem ! – felelte a Kisebbik fenyő. – Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
– Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között ? – kérdezte.
– Hogyne maradhatnál kismadár – felelte a Harmadik Fácska. – Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
– Télapó vagyok- mondta – Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára…
– Vigyél engem ! – kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
– Engem vígy ! – ágaskodott a Kisebbik fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
– Te nem szeretnél eljönni ? – kérdezte tőle a Télapó.
– Dehogynem ! Nagyon szeretnék – felelte a Harmadik Fácska – De hát itt kell maradnom , hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
– Kicsike fa – mondta a Télapó – te vagy a legszebb fácska a világon ! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon…