Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “Föld

Őseink nyomában – Vissza a vályogszerkezetű házakhoz – Szupervályog és társai – Kiút az építőipar apátiájából!

valyog

 „Otthont minden hátrányos helyzetű és szegény embernek 2000-re!”Az ENSZ az 1987-es évet a Hajléktalanok Nemzetközi Évének nyilvánította. Tartok tőle, hogy a program célkitűzései nem valósultak meg, sőt, hogy csak egyet említsek, a devizahitel-válság a bajbajutottak és otthontalanok további tömegeit generálja.” Dr. Kovács Mónika Erika – a SzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoport vezetőjének – írása.

Az elmúlt két évben alkalmam volt meghallgatni akadémikus előadását, melyben összefoglalta a világban jelenleg zajló hármas – gazdasági, környezeti és társadalmi válság − jelenségeit. Ezek mindegyike afelé mutat, hogy az építőiparnak is új megoldások felé kell néznie. A gazdasági válság következtében a fizetőképes kereslet nem elegendő a jelenleg megszokott építőipari kínálat megfizetésére, illetve a megszokott méretű és fogyasztású otthonok fenntartására.

A környezeti válság felhívta a figyelmünket arra, hogy az építkezés során már a tervezésnél muszáj számításba vennünk, hogy leendő otthonunknak nemcsak a megépítése, de a fenntartása is környezettudatos, energiatakarékos módon történjen. Új fogalmakban gondolkodunk: bevitt energia, újrahasznosítás, energetikai tanúsítvány, passzív és aktív házak és sorolhatnám. A társadalmi válság pedig egy új, tudatosabb réteg kialakulásához vezet: az embereknek ma már egyre inkább igényük a természetes és egészséges életmód. Fordított irányú folyamat indult el: a lakosság lassan kezd visszaáramlani a vidéki, természetközeli életformába.

Ebben az áramlatban született meg Nader Khalili, iráni származású amerikai építész, sikeres felhőkarcoló-specialista találmánya, a szupervályog-, más néven földzsák- vagy szuperblokk-technológia, amely számos szempontból megoldást kínál a fenti problémákra.

A föld ősi, természetes, mindenütt jelenlévő építőanyag. A föld adja az épület tömegét, vályogtartalma biztosítja a kötőerőt, a fal száradása utáni szilárdságát. A földből épült fal kiváló hőtároló-kapacitása, hőmérséklet- és páraszabályozása révén kellemes belső klímát biztosít az épületnek: „Nyáron hűt, télen fűt”− ahogy az ismert mondásból tudjuk. Magyarországon régi hagyománya van a vályogépítésnek. Bár a vályogházak számos további előnnyel rendelkeznek a ma elterjedt épületekhez képest (olcsó, természetes, visszaforgatható nyersanyagok használata, jó épületakusztikai tulajdonságok, káros elektromágneses sugárzás elnyelése stb.), mégis a múlt század végére szinte teljesen kiszorult a vályogépítészet az építkezési kultúránkból. Ennek oka részben az, hogy a nem megfelelően megépített és karbantartott régi vályogépületek nem elég tartósak és ellenállóak (különösen a vízzel szemben) ahhoz, hogy a mai igényeknek megfeleljenek.

Khalili célja az volt, hogy ötvözze a hagyományos, évezredes technikákat a legújabb módszerekkel, anyagokkal, azaz megőrizze a régi földépületek előnyeit, értékeit, ugyanakkor kiküszöbölje hátrányos tulajdonságaikat.

valyog szerkezet

Szupervályog 1×1 − Az építés alapelemei, azaz a régi földépítési módszereket kiegészítő négy erősítő elem („védelmi vonal”):
1) polipropilén tömlő („bennmaradó zsalu”)
2) szögesdrót („malter”)
3) földbe kevert kötőanyag (vízállóság, nyomószilárdság)
4) ívelt formák: ívelt fal, boltív, boltozat, kupola (statikai előnyök)

Mi is az a szupervályog? A helyben kiásott, és szükség esetén stabilizáló anyaggal (pl. mész, cement stb.) kevert földet a leendő fal helyén körszövött polipropilén zsákokba, vagy a zsákok alapanyagául szolgáló, még elvágatlan, hosszú polipropilén tömlőkbe töltjük. Az így lefektetett földzsák „hurkát” a hagyományos vályogépítéshez hasonlóan döngöljük. Az egymás tetejére rétegezett földzsák „hurkák” közé szögesdrót erősítést teszünk, amely összetartja a sorokat, és növeli a szerkezet szakítószilárdságát. A tartós (bennmaradó) zsaluként szolgáló erős polipropilén tömlő tartja a benne lévő töltőanyagot, ugyanakkor lég- és vízáteresztő szövetén keresztül a föld kiszárad, a hozzáadott kötőanyag hatására a földkeverék megköt. A szupervályog fal ily módon stabil, vízálló szerkezetté szilárdul. A szupervályog tulajdonképpen egy szuperhosszú vályog- vagy földhurka, egyfajta „instant” és hajlékony „falgenerátor”, amivel tetszőleges hosszúságú sorokat lehet formálni megszakítás nélkül.

Földzsák kupola, forrás: cocreatingourreality.com

Földzsák kupola, forrás: cocreatingourreality.com

A földdel töltött zsákokból vagy tömlőkből egyenes vagy ívelt falakat, boltozatokat, kupolákat formálunk. A földzsák sorokból kialakított szerkezet, – különösen, ha az épület tervezésénél kihasználjuk az ívelt formák (boltív, kupola) statikai előnyeit –, lehetővé teszi, hogy stabil és tartós, a környezeti katasztrófáknak (árvíz, szélvihar, földrengés, tűzvész) ellenálló, változatos építési formákat hozhassunk létre földből, egyszerű és környezettudatos módon. A technológia prototípusa – az Öko-Dóm – Kalifornia szigorú, a legmagasabb fokozatú földrengészónának megfelelő építési követelményeinek eleget tett!

A szupervályogrendszer alkalmas a jelenleg megszokott épületstruktúrák és gépészeti megoldások kialakítására, de kiváló alternatíva öko/bioházak, autonóm házak építésére, az organikus építészet, a dombházak, a szakrális geometria vagy a feng shui kedvelőinek is. Az egyszerűtől a luxusig, a lakóházaktól az ipari és gazdasági épületekig, műtárgyakig, garázsokig, kerti létesítményekig, szinte bármit építhetünk belőle. Dombházak, pincék, templomok, szakrális épületek, jurták építéséhez, és még számos esetben szinte adja magát ez a módszer. Jelentős lehetőségekkel rendelkezik a katasztrófavédelemben is.

A környezettudatos, organikus építkezés, így a szupervályog-technológia is kihívást, egyben lehetőséget is jelent az építészek és az építtetők számára. A technológia magyarországi bevezetése jelenleg zajlik, amelyben komoly feladat hárul az építész-tervezőkre, statikusokra, kivitelezőkre. Ki kell dolgozni a hazai adaptációhoz szükséges szempontokat. A szupervályog önmagában a falszerkezet kialakításának egy speciális módja. A kívánt épület megtervezéséhez szükséges a kontinentális éghajlathoz megfelelő tetőmegoldások, hő- és vízszigetelés, épületgépészet stb. megtervezése, a csomóponti tervek, engedélyeztetési protokoll elkészítése.

„Midi-Dóm” − magyar tájba illő ökoház látványterve (terv: Szupervályog Munkacsoport, látványterv: Válóczy Balázs)

„Midi-Dóm” − magyar tájba illő ökoház látványterve (terv: Szupervályog Munkacsoport, látványterv: Válóczy Balázs)

A szupervályog formavilága igen gazdag, a hagyományos magyar építészeti kultúrához illő, de attól teljesen eltérő, változatos, fantáziadús építmények is kialakíthatók belőle. Ez igen vonzó lehet a kreatív, egyedi tervek készítésére vágyó szakembereknek. Azonban fontos az ehhez szükséges szaktudás, azaz a szupervályog-technológia építési szabályainak, ezenfelül az ívelt épületstruktúrák statikai vonatkozásainak mélyebb ismerete is, amely a jelenleg elterjedt „kockaházas” építkezés mellett háttérbe szorult. A jutalom a befektetett energiáért, hogy az első szupervályog-építtetők a kellő szaktudással rendelkező szakemberekhez fognak fordulni.

Háromkupolás dombház (látványterv és alaprajz: Owen Geiger)

Háromkupolás dombház (látványterv és alaprajz: Owen Geiger)

Háromkupolás dombház (látványterv és alaprajz: Owen Geiger)

Háromkupolás dombház (látványterv és alaprajz: Owen Geiger)

Az ívelt formavilágú, rusztikus felületekkel rendelkező földépületek nemcsak esztétikailag és ökológiailag kedvezőbbek, de egészségesebb is bennük élni. Tekintve, hogy a „kocka” építőelemekből költséges és nagy szaktudást igénylő feladat az ívelt falak kialakítása, eddig sajnos csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak ezt a „luxust”, például egy dombház építését. Mind az építők, mind az építtetők örömére a szupervályog-technológia segítségével a jövőben szélesebb rétegek számára lesznek elérhetőek a vágyott gömbölyded otthonok és egyéb építmények.

„Tervezzünk és építsünk a természettel!” Az organikus építészet egyik fő alapelve, hogy − a jelenlegi tendenciával (egyre bonyolultabb gépesítés, újabb vegyi anyagok stb. használata) ellentétben − a tervezés és építés során előnyben részesítjük a természetes anyagok, a természetben található elemek használatát, a természetben megfigyelhető formákban és struktúrákban rejlő lehetőségeket. A természet a legbölcsebb építész, akinek alkotásaiban az anyag, a forma és a funkció szoros összhangban van. „Minimális anyag, maximális tér és strukturális szilárdság.” Hogy egy példát említsek a természeti törvényszerűségekből. A permakultúrás tervezési szemlélet is ezeken az elveken alapszik. Nemcsak a házunkat, de a teljes épített és természetes környezetünket egységes egészként tervezzük meg, a lakóépülettől kezdve a kerti és gazdasági létesítményekig. A rendszer része a megújuló, szelíd energiák, a környezettudatos vízgazdálkodás is, illetve a teljes rendszer gazdaságos és környezettudatos működtetése. Ezeknek a szempontoknak a figyelembevétele, összehangolása szintén az építész szakemberek kezében van.Triple-Vaulted House, Cal-Earth (Forrás: Kovács ME)

A kihívás adott, a válaszok egy része is megvan, a gyakorlatba ültetés azonban még hátravan. A SzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoport azon munkálkodik, hogy a technológia megismertetésén és a szupervályog-építés alapjainak átadásán túl (tanfolyamok, szakkönyv, szakmai fórumok stb.) a közeljövőben a technológia hazai adaptálása, a még környezettudatosabb alternatívák kifejlesztése is meginduljon (pl. a műanyag vagy szögesdrót kiváltása, l. hipervályog, zsákvályog).

Triple-Vaulted House, Cal-Earth (Forrás: Kovács ME)

Jordánia (Forrás: Cal-Earth fotó)

Jordánia (Forrás: Cal-Earth fotó)

A szupervályog-technológia széleskörű alkalmazásához munkacsoportunk megtette az előkészületeket, kitaposta az eddig járatlan utat. Kellő tapasztalattal a hátunk mögött szeretnénk összefogni olyan szakemberekkel, akik felismerik a technológia előnyeit, az építészeti hagyományokat megújító potenciálját, és meg tudják ragadni az ebben rejlő lehetőségeket.

Dr. Kovács Mónika Erika/a SzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoport vezetője

epiteszforum.hu/magyarno.com


A Dél Keresztje Bolygó, és csillagállások 2012-2013. A Vízöntő kora

Kedves Olvasó bizonyára kíváncsi, mit is takarhatnak az alábbi címszavak, hiszen az Interneten nagy változásokat, világvégét, világégést jósolnak, vannak jót jósoló, de sok-rosszat jósoló oldalak is.Nos, hogy bővebben kifejtsem a „Dél Keresztjét”, hogy mi is valójában, tekintsük fel előbb a Fejünk fölé! Az Éjszakai Égbolt magában eléggé csodálatos/ már ha látjuk a csillagokat a nagy úgynevezett „fényszennyezés”, vagy az esetleges felhők miatt/, érdemes körültekinteni, és megcsodCrux constellation mapálni! Talán a legismertebb csillagkép a „Göncölszekér” amit mindenki ismer, és könnyen meg tudja különböztetni az éjszakai égbolton. De ne felejtsük el az Orion övet sem, már ha emlékszünk a „Man in Black” című sci-fi filmre, a tiszta égbolton nagyon szépen kivehető. Hogy miért is említettem ezt a pár csillagrendszert? Mert nagyon fontos éjszakai navigációs-viszonyítási pontok, mint a hajózásban, mind az űrben történő navigáció esetén is! Na ez a cikk nem a fantasztikus irodalomról szól, hanem arról a tényről ,hogy az 1950-es, 60-as években a NASA űrhajósai is a Világűrben a pontos tájoláshoz csillagképeket, és csillagokat használt! Talán a legfontosabb irányt, vagyis az Északit, az úgynevezett „Északi Sarkcsillag” határozza meg, amit egyszerű megtalálni: A „Göncölszekér” képzeletbeli rúdját meghosszabbítva követjük, megtaláljuk az égbolton egy fényes csillagot, ez mutatja az északi irányt.De hogy jön a képbe a „Dél Keresztje”? Hát úgy, hogy ez is egy nagyon fontos navigációs pont az égi égbolton, és értelemszerűen a déli irányt jelöli.„A Dél Keresztje (latin: Crux) a déli égbolt legkisebb, de egyik leghíresebb csillagképe. A Kentaur csillagkép öleli át, a “Szeneszsák”alatti szomszédja a Légy csillagkép. Az északi féltekéről csak a 20. szélességi kör alatt látható, a horizont közelében. Nevét négy legfényesebb csillaga alkotta keresztről kapta, ezek: Acrux, Mimosa, Gacrux, Crucis.”Mind tudjuk, vagy /ha nem/ 2012-2013 évforduló nagyon sok újdonságot hoz majd mind a csillagászatban, mind a csillagállásokban egyaránt! Egyrészt Bolygónk a Föld, és az egész Naprendszerünk elliptikus síkba kerül a Galaxisunk Síkjával. Nos hogy vajon mi is fog történni, arról a látnokok, és a „Hoax”- készítők már „gondoskodtak”, de nézzük a csillagászati tényeket! Véleményem szerint az egész éjszakai égbolt meg fog változni, és a nagyon ősi 26000-éves képét látjuk majd! De ne feledkezzünk meg a Vénusz bolygó átvonulásáról sem, ami megint egy nagyon fontos esemény.Acrux kstars

„ 2012. december 3-án lesz megcsodálható így a Merkúr-Vénusz-Szaturnusz bolygó-hármas az égbolton a Gízai-piramisoknál.

Nézzük meg, hogy valóban így fog-e kinézni, és valóban annyira ritka-e, mint ahogy azt mondják! E három bolygó együttállása egyáltalán nem olyan ritka, 2007-ben már megfigyelhető volt a libasorba rendeződött bolygók az égbolton, az alábbi kép is ekkor készült.”

Vagyis nem kell semmiféle „katasztrófára” gyanakodni, csupán ritka csillagászati eseményeknek leszünk szemtanúi!

De az Ezoterikusok is hasonló elveket vallanak, miszerint beköszönt a „Vízöntő” kora, ami az új elvek, a felvilágosulás, az egész Emberiség új korszakát jelöli. Persze előtte, maga az átmenet nem zökkenőmentes, erre is utalnak korunk eseményei.Crux constellation

Szerintem egy nagyon jó, pozitív kimenetelű, áldott változás következik be, ami egy teljesen Új Korszak eljövetelét jelenti!

Forrás : Internet

Linkek, képek :

http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9l_Keresztje_csillagk%C3%A9p

http://amindenit.blog.hu/2012/08/22/nagyon_ritka_bolygoegyuttallas_a_gizai-piramisoknal

RADZEER78

2012-11-21