Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “Hajdú-Bihar

Állami támogatás lakásvásárláshoz 2013 / 2014

Köztudott, hogy a válság kirobbanása óta a lakáspiac padlóra került. Ez igaz az új lakások építésére, és a használt lakások forgalmára is. A devizahitelezés negatív hatása, a bankok óvatosabb hitelezési politikája, és az emberek óvatosabb, meggondoltabb költekezése, mind hozzájárultak a nagyarányú visszaeséshez. Természetesen a sort lehetne még folytatni. Ahhoz, hogy valamilyen élénkülés következzen be a piacon az államnak kellett közbelépnie, és elindítania több szálon is olyan programokat, kedvezményeket, támogatásokat, melyek pozitív irányba lökik az ingatlanpiacot. Nézzük meg ezek közül a legfontosabbakat.

Kezdjük áttekintésünket a lakásépítési támogatással, vagy közismertebb nevén a szocpollal. A támogatás új lakás építése, illetve építtetése esetén, és vásárlása esetén jár. Mértéke függ a gyermekek számától. Összege 800 ezer Ft és 2,5 millió Ft között változik. Ez az összeg tovább növekedhet, amennyiben valaki „A” vagy „A+” energia tanúsítványú lakást vásárol. Befolyásolja még a kapható támogatás mértékét a megvásárolni kívánt lakás hasznos alapterületének nagysága. Ez egyben azt is jelenti, hogy az állam korlátozza a támogatandó lakások körét. Természetesen nem támogatja a luxus lakások megvásárlását, a lakások hasznos alapterülete 60 és 160 m2 között kell, hogy legyenek, illetve az egy m2-re jutó ár nem haladhatja meg a 300 ezer Ft-ot, illetve bizonyos feltételek teljesülése estén a 350 ezer Ft-ot. Természetesen a támogatást igénybe vevő személyeknek is több kritériumnak meg kell felelniük.

Következő állami támogatási forma az un. félszocpol, amely viszonylag új lehetőség. Ezt a támogatást elsősorban bővítés esetén lehet felhasználni, de bizonyos feltételek teljesülése esetén használt lakásvásárlásra is. Feltétel, hogy csak 3 vagy annál több gyermekes családok vehetik igénybe, a régi lakásnál legalább egy lakószobával nagyobb lakást kell vásárolniuk, az új lakás nagyobb hasznos alapterülettel kell rendelkezzen, legalább komfortosnak kell lennie, illetve, hogy a régi lakásban az együtt költözők tulajdoni része legalább 50 %-os legyen, és a régi lakás vételárát az új lakás megvásárlására használják. Így egy 3 gyermekes család 1,9 millió Ft támogatást kaphat.

Szintén kedvező állami támogatás a kamattámogatás rendszere. Ez a fajta támogatás is kedvező módon változott 2013-ban. Új lakás vásárlás esetén telekár, és ÁFA nélkül 30 millió Ft összeghatárig lehet támogatást igényelni, melynél a maximális felvehető hitel mértéke 15 millió Ft, és a kamattámogatás mértéke 2 gyermekes családok esetében az állampapír hozam 60 %-a, míg 3 vagy több gyermekes családok esetében  annak 70 %-a. Használt lakás vásárlása esetében 20 millió Ft lakásárig 10 millió Ft támogatásig, a gyermekszámtól függetlenül, az állampapír hozam 50 %-nak megfelelő kamattámogatás vehető igénybe. Új lehetőség, hogy a kamattámogatás használt lakás bővítése esetén is igényelhető. A támogatás mértéke és az alapszámai megegyeznek az előzővel.

Kedvező fordulat a 35 éven aluliaknak az a lehetőség is, amely szerint az első lakáshoz jutók 15 millió Ft-os lakás vételárig illeték kedvezményben részesülnek, mely a kiszámolt illeték 50 %-a lehet. Meg kell még említeni a lakástakarék-pénztárakat, melyen keresztül az állam évi 72 ezer Ft támogatást adhat.

Loading…

>>


Drámai hattyúdallal búcsúzik az idei tél: a zord sarkvidéki időjárás igencsak próbára tette Magyarországot a hosszú hétvégén, sokak szerint emberemlékezet óta nem volt még ilyen téli ítéletidő. Mostanra lassan visszatért az élet a normál kerékvágásba: megnyertük a hó és az időjárás elleni „szabadságharcot”.

Egy csapásra megbénult az ország: a fejünk mostanra talán már zsong a járhatatlan utak, elzárt áram nélküli települések, leálló tömegközlekedés híreitől és képsoraitól. A fő figyelem mégis az M1-es autópályán csapdába esett emberekre irányult, kik között sok volt a gyerek, idős vagy beteg ember (egyvalaki például nemrég esett át tüdőtranszplantáción), kétségbeesetten arra várva, hogy megszabaduljanak szorult helyzetükből.A hó fogságában

 A katasztrófavédők, mentősök, rendőrök és még megannyian azon dolgoztak, hogy kiszabadítsák, és biztonságba helyezzék ezeket az embereket, illetve hogy országszerte helyreállítsák a megtépázott infrastruktúrát – ne feledjük, hogy elismerés illeti őket még akkor is, ha koordinációs problémák nehezítették a mentést és a helyreállítást.

 Ám nemcsak a hivatalos dolgozók tettek ki magukért idegtépő, emberfeletti munkájukkal. Hanem a „kisemberek”, a “hétköznapi hősök” is – amit ezúttal nyugodtan írhatunk csupa nagybetűvel! Ugyanekkor, az internetes közösségi oldalaknak köszönhetően, spontán alulról szerveződés indult el a bajba jutottak megsegítésére és maga a lakosság mutatta meg, milyen a valódi összefogás.

Végeláthatatlan kocsisor az M1-esen

A HungarySOS nevű Facebook oldalt még a vörösiszap-katasztrófa után hozták létre, de a rendkívüli időjárás miatt most újból „beizzították” (létrehoztak egy közösségi Google térképet, ahol bárki bejelölheti, hogy hol tud elakadt emberekről, illetve hol vannak melegedők). Az eredetileg álláskeresésre „szakosodott” Szárnyas Fejvadász pedig ideiglenesen profilt váltott, hogy népszerűségét kihasználva segítsen azokon, akik autójukkal az utakon ragadtak, vagy bárhol az országban segítségre szorulnak.

Divat füstölögni a közösségi oldalakon, amiért értelmetlen tartalmakat osztunk meg rajta, de lám, vész esetén okosan is tudjuk használni őket. A hóban rekedtek hozzátartozói, a bajban lévők és a segítséget nyújtók elárasztották ezeket az oldalakat megosztásaikkal: akik megtehették ideiglenes szállást, de sokan meleg ételt, gyógyszereket ajánlottak fel a rászorulóknak. Ezeken a fórumokon keresztül szerveződött egy önkéntes mentőcsapat is, toboroztak munkaerőt hólapátoláshoz, vagy csak egyszerűen innen lehetett megtudni a leggyorsabban a legfrissebb fejleményeket és információkat, ami adott esetben életmentő lehetett.

A segítség gördülékenyen és hatékonyan ért célba – tömegek mozdultak meg hogy segítsenek embertársaikon, és ez a „flashmob” villámgyorsan tovább gyűrűzött: a segítő tömeg mellett (köztük az autópályához közeli Mocsa lakossága) a győri Ozone FM élő adásban biztosított lehetőséget arra, hogy az érintettek fórumként használhassák a rádiót (a hallgatókat műsorba kapcsolták).

Külön öröm, hogy a mobilszolgáltatók visszatérítik adott régióban tartózkodó előfizetőiknek a kritikus időszakban lebonyolított hívásaik költségét. A budaörsi általános iskolában elszállásoltaknak – szó szerint – zsákszámra érkeztek a legkülönfélébb adományok, a parkolóban várakozó egyenruhások, a sorban érkező adományozó emberek láttán, megjegyezték: „Hihetetlen, hogy ez Magyarországon történik.”

Mindeközben a pártok képviselői – mint ahogy az várható volt – mind saját malmukra akarják hajtani a vizet, az egyik oldal azt harsogja „nem készültünk fel eléggé”, a másik oldal pedig magukat az autósokat okolja, amiért ilyen helyzetbe merészeltek kerülni (mondták ezeket fűtött termű sajtótájékoztatókon).

Akármi is legyen az igazság, a történtek példaértékűek és bebizonyosodott, hogy nem akarjuk a segítséget „felülről” tétlenül várni, mert politikusaink nélkül is feltaláljuk magunkat, és ha a szükség úgy hozza, igenis akcióba lendülünk és kihúzzuk magunkat a csávából. Ebben az esetben pedig nem is a segítség mértéke számít, hanem az emberség, önzetlenség és a segíteni akarás.

Emberségből az „átlagember” jelesre vizsgázott ezen a hétvégén

Mindent egybevetve, 2013. március 15-e nem a magasztos beszédekről szólt, szinte minden ezzel kapcsolatos hivatalos kültéri rendezvényt lefújtak. A látványos ünnepségek ezúttal elmaradtak, velük együtt a tüntetések és a végeláthatatlan oda-vissza üzengetés a nagy semmiről. Ez nem is baj, mert a figyelem energiája így hasznosabb célokra irányulhatott, és új töltetet kapott ez a piros betűs ünnepnap.

Ideje felülbírálni és felülírni a magunkról alkotott pesszimista képünket, jobbak vagyunk, mint azt gondolnánk! Velősebb zárszót pedig nem is találhatnánk az egyik internetes hozzászóló Szárnyas Fejvadász oldali bejegyzésénél:

„Osszátok meg. Én még ilyet soha nem kértem, de akarom, hogy tudja mindenki: a magyarok a bajban összefognak.”

 Szerző: Szűcs István Gellért – Pozitív Nap


rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai közös erővel négy, az úton veszteglő kamiont mentettek ki a hó fogságából

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből tudtuk meg, hogy Kamionokat mentettek ki Ináncsnál.

Az Ináncsi körfogalomnál péntek korahajnalban a rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai közös erővel négy, az úton veszteglő kamiont mentettek ki a hó fogságából.

Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei 2013. március 15-én hajnali két óra előtt a 3. számú főútvonal Ináncsi körforgalmi kereszteződésénél négy, az úton keresztbe fordult teherautóhoz kérték a katasztrófavédelem segítségét. Az elakadt járműveket a tűzoltók rendőri irányítás mellett az Encsen kialakított szükségvárakozó helyre vontatták, így rövid időn belül, közös erővel sikerült biztonságba helyezni azokat.


A Püspökladányi Rendőrkapitányság rendőrei két bajba jutott busz utasainak segítettek az éjszaka

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből megtudtuk, hogy 2013. március 14-én 22 óra körül a 42.sz. főúton Bárándál egy Románia irányába tartó busz a csúszott az árokba. Személyi sérülés nem történt. A busz utasainak a helyi rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai segítettek meleg helyre jutni. Nem sokkal később egy másik Belgiumba tartó, szintén román busz vezetője a 4.sz. főúton  Püspökladánynál észlelte, hogy a hó és a csúszós út miatt nem biztonságos a tovább haladás, ezért a rendőrségtől kért segítséget. A buszon utazókat szintén meleg helyre jutatták.