Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “kommunikáció

NE induljanak útnak Somogyban! kéri a megyei Rendőr-főkapitányság

NE induljanak útnak Somogyban! (Somogy MRFK)
2013.03.15. péntek 06:44

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a megye területén élőket, az átutazóban levőket és a hóhelyzet miatt a megyében rekedt járművezetőket, hogy NE INDULJANAK ÚTNAK! Az utak balesetveszélyesek és több szakaszon járhatatlanok is!

Kérjük a járművezetők türelmét és kitartását!

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság


A Fejér megyei rendőrök, polgárőrök a Katasztrófavédelem munkatársaival közösen 2013. március 14-én és 15-ön több elakadt autóbusz utasait is kimentették a hó fogságából, Mintegy háromszáz embert kísértek be melegedőkbe

A Fejér megyei rendőrök a Katasztrófavédelem munkatársaival közösen 2013. március 14-én és 15-ön több elakadt autóbusz utasait is kimentették a hó fogságából.

 Így volt ez hajnalban azokkal a munkásokat szállító autóbuszokkal is, ami Lepsény és Polgárdi között akadt el a 7-es számú főúton. A buszokon kívül több személygépkocsi is megrekedt itt a hó miatt.

A Készenléti Rendőrség, valamint az Enyingi Rendőrőrs járőrei csapatszállító járműveikkel innen összesen 370 embert mentettek ki, és szállítottak Enyingre, Polgárdiba, illetve Lepsénybe, a melegedőkbe.

 Szintén hajnalban a 81-es számú főúton Söréd és Magyaralmás között rekedt utasok mentése történt meg. Itt több gépkocsi és öt autóbusz akadt el a hóban.

A rendőrök, a polgárőrök, valamint a Katasztrófavédelem munkatársai a helyszínre tartva egy idő után, már csak gyalogosan tudtak a járművekben rekedt utasokhoz eljutni. Mintegy háromszáz embert kísértek be Sörédre, ahol a templomban, valamint a művelődési házban kerültek elhelyezésre az utasok. Voltak, akik nem akarták autóikat hátrahagyni, és bemenni a településre. Őket az egyenruhások jól fűthető buszokon helyezték el.


rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai közös erővel négy, az úton veszteglő kamiont mentettek ki a hó fogságából

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből tudtuk meg, hogy Kamionokat mentettek ki Ináncsnál.

Az Ináncsi körfogalomnál péntek korahajnalban a rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai közös erővel négy, az úton veszteglő kamiont mentettek ki a hó fogságából.

Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei 2013. március 15-én hajnali két óra előtt a 3. számú főútvonal Ináncsi körforgalmi kereszteződésénél négy, az úton keresztbe fordult teherautóhoz kérték a katasztrófavédelem segítségét. Az elakadt járműveket a tűzoltók rendőri irányítás mellett az Encsen kialakított szükségvárakozó helyre vontatták, így rövid időn belül, közös erővel sikerült biztonságba helyezni azokat.


A Püspökladányi Rendőrkapitányság rendőrei két bajba jutott busz utasainak segítettek az éjszaka

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből megtudtuk, hogy 2013. március 14-én 22 óra körül a 42.sz. főúton Bárándál egy Románia irányába tartó busz a csúszott az árokba. Személyi sérülés nem történt. A busz utasainak a helyi rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai segítettek meleg helyre jutni. Nem sokkal később egy másik Belgiumba tartó, szintén román busz vezetője a 4.sz. főúton  Püspökladánynál észlelte, hogy a hó és a csúszós út miatt nem biztonságos a tovább haladás, ezért a rendőrségtől kért segítséget. A buszon utazókat szintén meleg helyre jutatták.


marad a piros riasztás

Nyolc megyében továbbra is a legmagasabb fokú riasztás van érvényben az erős hófúvás miatt. Helyenként akár 100-110 kilométer/óra körüli széllökések is várhatók. A pénteki szabadtéri állami rendezvények pedig elmaradnak a rendkívüli időjárás miatt.

Hóhelyzet
– 8 megyében piros riasztás
– Elzárt települések Szabolcsban,3 község megközelíthetetlen Borsodban
– Nincs áram 36 borsodi településen, és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 77 településen
– Közlekedési tilalom Komárom-Esztergom megye több települése között; Fejér és Komárom-Esztergom megyében leállt a buszközlekedés
– Hómunkásokat várnak a fővárosban
– Számos szabadtéri rendezvény elmarad, többet zárt térben tartanak meg.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar, valamint Komárom-Esztergom, Veszprém, Zala, Somogy és Fejér megye legtöbb térségében továbbra is arra kell készülni, hogy az erős hófúvás magas hótorlaszokat emelhet. A hófúvás, valamint a viharos szél miatt a Dunántúl nagy részén, de az ország keleti felében és a középső területein, köztük a budapesti kistérségben is riasztás van érvényben.

További friss hó

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint erős hófúvás továbbra is a Dunántúl középső sávjában és az északkeleti megyékben várható. A legerősebb széllökések általában továbbra is 60-90 kilométer/óra között várhatók, de a Bakony és a Balaton térségében reggel és délelőtt továbbra is számítani kell 100-110 kilométer/óra körüli széllökésekre is. A sokfelé viharos északnyugati szél északkeleten a déli óráktól, a Dunántúlon csak a délután második felétől kezd jelentősen mérséklődni.

Fotó: MTI

A havazásból a Tiszántúlon újabb 5-10, a Duna-Tisza közén és a Dunántúl keleti felén nagyjából legfeljebb 5 centiméter friss hó hullhat. Késő délután mindenütt megszűnik a csapadék.

Jelenleg az egész országban fagypont alatti a hőmérséklet. A nappali órákban -4 és +1 fok között alakulhatnak a maximumok.

Elzárt települések

Két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települést, Kótajt és Nagyhalász-Homoktanyát nem lehet megközelíteni közúton. A megyében a fő- és mellékutak burkolata havas, letaposott havas, Kisvárda és Nyíregyháza térségében hóátfúvásos útszakaszok alakultak ki. Szabolcs megye területén nagyjából 3-5 centiméter hó esett az éjszaka folyamán. Jelenleg is havazik, és erős északkeleti szél fúj. A közútkezelő jelenleg 26 géppel próbálja megtisztítani a havas utakat.

Közlekedési tilalom

A rendkívüli időjárási és útviszonyok miatt a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság március 18-ig megtiltotta a kifelé menő közlekedést Kisbér, Komárom, Oroszlány, Tata és Tatabánya településeken. A településekről kifelé menő forgalmat visszafordítják. A városokon belül közlekedést mindenki csak saját felelősségére kísérelje meg.

Hómunkásokat várnak

Folyamatosan végzi a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. Budapesten a fő- és közösségi közlekedési útvonalakon a hó eltakarítását, a síkosságmentesítést, valamint hómunkásokkal a közjárdák, közlépcsők megtisztítását. A vállalatnál közölték, a takarítást első ütemben az 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési útvonalakon, hidakon, felüljárókon, az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszain, az autópályák bevezető szakaszain, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, a kórházakhoz, egészségügyi intézményekhez, a lakosság ellátásában fontos logisztikai bázisokhoz vezető útvonalakon végzik. A mellékutak takarítását csak a kiemelt főutak rendbetétele után kezdik meg.

Az FKF Zrt. pénteken, a nemzeti ünnepen megemelt munkabért fizet a délelőtti műszakban dolgozó hómunkásoknak.


Továbbra is a szél okozza a legfőbb problémát Komárom-Esztergom megyében (KEMRFK)

Nem lehet közlekedni az M1-es autópályán, de a bajba jutottakat kimentik (KEMRFK) – Frissítve
2013.03.15. péntek 07:45

Továbbra sem lehet közlekedni az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán, de a bennrekedteket a rendőrség kimenti. Eddig már mintegy 200 autót és 600 személyt sikerült meleg, biztonságos helyre szállítani azok közül, akik elakadtak, de sokan vannak még, akiken segíteni kell.  A rendőrség türelmet kér a bajba jutottaktól.

Budapest és Győr felől senki se induljon útnak. Az M1-es autópályán Győr felé Tatabányán leterelik a járműveket. Ők vagy visszafordulnak Budapest felé, vagy Tatabányán kerülnek elhelyezésre valamelyik kijelölt melegedőbe. A 77-es km szelvényben átvágták a két oldalt összekötő szalagkorlátot, a rendőrök megkezdték a 65 és 83 km szelvény között bennrekedt járművek kimentését. A személygépkocsikat visszafordítják Budapest felé. A kamionok nem közlekedhetnek és kérjük a sofőröket, hogy ne induljanak el semerre sem, várják meg a rendőri intézkedést.

Egyelőre járhatatlan az út az 1-es számú főút Ács és Komárom közötti szakasza, de a mentőegységek itt is megkezdték az állampolgárok kimentését. Nem lehet közlekedni Ács és Nagyigmánd, Nagyigmánd és Tárkány, Kömlőd és Kecskéd, Bokod és Dad, Kömlőd és Dad, Ászár és Győr, Tatabánya és Környe, Tarján és Tardos között. A 13-as számú főút, valamint a 81-es számú főút Ászár és Kisbér közötti szakasza is lezárásra került.  Csatkát, Tárkányt és Vérteskethelyet elzárta a hó, a három település közúton megközelíthetetlen. A rendkívüli időjárási- és útviszonyok miatt a Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság 2013. március 18-ig megtiltotta a közlekedést Kisbér, Komárom, Oroszlány, Tata és Tatabánya térségeikben. Tilos elhagyni a településeket és a városokon belül sem ajánlatos járművel közlekedni.

Bábolnán, Komáromban, Tatán és Tatabányán a bajba jutott állampolgárok részére az alábbi helyeken nyitottak meg átmeneti szállásokat:

Tatabányán a középfokú kollégiumban, a Földi Imre Sportcsarnok, a Váci Mihály általános iskola

Bábolnán az idősek klubjában

Bicskén a Csokonai iskolában (Szent István utca)

Kisbéren a sportcsarnokban

Tatán az Eötvös Gimnázium  Vaszary és az Ady Endre általános iskolában

Oroszlányban az idősek átmeneti otthonában, a családi átmeneti otthonban és a hajléktalan szállón

Kisigmándon a faluházban (Fő út 1.)

Nagyigmándon az általános iskolában (Fácán út 2/A)

Komáromban a kiképző és raktárbázison( Beőthy út 3.), az Alapy Gáspár kollégiumban és karrier szállóban

Bokodon az erőmű tanácstermében

Ácson a Gárdonyi általános iskolában

Kocson a faluházban

Bakonysárkányban a faluházban

 Komárom – Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság


A Szerencsi Rendőrkapitányság járőreinek gyors intézkedése csütörtök éjszaka egy 92 éves nénit mentett meg a fagyhaláltól

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolt arról, hogy lakossági jelzésre mentek ki intézkedni 2013. március 14-én éjfél előtt negyedórával a Szerencsi Rendőrkapitányság Taktaharkányi Rendőrőrsének járőrei a település egyik utcájába, ahol egy zavartan viselkedő, hiányos öltözetben lévő idős nénit találtak. A járőrök haladéktalanul riasztották a mentőszolgálatot és biztonsági intézkedésként kórházba szállíttatták a kiszolgáltatott helyzetbe került idős asszonyt.


PIROS RIASZTÁS

A viharos szél hatására egyre több helyen számíthatunk hófúvásra, még ott is, ahol most még eső esik. Ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat a térképen jelzett helyekre, vagyis Komárom-Esztergom, Fejér, Veszprém, Somogy, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékre 

PIROS RIASZTÁST ADOTT KI!

Kérjük az adott területeken működő polgárőr egyesületek vezetőit, vegyék fel a kapcsolatot a területileg illetékes katasztrófavédelemmel, illetve a tagság készüljön fokozott szolgálat ellátására.

http://www.radiop.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1997:piros-riasztas&catid=1:latest-news&Itemid=226


A tea és a kávé sem minden formában védi a szívet

Angliában, ahol a teát hagyományosan tejjel isszák, annak idején nagy felhördülést váltott ki az a tudományos eredmény, hogy a teához öntött tej bizony “kikapcsolja” a kedvelt ital szívet és érrendszert gyógyító hatását, ráadásul most ezt újabb vizsgálatok meg is erősítik. Európában viszont sokan lelkendezve fogadták a Journal of Nutrition új vizsgálati tanulmányát, amely szerint a kávé feketén vagy tejjel egyaránt jót tesz az egészségnek.kávézás, teázás

Az európaiak közül a portugálok voltak az elsők, akik Japánban belekóstoltak a teába, illetve a teázás társadalmi élvezetébe 1560 táján. Megindult a tealevél importja, és hamarosan a gazdag franciák és hollandok körében is népszerű lett a teaivás. Az angol teázás valójában úgy kezdődött, hogy 1661-ben a portugál Braganza Katalin lett II. Károlynak, Anglia, Skócia és Írország királyának a felesége, márpedig akkoriban a tea már kedvelt ital volt Portugáliában.

A szigetországban hamar elterjedt a teázás, a “délutáni tea” általában 3-5 óra között vált divatossá. A teát azonban tejjel fogyasztották az angolok: a csészékbe először hideg tejet öntöttek, nehogy a finom porcelán a forró teavíz miatt megrepedjen. Tejes teából ma is jó néhányat megisznak – otthon, munkahelyen és társaságban egyaránt. Statisztikák szerint az Egyesült Királyság polgárai naponta 150 millió csésze teát öntenek magukba.

A teázás persze nemcsak élvezet, hanem epidemiológiai vizsgálatok szerint igen egészséges is. Állatkísérletek jelezték, hogy a tea alkalmas a legkülönbözőbb rosszindulatú daganatok megelőzésére. Kedvező tulajdonságát elsősorban erélyes antioxidatív hatásával magyarázzák.

Hollandiában a vizsgált személyeknek az a harmada halt meg a legkisebb arányban infarktusban vagy agyi katasztrófában, amelyik a legtöbb teát fogyasztotta. Ezzel szemben az aorta elmeszesedése azok között a rotterdamiak között volt a legelterjedtebb, akik a legkevesebb teát fogyasztották. Amerikai adatok is vannak: a bostoni körzetben végzett felmérés résztvevői között a szívroham kockázata csaknem fele volt abban a csoportban, amelyiknek tagjai naponta legalább egy csésze teát megittak, azokhoz képest, akik egyáltalán nem teáztak.

Alcím: Üresen maradnak a temetők

Az angol polgárokat, akik átfagyott kezüket egykoron a gőzölgő tejes tea bögréjével melegítették, néhány éve hideg zuhanyként érte az a német tudományos hír, amely szerint a tea kedvező biológiai hatását a tej egyszerűen megszünteti.

A berlini Charité Egyetemi Kórház kutatói 16, egészséges nőnek adtak fél liter fekete teát, tejjel vagy anélkül. A teázás előtt és után, a felkaron mérték az áramlás közvetítette értágulatot. Az artériás véráramlás a Dardzsiling (Darjeeling) tea megivása után jelentősen fokozódott, míg a tejes tea ezt a kedvező hatást gyakorlatilag teljesen fölfüggesztette.

Patkányok erein végzett állatkísérletes tanulmány is ugyanezt igazolta, hasonlóképp az izolált sejtek vizsgálata. A tejben lévő kazein a teában lévő katekinekhez kötődve gátolta a népszerű ital jótékony hatását.

Andrew Steptoe angol professzort is megkérdezték ezzel kapcsolatban, aki igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy legalább 200 bioaktív anyag van a teában, és egyáltalán nem bizonyos, hogy a tej ezeket mind inaktiválja.

A közelmúltban azonban az angol tudomány egyik fellegvárában, Oxfordban is megerősítették a korábbi német eredményeket. Ötféle fekete teához adtak sovány, félkövér vagy teljes tejet. Mindegyik tej erélyesen kioltotta a tea antioxidáns hatását, függetlenül annak fajtájától. Különösen a sovány tej bizonyult végzetesnek a teában lévő, a szervezetet védő gyökfogókra.

A kávétól sokáig mindenkit óvtak. Azt mondták, hogy emeli a vérnyomást, gyorsítja a szívműködést, ezzel árt az ereknek és a szívnek. Aztán jött a kellemes meglepetés. Nemrégiben amerikai ápolónőkön végzett megfigyeléseket értékelték ki. A csaknem százezer nő adatai azt mutatták, hogy azok, akik naponta legalább négyszer kávéztak, 20 százalékkal ritkábban kaptak agyi katasztrófát, mint azok, akik nem kedvelték ezt az italt.

Az infarktus miatt kórházba szállított svéd férfiak közül is azok haltak meg a legritkábban, akik évtizedek óta minden nap elfogyasztottak 4-5 kávét – derült ki egy tanulmányból.

De mi történik akkor, ha valaki a bécsi tejeskávét, esetleg a capuccinót vagy a latte macchiatót szereti?

Svájci kutatók kilenc, egészséges önkéntest vizsgáltak, akiknek átlagos életkora 34 év volt. Véletlenszerű sorrendben háromféle italt fogyasztottak: tüsténtkávét, tüsténtkávét tejjel vagy ugyanilyen kávét cukorral és nem tej alapú krémporral ízesítve. Mindhárom kávéban ugyanannyi antioxidáns volt.

A Journal of Nutrition szaklapban megjelent beszámoló szerint a kávé kedvező antioxidáns hatását a tej nem akadályozta meg, a nem tejből készült krémporok azonban lassították, hogy a kávéban lévő antioxidáns vérré váljék.

Vagyis mind több tanulmány igazolja a pesti vicc igazságát: ha sokat kávézgatunk, üresek maradnak a temetők.


A psyllium (bolhafű), mint egy egyszerű csodanövény

Mikor elmentem begyűjteni a hozzávalókat a diétámhoz, a patikus nő ajánlott még egy fajta növényt, ami a bélrendszert nagyon jól tisztítja.

Életemben akkor hallottam először a psylliumról. Persze, akármit nem lehet az én torkomon lenyomni, kutatni kezdtem a csodabogár után.

Mielőtt még belevágnék a leírásba, tudni kell, hogy nem gyógyszeripari termék! Nem kémiai folyamatok útján lett előállítva. Ez csak egyszerűen terem Indiában és Iránban. Igénytelen növény, a mediterrán éghajlatot szereti.

Más néven útifű vagy bolhafű (psylla = bolha /görögül).

Az útifű napjaink legnépszerűbb étkezési rostja, és bár leginkább arról ismert, hogy tisztán tartja a légutakat (és hogy csökkenti a székrekedést), kimutatták, hogy elősegíti a testsúlycsökkenést, méregtelenítést, általános emésztési zavarok kezelését, javítja az általános egészségi állapotot és a betegségek elleni harcban is potenciális segítséget nyújt.

Azoknak a személyek számára, akik detoxikálni (méregteleníteni) szeretnék testüket, érdekes lehet a bolhafű rost, mivel javítja a béltraktus egészségét, ami többletenergiát, jobb tápanyagfelszívódást, és jobb egészségi állapotot eredményez, megszabadítva minket a raktározott mérgektől, és a gázoktól ill. a felfúvódástól.

Szintén előnyös lehet súlyvesztés szempontjából. Néhány tudós szerint, ha az alany egyszerűen extra rosttal (ami a psylliumban megtalálható) egészíti ki diétáját, az egészséges súlyvesztésre való képesség szignifikánsan növekszik.

Itt egy-két leírás a szervezetben való tevékenységéről

Teltségérzetet okoz, így akadályozva meg a túlevést;
Csökkenti a magas vércukorszintet, és segíti a glükóztoleranciát;
Méregteleníti a szervezetet azzal, hogy kimossa a toxikus anyagokat az emésztőrendszerből;
Segít eltávolítani a koleszterolt és a triglicerideket, így csökkentve a vérben e káros anyagok szintjét;

Egy pár betegség, amiben jó hasznát vehetjük:

Atherosclerosis,
Herpesz,
Magas vércukorszint,
Irritációs bélszindróma (emésztőrendszeri rendellenesség),
Székrekedés,
Diabétesz (azonban a glükózszintben komplikációkat okozhat),
Szívelégtelenség,
Elhízás,
Hasmenés

Az psyllium gazdag rostokban, és egy mucilage nevű anyagban. Alapesetben, mikor az útifüvet vízzel keverik, saját súlyának 8-14 szeresére dagad, és zselatinszerű anyagot alkot, mely segít hidratált állapotban tartani az emésztőrendszert. Ez azt jelenti, hogy ami „kijön”, az lágyabb és könnyebben jut végig a bélrendszeren. Mindemellett azt a reflexet is stimulálja, ami a belek számára szükséges ahhoz, hogy kiürüljenek.

Az emésztő rendszer „felügyelőjeként” a bolhafű segít enyhíteni a nem fertőzés eredetű hasmenést azzal, hogy besűríti az ürüléket.

Talán arra gondolsz, miért is akarnád hidratálni az emésztőrendszeredet? Nos, azon kívül, hogy ez segít a béltraktusnak, hogy szabadon haladjon át rajta minden, és hogy a rossz közérzet mondjuk úgy, amikor „minden megreked”, ezáltal kikerülhető, a bolhafű a jelek szerint kitakarítja az emésztőrendszert, és eltávolítja a nemkívánatos koleszterolt és toxinokat, melyek gátolhatják szervezetünk működését.

Mi több, mivel psyllium „megduzzad” a pociban, segít a teltségérzet kialakulásában, így csökkentve a túlevés veszélyét, ami természetesen hosszú távon a súlyvesztést is jótékonyan befolyásolja.

Amit a kutatások kimutattak

Ez a rost a számos kutatás alapján nem csupán segít csökkenteni a székrekedést, hanem csökkenti a triglicerid szintet és a teljes koleszterin szintet is, míg az egészséges HDL koleszterin szintet nem befolyásolja.

ÉZrdekes módon, a bolhafű a cukorbetegek számára is előnyös lehet, mivel javítja a glükóztoleranciát. Egyelőre a kutatások még kezdeti fázisban vannak, de a társadalmunkra jellemző megnövekedett finomított cukorfogyasztás mellett a javuló glükóztolerancia egyre fontosabb lehet. A psyllium az aranyér tüneteit is enyhíti, pl. a fájdalmat és a vérzést, de az irritációs bélszindróma tünetei esetében is jótékony hatása van.

A szennyezett, “eldugult” bélcsatorna akadályozhatja az emésztés megfelelő működését. A legtöbb ember csak mintegy 15g rostot fogyaszt naponta, míg a megfelelő mennyiség több mint 25g lenne. A rostok segítik a salakanyagok gyors távozását a szervezetből, ezzel hozzájárulnak a teljes értékű egészséghez.

Érzékeny belek esetén: az útifű maghéja ideális a rostforrás azok számára is, akik a búzakorpára érzékenyek. Nyugtatja az érzékeny beleket, amit a korpa rostjai alaposan kidörzsölhetnek.

Személy szerint 3szor iszom naponta. Reggel, délbe és este, étkezések előtt egy órával. A felhasználási javaslatoknál is ezt olvastam.

Kb. 2 deci vízben oldok fel egy csapott evőkanálnyi psylliumot, jól elkeverem, és azonnal megiszom. Nem szabad megvárni, míg bezselésedik, mert az „megáll” a belekben és az ellenkezőjét érjük el vele.

Ami talán mindennél fontosabb, nincs mérgező hatása. Tehát nyugodtan fogyasztható, de napi 3 adagnál nem ajánlott több. Ellenkező esetben puffadást, gázképződést és hasmenést okozhat.

És ami talán ennél is fontosabb! 8, 30 lejért vettem, azaz 550 Ft/150 g, ennyiért megéri, nem?

Emellé ajánlanék még 12 aranyszabályt a helyes táplálék bevitelről:

1. Támogassuk a szervezet hajnaltól délig tartó tisztulási periódusát bőséges folyadékbevitellel, illetve gyümölcsök fogyasztásával! Ebben az időszakban lehetőleg gyümölcsön kívül más ételféleséget ne fogyasszunk!

2. Egyszerre egyféle gyümölcsöt fogyasszunk, két gyümölcsétkezés között tartsunk legalább fél, de inkább egy óra szünetet!

3. Napi körülbelül 2 liter folyadék fogyasztása javasolt, körülbelül 2 óránkénti 2 dl-es elosztásban. Sómentes étrend mellett napi 1-1,5 literes mennyiség is elegendő, illetve a nyers gyümölcsök, zöldségek – magas víztartalmuknál fogva – beszámíthatók az elfogyasztott folyadékmennyiségbe. Étkezés előtt fél órával fogyasztott folyadék megalapozza a jó emésztést; az étkezés közben, illetve a közvetlenül utána fogyasztott folyadék viszont megzavarja az emésztési folyamatot!

4. Lehetőleg frissen facsart gyümölcs-, illetve zöldségleveket fogyasszunk! Közvetlen fogyasztásra és sütés-főzés céljára is használjunk tiszta vizet: forrásvizet, alacsony ásványi anyag tartalmú ásványvizet, pí-vizet, tisztított víz. Gyógynövényekből készített teákat igyunk! (Lehetőleg egyféle gyógynövényből készítve; méz, citromlé stb. hozzáadása nélkül; testmeleg hőmérsékletűén; lassan elkortyolgatva.)

5. Használjunk erjedésgátló fűszereket, melyek segítségével csökkenthető a tökéletlen emésztés során a belekben keletkező mérgező anyagok mennyisége! (A legtöbb embernek mára sajnos nem tökéletes az emésztése.) Ilyen fűszerek pl.: fahéj és szegfűszeg (gyümölcsökhöz), kömény (burgonyához), édeskömény, ánizs és pirospaprika (gabonafélékhez).

6. Nagyon fontos az alapos rágás. Rágjuk pépessé, szinte folyékonnyá az ételt! („Lassan rágsz, tovább élsz.”)

7. Ügyeljünk a rendszeres széklet meglétére! Ahány főétkezés, legalább annyi alkalommal kell székletnek is a nap folyamán megjelennie.

8. „Nem jóllakni kell, hanem megelégedni!” Jóllakás: tele gyomor. A tökéletes emésztéshez a félig telt gyomor az ideális.

9. Délben a gabona, este a zöldség domináljon étkezésünkben! A gabona táplál, a zöldség tisztít. (A gyümölcs frissít.)

10. Minden étkezésnél fogyasszunk nyers táplálékot is! Teljes táplálékbevitelünk legalább fele friss-élő étel legyen!

11. Étkezések között (kivéve a gyümölcsétkezést) várjunk legalább 4-5 órát!

12. Nyugodt lelkiállapotban együnk, és evés közben az evésre figyeljünk! Kerüljük a sietve, illetve a stresszállapotban történő étkezést! (Kellemes zene és gyertyafény segítheti a harmonikus étkezést.)

forrás: http://jegeskave.hu/cikkek/2010/03/10/psyllium-bolhafu-mint-egy-egyszeru-csodanoveny