Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “mentés

Ha ezt kipróbálod, többé nem akarsz reggelente kávézni!

Ha általában nehezebben indul a reggeled, és nem szeretnéd mindig kávéval kezdeni a napot, akkor van számodra egy szuper tippünk. Próbáld ki a mézes vizes kúrát – elég, ha csak egy héten át csinálod, utána úgyis hiányozni fog
majd! Lássuk, milyen jótékony hatásokra számíthatsz!

Reklámok

Állami támogatás lakásvásárláshoz 2013 / 2014

Köztudott, hogy a válság kirobbanása óta a lakáspiac padlóra került. Ez igaz az új lakások építésére, és a használt lakások forgalmára is. A devizahitelezés negatív hatása, a bankok óvatosabb hitelezési politikája, és az emberek óvatosabb, meggondoltabb költekezése, mind hozzájárultak a nagyarányú visszaeséshez. Természetesen a sort lehetne még folytatni. Ahhoz, hogy valamilyen élénkülés következzen be a piacon az államnak kellett közbelépnie, és elindítania több szálon is olyan programokat, kedvezményeket, támogatásokat, melyek pozitív irányba lökik az ingatlanpiacot. Nézzük meg ezek közül a legfontosabbakat.

Kezdjük áttekintésünket a lakásépítési támogatással, vagy közismertebb nevén a szocpollal. A támogatás új lakás építése, illetve építtetése esetén, és vásárlása esetén jár. Mértéke függ a gyermekek számától. Összege 800 ezer Ft és 2,5 millió Ft között változik. Ez az összeg tovább növekedhet, amennyiben valaki „A” vagy „A+” energia tanúsítványú lakást vásárol. Befolyásolja még a kapható támogatás mértékét a megvásárolni kívánt lakás hasznos alapterületének nagysága. Ez egyben azt is jelenti, hogy az állam korlátozza a támogatandó lakások körét. Természetesen nem támogatja a luxus lakások megvásárlását, a lakások hasznos alapterülete 60 és 160 m2 között kell, hogy legyenek, illetve az egy m2-re jutó ár nem haladhatja meg a 300 ezer Ft-ot, illetve bizonyos feltételek teljesülése estén a 350 ezer Ft-ot. Természetesen a támogatást igénybe vevő személyeknek is több kritériumnak meg kell felelniük.

Következő állami támogatási forma az un. félszocpol, amely viszonylag új lehetőség. Ezt a támogatást elsősorban bővítés esetén lehet felhasználni, de bizonyos feltételek teljesülése esetén használt lakásvásárlásra is. Feltétel, hogy csak 3 vagy annál több gyermekes családok vehetik igénybe, a régi lakásnál legalább egy lakószobával nagyobb lakást kell vásárolniuk, az új lakás nagyobb hasznos alapterülettel kell rendelkezzen, legalább komfortosnak kell lennie, illetve, hogy a régi lakásban az együtt költözők tulajdoni része legalább 50 %-os legyen, és a régi lakás vételárát az új lakás megvásárlására használják. Így egy 3 gyermekes család 1,9 millió Ft támogatást kaphat.

Szintén kedvező állami támogatás a kamattámogatás rendszere. Ez a fajta támogatás is kedvező módon változott 2013-ban. Új lakás vásárlás esetén telekár, és ÁFA nélkül 30 millió Ft összeghatárig lehet támogatást igényelni, melynél a maximális felvehető hitel mértéke 15 millió Ft, és a kamattámogatás mértéke 2 gyermekes családok esetében az állampapír hozam 60 %-a, míg 3 vagy több gyermekes családok esetében  annak 70 %-a. Használt lakás vásárlása esetében 20 millió Ft lakásárig 10 millió Ft támogatásig, a gyermekszámtól függetlenül, az állampapír hozam 50 %-nak megfelelő kamattámogatás vehető igénybe. Új lehetőség, hogy a kamattámogatás használt lakás bővítése esetén is igényelhető. A támogatás mértéke és az alapszámai megegyeznek az előzővel.

Kedvező fordulat a 35 éven aluliaknak az a lehetőség is, amely szerint az első lakáshoz jutók 15 millió Ft-os lakás vételárig illeték kedvezményben részesülnek, mely a kiszámolt illeték 50 %-a lehet. Meg kell még említeni a lakástakarék-pénztárakat, melyen keresztül az állam évi 72 ezer Ft támogatást adhat.

Loading…

>>


Akár 25 centi hó is hullhat

Egy újabb megyére adott ki első fokú figyelmeztetést, több helyen pedig másodfokúra emelte korábban kiadott figyelmeztetéseit a meteorológiai szolgálat. Egyre több a baleset az utakon. Aki tudja, kerülje az M6-ost!

Hétfő délelőtt a hófúvás miatt már Heves megyére is kiadták a citromsárga, vagyis első fokú figyelmeztetést. Ezzel együtt 11 megyében és Budapesten vannak érvényben figyelmeztetések a havazás, illetve a várható hófúvás miatt.

Narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van Tolna és Baranya mellett Somogy és Fejér megyében is. Tolna megyében a havazás és a hófúvás miatt is másodfokú figyelmeztetést rendeltek el. E szerint a 24 óra alatt lehulló hó mennyisége akár a 25 centimétert is elérheti, továbbá erős hófúvásra is készülni kell, a viharos szél a friss hóval fedett területeken magas hótorlaszokat emelhet.

Vas, Veszprém, Zala, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében, valamint Budapesten a havazás,  a hófúvás miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.


Fotó: Neményi Márton

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő délelőtt figyelmeztető előrejelzésében azt írta: az élénk, időnként erős északkeleti szél több helyen képes lesz hordani a lehullott havat, ami jellemzően gyenge hófúvást okoz, a látótávolság várhatóan nem csökken jelentősen. Hétfő estig főképpen Tolna és Baranya megyében, majd estétől kedd hajnalig az Alföld északi részén (Jász-Nagykun-Szolnok megyében és környékén, Pest megye déli részén) lesz erős a szél, így magasabb hóbuckák is kialakulhatnak.

Kedd reggelig főként a Dunántúl középső és déli részén, illetve az Alföld északnyugati részén 15-25 centiméteres hótakaró alakulhat ki. Keleten, délkeleten vegyes formájú csapadék valószínű, északnyugaton, a Kisalföld térségében pedig kevesebb hóra lehet számítani.

Kedden napközben inkább csak megszakításokkal valószínű gyengébb havazás, de késő délutántól nyugat felől újabb hullámban várható hó. Kedden napközben veszít erejéből a szél, és a vastagabb hóval fedett területeken inkább csak mérsékelt, élénk légmozgás várható – írta a meteorológiai szolgálat.


Fotó: MTI / Varga György

Több megyében is havazik

Az Útinform hétfő 12.00 órai összesítése szerint a Dunántúlon Vas és Zala megyében, Tapolca és Veszprém környékén, a Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön esik vagy szállingózik a hó, intenzív havazást a társaság útellenőrei a Mecsekből jeleztek.

A közútkezelő munkagépei folyamatosan dolgoznak, így a fő- és mellékutak általában nedvesek Vas, Tolna és Baranya megyében, Baja közelében azonban már latyakosak, hókásásak, havasak.

A közútkezelő arra kéri az autósokat, hogy a havazásban érintett területeken fokozott óvatossággal vezessenek, utazás előtt pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, különösen, ha Baranya vagy Tolna megyében kelnének útra, mivel ezeken a területeken a délután folyamán hófúvásos szakaszok alakulhatnak ki a várható viharos erejű széllökések miatt.

OKF: indulás előtt mindenki tájékozódjon

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn délután ismételten felhívta a figyelmet, hogy indulás előtt mindenki tájékozódjon az időjárásról és az utak állapotáról, továbbá figyelje a hatóságok tájékoztatóit. Ezzel együtt felhívta a figyelmet, hogy az utakon lassabb közlekedésre és fennakadásokra kell készülni.

Egyre több az elakadt autó, járhatatlan út. Részletek itt:


Újabb havazás: Szlovénia lezárta határát a teherforgalom elől

kamionstopAz időjárási viszonyok miatt Szlovénia teherforgalmi korlátozást vezetett be a magyar-szlovén határon hétfőn 12 óra 30 perctől, és nem engedi be az országba a 7,5 tonna összsúlyt meghaladó járműveket.

Bangó Szilárd, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy az érintett határszakaszon ideiglenesen nem léphetnek ki Magyarországról a 7,5 tonna összsúly feletti tehergépjárművek. A személyautó-forgalom továbbra is zavartalan a magyar-szlovén határon.

A katasztrófavédelem közölte: Zalában délelőtt 11 óra óta ismét havazik. A megye teljes területén citromsárga riasztás van érvényben, mert akár 15 centiméter körüli friss hó hullhat, az északkeleti szél pedig várhatóan estétől megerősödik, és hófúvást okozhat.

A zalai utak hétfő délben mindenütt járhatók voltak, a főutakon sónedves, a mellékutakon sónedves vagy latyakosak burkolatra kell számítaniuk a járművezetőknek.

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a kamionokat a pihenőhelyekre, benzinkutakra és a leállósávokra terelik. A rossz idő miatt a sármelléki repülőtér bizonytalan ideig nem indít és nem fogad járatokat.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felkéri az utazókat, hogy csak abban az esetben közlekedjenek gépjárműveikkel, ha az feltétlenül szükséges.

MTI

Drámai hattyúdallal búcsúzik az idei tél: a zord sarkvidéki időjárás igencsak próbára tette Magyarországot a hosszú hétvégén, sokak szerint emberemlékezet óta nem volt még ilyen téli ítéletidő. Mostanra lassan visszatért az élet a normál kerékvágásba: megnyertük a hó és az időjárás elleni „szabadságharcot”.

Egy csapásra megbénult az ország: a fejünk mostanra talán már zsong a járhatatlan utak, elzárt áram nélküli települések, leálló tömegközlekedés híreitől és képsoraitól. A fő figyelem mégis az M1-es autópályán csapdába esett emberekre irányult, kik között sok volt a gyerek, idős vagy beteg ember (egyvalaki például nemrég esett át tüdőtranszplantáción), kétségbeesetten arra várva, hogy megszabaduljanak szorult helyzetükből.A hó fogságában

 A katasztrófavédők, mentősök, rendőrök és még megannyian azon dolgoztak, hogy kiszabadítsák, és biztonságba helyezzék ezeket az embereket, illetve hogy országszerte helyreállítsák a megtépázott infrastruktúrát – ne feledjük, hogy elismerés illeti őket még akkor is, ha koordinációs problémák nehezítették a mentést és a helyreállítást.

 Ám nemcsak a hivatalos dolgozók tettek ki magukért idegtépő, emberfeletti munkájukkal. Hanem a „kisemberek”, a “hétköznapi hősök” is – amit ezúttal nyugodtan írhatunk csupa nagybetűvel! Ugyanekkor, az internetes közösségi oldalaknak köszönhetően, spontán alulról szerveződés indult el a bajba jutottak megsegítésére és maga a lakosság mutatta meg, milyen a valódi összefogás.

Végeláthatatlan kocsisor az M1-esen

A HungarySOS nevű Facebook oldalt még a vörösiszap-katasztrófa után hozták létre, de a rendkívüli időjárás miatt most újból „beizzították” (létrehoztak egy közösségi Google térképet, ahol bárki bejelölheti, hogy hol tud elakadt emberekről, illetve hol vannak melegedők). Az eredetileg álláskeresésre „szakosodott” Szárnyas Fejvadász pedig ideiglenesen profilt váltott, hogy népszerűségét kihasználva segítsen azokon, akik autójukkal az utakon ragadtak, vagy bárhol az országban segítségre szorulnak.

Divat füstölögni a közösségi oldalakon, amiért értelmetlen tartalmakat osztunk meg rajta, de lám, vész esetén okosan is tudjuk használni őket. A hóban rekedtek hozzátartozói, a bajban lévők és a segítséget nyújtók elárasztották ezeket az oldalakat megosztásaikkal: akik megtehették ideiglenes szállást, de sokan meleg ételt, gyógyszereket ajánlottak fel a rászorulóknak. Ezeken a fórumokon keresztül szerveződött egy önkéntes mentőcsapat is, toboroztak munkaerőt hólapátoláshoz, vagy csak egyszerűen innen lehetett megtudni a leggyorsabban a legfrissebb fejleményeket és információkat, ami adott esetben életmentő lehetett.

A segítség gördülékenyen és hatékonyan ért célba – tömegek mozdultak meg hogy segítsenek embertársaikon, és ez a „flashmob” villámgyorsan tovább gyűrűzött: a segítő tömeg mellett (köztük az autópályához közeli Mocsa lakossága) a győri Ozone FM élő adásban biztosított lehetőséget arra, hogy az érintettek fórumként használhassák a rádiót (a hallgatókat műsorba kapcsolták).

Külön öröm, hogy a mobilszolgáltatók visszatérítik adott régióban tartózkodó előfizetőiknek a kritikus időszakban lebonyolított hívásaik költségét. A budaörsi általános iskolában elszállásoltaknak – szó szerint – zsákszámra érkeztek a legkülönfélébb adományok, a parkolóban várakozó egyenruhások, a sorban érkező adományozó emberek láttán, megjegyezték: „Hihetetlen, hogy ez Magyarországon történik.”

Mindeközben a pártok képviselői – mint ahogy az várható volt – mind saját malmukra akarják hajtani a vizet, az egyik oldal azt harsogja „nem készültünk fel eléggé”, a másik oldal pedig magukat az autósokat okolja, amiért ilyen helyzetbe merészeltek kerülni (mondták ezeket fűtött termű sajtótájékoztatókon).

Akármi is legyen az igazság, a történtek példaértékűek és bebizonyosodott, hogy nem akarjuk a segítséget „felülről” tétlenül várni, mert politikusaink nélkül is feltaláljuk magunkat, és ha a szükség úgy hozza, igenis akcióba lendülünk és kihúzzuk magunkat a csávából. Ebben az esetben pedig nem is a segítség mértéke számít, hanem az emberség, önzetlenség és a segíteni akarás.

Emberségből az „átlagember” jelesre vizsgázott ezen a hétvégén

Mindent egybevetve, 2013. március 15-e nem a magasztos beszédekről szólt, szinte minden ezzel kapcsolatos hivatalos kültéri rendezvényt lefújtak. A látványos ünnepségek ezúttal elmaradtak, velük együtt a tüntetések és a végeláthatatlan oda-vissza üzengetés a nagy semmiről. Ez nem is baj, mert a figyelem energiája így hasznosabb célokra irányulhatott, és új töltetet kapott ez a piros betűs ünnepnap.

Ideje felülbírálni és felülírni a magunkról alkotott pesszimista képünket, jobbak vagyunk, mint azt gondolnánk! Velősebb zárszót pedig nem is találhatnánk az egyik internetes hozzászóló Szárnyas Fejvadász oldali bejegyzésénél:

„Osszátok meg. Én még ilyet soha nem kértem, de akarom, hogy tudja mindenki: a magyarok a bajban összefognak.”

 Szerző: Szűcs István Gellért – Pozitív Nap


A rendkívüli időjárás miatt gépjárművükben rekedt embereket menekítettek a zalai rendőrök

Autóban rekedt embereket menekítettek a zalai rendőrök (ZMRFK)
2013.03.15. péntek 11:50

Közel háromszáz ember vesztegel az ideiglenes szálláshelyeken

A rendkívüli időjárás miatt gépjárművükben rekedt embereket menekítettek a zalai rendőrök. Késő délutánra szinte valamennyi út járhatatlanná vált Zala megyében. Az autópályát este fél 8-kor lezárták, az autókat leterelték a pályáról, a kamionokat a pihenőkbe irányították. Az út mentén rekedt autókból az utasokat – gyerekeket, időseket – a zalai rendőrök terepjárókkal vitték Sármellékre az Általános Iskolába, ahol ideiglenes szálláshelyet alakítottak ki. Egy olasz családot pedig az autópályáról kísértek le a rendőrök a Keszthelyen lévő Vendéglátó Szakközépiskolába. Letenyén az általános iskolában 150 embert helyeztek el.

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság


Kérjük, ha teheti, ne induljon útnak veszprém megyében!

Veszprém megye útjain (VMRFK)
2013.03.15. péntek 10:48

Kérjük, ha teheti, a mai napon halassza el utazását! Veszprém megyében az erős szél még mindig sok helyen teszi lehetetlenné a közlekedést, a Veszprém megyéből kivezető utakat le kellett zárnunk. Megyén belül az alábbi utakon, útszakaszokon kell lezárásra számítani.

Lezárt utak:

 

– Veszprém megye területén a 7,5 tonnás járművek előtt továbbra is le van zárva a 83-as és a 82-es főút.

– Megyénkből továbbra sem lehet felhajtani az M7-es autópályára (Balatonvilágosnál).

– Tapolca-Zalahaláp közötti út hóátfúvás miatt lezárva.

– Tapolca-Gyulakeszi közötti út továbbra is lezárva.

– 7301-es út teljes hosszában lezárva.

– 710-es út lezárva.

– Egyik irányból (Balatonfűzfő, körforgalom – Balatonakarattya) sem lehet ráhajtani a 710-es elkerülő útra.

–  Le kellett zárni minden Pápáról illetve Veszprémből kivezető utat.

— A 8-as főút Devecsernél Vas Megye irányában lezárva.

– A Veszprém megyéből kivezető utak lezárva.

-Sümeg-Bazsi közötti 7327. számú út lezárva jelzőtáblával.

-Sümeg-Sümegprága közötti 73159. számú út lezárva jelzőtáblával.

-Sümeg belterületén a 7327. számú út lezárva jelzőtáblával.

-Sümeg-Devecser közötti 7324. számú út lezárva jelzőtáblával.

-Sümeg-Tapolca közötti 7319. számú út lezárva jelzőtáblával.

-A Balatonfüred- Balatonszőlős közötti 7338. számú út lezárva.

– Balatonfüred Aszófő és Pécsely felől megközelíthetetlen.

– A 84. sz. főút korábban lezárt, Sümeg-Sárvár közötti útszakaszát megnyitottuk.

– Devecsertől Noszlop felé vezető út lezárva, már a személygépkocsik közlekedése sem engedélyezett.

– Szigligetnél 2 fa dőlt az útra, az akadály megszüntetése még folyamatban van.

– Tótvázsony és Balatonszőlős közötti 7304-es számú út nem járható.

– a 72315-ös számú út 1 km-es szakasza Papkeszitől nehezen járható, lezárás nincs.

– az Óbudavár és Szentantalfa közötti út nehezen járható, lezárás azonban nincs.

Elzárt települések továbbra is:

Nagyesztergár, Tés, Jásd, Sáska, Zalahaláp, Taliándörögd, Mindszentkálla, Szentbékálla, Káptalantóti, Csetény, Lókút, Bakonynána, Szápár, Dudar, Felsőpere.

Kérjük, ha teheti, ne induljon útnak!

 Amennyiben az utazás halaszthatatlan és elkerülhetetlen, az érintett útszakasz járhatóságáról mindenképpen érdeklődjön az útinformnál és figyelje a főkapitányságunk, illetve a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapját!

 Csak a téli útviszonyokra felkészített, téli gumiabroncsokkal felszerelt járművekkel induljon el, az esetlegesen felmerülő hosszabb várakozási idő megkönnyítése érdekében pedig vigyen magával meleg ruhát és meleg védőitalt. A csomagtartókban elhelyezett hólánc és lapát a hóátfúvásos útszakaszokon segítheti a továbbhaladást. A balesetek elkerülése érdekében fokozott figyelemmel, helyesen megválasztott sebességgel közlekedjen! Vezessen körültekintően és óvatosan!

 

 

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság


Lezárt utak, elzárt települések Zala megyében

Lezárt utak, elzárt települések Zala megyében (ZMRFK)
2013.03.15. péntek 08:28

Továbbra is le van zárva az M7-es autópálya és az M70-es autóút Zala megyei szakasza. A zalai rendőrök egész éjjel dolgoztak az út mentén, autóikban rekedt utasok mentésén.

A sármelléki repülőtér nem indít, és nem fogad járatokat.

Elzárt települések:

 75123-as számú bekötő út  – Zalaszentmárton

 68154-es jelű bekötő út – Belezna

 73162-es jelű bekötő út – Rezi

 Járhatatlan/lezárt utak, útszakaszok

 7544-es jelű Tófej-Söjtör között

 75-ös számú főút 34+500-48+750 km szelvények között teljesen lezárva Bak és Zágorhida között

 7511-es jelű 12+500-15+000 km szelvények között le van zárva (Nagyrécse-Nagykanizsa)

 7532-es jelű út 0+900-2+300 km szelvények között le van zárva (Felsőrajk és Pötréte)

 7529-es jelű út Zalaszentbalázs-Gelse között hóátfúvás miatt nem járható.

 73166-os jelű út Óhíd-Mihályfa közötti szakaszon elakadt üres autóbusz vesztegel, ezért ez a szakasz is le van zárva.

 7528-as jelű út Magyarszerdahely-Újnéppuszta között nem járható.

 7334-es jelű út 0+000-5+980 km szelvények között (Kisgörbő-Zalaszentgrót) lezárva.

6832-es jelű út Kisfakos-Nagyfakos közötti szakasza le van zárva.

7527-es jelű út Felsőrajk és Pacsa között járhatatlan, egy kisbusz elakadt.

 

                                                                  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság


Feloldott gépjárműtilalmak Fejérben

Feloldott gépjárműtilalmak Fejérben (FM RFK)
2013.03.15. péntek 07:42

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a korábban kiadott gépjárműtilalmat a székesfehérvári és a gárdonyi járások vonatkozásában visszavonta. Az enyingi, a bicskei, valamint a móri járások vonatkozásában azonban továbbra is érvényben van a tilalom. Ez azt jelenti, hogy ezen járások településeit összekötő utakon továbbra is tilos gépkocsival közlekedni.

 A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri azokat a megyeszékhelyen, illetve az azt környékező utakon ragadtakat, hogy amennyiben el szeretnék hagyni a várost, akkor ezt a 7-es főúton Budapest irányába, illetve a 63-as számú főúton tegyék meg!

A többi út továbbra is nehezen, vagy egyáltalán nem járható. Így azokon a közlekedés nem biztonságos. Kérjük, azokat kerüljék el!  

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság


NE induljanak útnak Somogyban! kéri a megyei Rendőr-főkapitányság

NE induljanak útnak Somogyban! (Somogy MRFK)
2013.03.15. péntek 06:44

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a megye területén élőket, az átutazóban levőket és a hóhelyzet miatt a megyében rekedt járművezetőket, hogy NE INDULJANAK ÚTNAK! Az utak balesetveszélyesek és több szakaszon járhatatlanok is!

Kérjük a járművezetők türelmét és kitartását!

Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság