Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “spiritualitás

Engesztelő zarándoklat 2012-12-08

Kedves Hit-testvéreim, Barátaim!

 Szeretettel invitállak Benneteket a mellékletben részletezett zarándoklatra,vagy talán inkább engesztelő ima találkozóra, amely a gyenesdiási hívek kezdeményezésére jön létre.
Összejövetelünkkel egyébként csatlakozunk budapesti testvéreink felhívásához, akik az 1951-ben felrobbantott Regnum Marianum Templom helyén álló emlék-keresztnél köszöntik Égi Édesanyánkat 12 órakor, majd a Szent István Bazilikában 15 órakor ünnepi szentmisével zárul a lelki nap.
 Korunkban talán a legfontosabb keresztényi tett a másokért való engesztelés, a lélekmentés, éljünk a lehEngesztelo_mini-zarandoklatetőséggel!
 Az imának most különösen sok aktualitása van, a Hit Évében, vagyunk, Adventben vagyunk, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása ünnepe lesz szombaton.
Megannyi ok, hogy hozzunk egy kis áldozatot, szánjunk egy kis időt, fáradságot sok sebtől vérző hazánkért, nemzetünk lelki megújulásáért, a békéért az egész világon, településeinken, családunkban és a saját szívünkben is.
A Magyarok Nagyasszonyán keresztül szólítsuk meg az irgalmas és emberszerető Istent, könyörüljön rajtunk, segítsen bennünket, hogy szentséges Fia, Jézus Krisztus tanítása, szellemisége kiáradjon az egész magyar társadalomra, annak minden egyes tagjára.
Mutassuk meg országnak, világnak : Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!!
Siránkozás helyett cselekedjünk, Mindszenty bíboros szavaival: munkára és imádságra!
 Adjunk jó példát egy kistérségi összefogásnak, melynek során Deák Ákos plébános úr a Patrona Hungariae szobor festői helyéről és magaslatáról szentségi áldásban is részesíti a régió településeit, lakóit.
 Ne feledjétek, az engesztelés felszabadítja a lelket, a zarándokot bensőséges lelki derű tölti el,  érezzétek ezt örömöt!
Szeretettel várunk mindenkit, aki szereti Istent, szereti a hazát és tenni is kész érte.
 A szervezők nevében: Horváth Zsolt
Loading…

>>


LÓTUSZ-MUDRA

Tegye össze kezét úgy, hogy csak a tenyér élei és az ujjhegyek érintsék egymást. Ez a lótuszvirág
bimbója. Most nyissa ki az ujjait úgy, hogy a kisujj hegyei és a hüvelykujj külső szélei
érintsék egymást. A többi ujj annyira szétnyílik, amennyire csak lehet. Lélegezzen 4-szer mélyen,
majd ismét zárja bimbó formába a kezét, érintse össze a négy hosszú ujj körmét, majd az
ujjak külső felületét, aztán a kézfejet. Ezután visszafelé haladva térjen vissza a bimbó-, majd a
kinyílt virágtartásba. Többször ismételje meg.
lotusz mundra Ez a mudra a szívcsakrához tartozik, és a szív tisztaságát szimbolizálja. A szívben lakozik a
szeretet, a jóakarat, a rokonszenv, a kommunikáció, amelyeket tisztán és feltétel nélkül kell
adnunk, mint egy kinyílt virágot, amely kitárulkozva várja a bogarakat. Táplálja őket, és a
hideg éjszakákon melegíti. Cserébe a bogarak megporozzák, s ezzel betölti hivatását e létben.
Többé-kevésbé mi is össze vagyunk kötve embertársainkkal – jóban-rosszban – és rájuk vagyunk
utalva.
A kinyílt virágnak van azonban még egy üzenete. A Nap – az isteni princípium – fényére nyílik
meg, és megkapja tőle mindazt, amire szüksége van. Gazdag ajándékot kap, sokkal többet,
mint amire “szüksége” van. A nyíló virágok azért örvendeztetnek meg bennünket, mert magukban
hordják és árasztják az örömöt, Isten orcáját.
Akkor végezze el ezt a mudrát, amikor kiszipolyozottnak, kihasználtnak, meg nem értettnek
és magányosnak érzi magát. Nyíljon meg az isteni erőknek, és fogadja el, amire szüksége van
– sőt még ennél is többet.lotusz mundra
Képzeljen el a szívében egy lótuszvirágot (vagy egy tavirózsát). Minden belégzésre egyre
jobban megnyílik a virág – amíg teljesen kinyílik, és be tudja fogadni a Nap fényét. Érezze,
ahogyan eltölti a fény, a könnyűség, a melegség, a szeretet és az életöröm.

Megerősítés: Megnyílok a természetnek; megnyílok a jónak, amely minden emberben ott lakik;
és megnyílok Istennek, hogy gazdagon megajándékozhasson.


Csakrák – színek

Csakrák – színekcsakrák

Testünk energiaközpontjait nevezzük csakráknak. Minden csakrához tartozik egy szín, mely felerősíti annak működését. A testünkben akadálytalanul áramló energia biztosítja egészségünket. Az energia zavartalan áramlását a lelkünkben tudatosan vagy tudattalanul zajló folyamatok befolyásolják.

A csakrák működésének felerősítéséhez tartozó színek:

gyökér csakra – piros
szakrális csakra – narancssárga
köldök csakra – citromsárga
szív csakra – zöld
torok csakra – világoskék
homlok csakra – indigókék
korona csakra – lila

Csakrákkal kapcsolatban bővebben tájékozódhatnak a következő oldalakon:
Csakra-rendszer I. Csakra-rendszer II.
Minden színhez tartozik egy rezgésszint, mely hatással van ránk, üzenetet hordoznak. Mindig olyan színeket választunk például az öltözködésünkben is, amelyik szín rezgéseire leginkább szükségünk van. Ily módon ki tudjuk választani azokat a pozitív megerősítéseket és színeket, melyek a leghasznosabb számunkra.

A következő oldalon többet olvashatnak a színek jelentéséről és gyógyító felhasználásuk lehetőségeiről:
A színek jelentése és gyógyító felhasználásuk lehetőségei

Gyökér csakra

A színe a piros.

Az anyagi világhoz köt minket. A biztonság és a bizalom érzéseiért felelős.

Harmonikus működése esetén egészséges az ember kapcsolata a fizikai, anyagi világgal és egészségesek erősek vagyunk.

Kapcsolódó területek: a végbél, vastagbél, vér-, és sejtfelépítés, csontrendszer, gerincoszlop, fogak, köröm, nyirokkeringés, kiválasztó rendszer. Túlműködés esetén: erős én-központúság, vakmerőség, durvaság, düh, agresszió, birtoklási vágy, túlzott materializmus.

Alulműködés esetén: kevés önbizalom, önromboló viselkedés, határozatlanság, félénkség, félelem, aggódás, menekülési vágy a földi világból.

Alulműködés esetén: piros
Túlműködés esetén: zöld

Szakrális csakra

A színe a narancssárga.

A szexualitás, a féltékenység és a kapcsolat saját magunkkal kapcsolódik hozzá.

Harmonikus működése esetén az ember bízik önmagában és másokban, kimutatja érzéseit, lelkes, érzelem gazdag, kreatív. Életében a szerelem és az érzékiség a megfelelő helyen van.

Kapcsolódó területek: ivarmirigyek, pepefészek, petevezeték, méh, hüvely, herék, herevezeték, hímvessző, vese, testfolyadékok.

Túlműködés esetén: érzelmileg kiegyensúlyozatlan, befolyásolható, szexuálisan túlfűtott.

Alulműködés esetén: jellemző a szexualitás elfolytása, a visszafogott érzelmek, ridegség, önbizalom hiánya, túl szigorú önmagához, ok nélkül bűntudata van.

Alulműködés esetén: narancssárga
Túlműködés esetén: kék

Napfonat v. köldök csakra

A színe a napsárga.

A tevékenységünkkel, cselekedeteinkkel, a munka alakulásáért felelős.

Harmonikus működése esetén az ember tiszteli önmagát és másokat, sugárzik az életerőtől, nyitott, életvidám, tettvágy jellemzi. Képes a tapasztalatok feldolgozására.

Kapcsolódó területek: derék, hasüreg, emésztési rendszerünk, gyomor, máj, lép, epehólyag, hasnyálmirigy, belek.

Túlműködés esetén: hatalmaskodás, ítélkezés, gőg, düh, munkamánia, mások érzéseinek és akaratának figyelmen kívül hagyása.

Alulműködés esetén: önbizalom hiány, félelem, kedvetlenség, bizonyítási vágy, állandó megerősítésre van szüksége, félelem a magánytól, önállótlanság, sikertelenség érzése, túlságosan ad mások véleményére.

Alulműködés esetén: sárga
Túlműködés esetén: lila

Szív csakra

A színe a zöld.

A szívcsakrához tartozik a szeretet elfogadása és adása, a részvét, az emberi szolgálat, az önzetlenség, az odaadás. Összeköti a fizikai és szellemi szinteket.

Harmonikus működése esetén az ember képes a feltétel nélküli szeretetre, ki tudja mutatni a szeretetét, harmóniára törekszik, együttérző, törődő, önzetlen.

Kapcsolódó területek: a szív, a tüdő, a mellkas, a hát szívtájéki területe, a vérkeringési rendszer, a vér.

Túlműködés esetén: feltételt szab a szeretetnek, birtokló, túldramatizál, érzelmi éheztetéssel büntet.

Alulműködés esetén: félelem a visszautasítástól, érdemtelennek találja magát a szeretetre, önsajnálatba menekül, zárkózott, közönyösség jellemzi és érzelmi függőség.

Alulműködés esetén: rózsaszín, zöld
Túlműködés esetén: kék, sárga

Torok csakra

A színe a kék.

A kommunikáció, a kreativitás, és a kapcsolat saját lelkünkkel tartozik hozzá.

Harmonikus működése esetén jól kommunikálunk, könnyen fejezzük ki magunkat, elégedettek, nyitottak, őszinték vagyunk.

Kapcsolódó területek: torok, nyak, állkapocs, fülek, légcső, hangképző szervek, nyelőcső, pajzsmirigy, tüdő felső része.

Túlműködés esetén: bőbeszédűség, üres fecsegés, önelégültség, arrogancia, mások befolyásolása, hazugságok.

Alulműködés esetén: gondok az önkifejezéssel, önbizalom hiány, megbízhatatlanság, túlzott megfelelni vágyás, gombócérzés a torokban.

Alulműködés esetén: türkiz
Túlműködés esetén: narancs

Homlok csakra

A színe az indigókék.

A harmadik szem az intuíció és a hatodik érzék szerve. Ide tartozik a múlt- és a jövőképünk, a tisztánlátás, szellemi gyógyítás, holisztikus szemlélet. A harmadig szem irányítja a nevetést is, fontos, hogy tudjunk nevetni önmagunkon is.

Harmonikus működése esetén az embernek jó az emlékezete, könnyen tanul, intuitív.

Kapcsolódó területek: agyalapi mirigy, központi idegrendszer, szem, orr, fül, kisagy.

Túlműködés esetén: nagyon logikus gondolkodásmód, túlzott racionalizmus, materializmus, arrogáns.

Alulműködés esetén: félelem a sikertől, feledékenység, tanulási nehézségek, hallucináció, alacsonyra állítja a mércét.

Alulműködés esetén: lila
Túlműködés esetén: sárga

Korona csakra

A színe az ibolya.

Ide tartozik isteni eredetünk megtapasztalása, az isteni tudat, az egységérzés.

Harmonikus működése esetén a személyiség kisugárzó, vonzó, harmónia van körülötte. Felelősséget vállalunk az életünkért, bízunk a megérzéseinkben és a belső vezetésben.

Kapcsolódó területek: az idegrendszer, a nagyagy, koponyalemezek, a tobozmirigy és a kutacs.

Túlműködés esetén: mániás depresszió, elmebaj, zavart szexualitás, frusztrált, nem létező erőt tulajdonít magának.

Alulműködés esetén: kimerültség, döntésképtelenség, valahová tartozás hiánya, bizonytalanság, céltalanság, felszínesség, halálfélelem, kicsinyesség.

Alulműködés esetén: fehér, ibolya
Túlműködés esetén: kék, türkiz

http://bogreshop.5mp.eu/web.php?a=bogreshop&o=SdAogT9aSX

 


Az igazi Mesterek, Guruk, Szentek, látók, Táltosok, Nagualok

Az igazi Mesterek, Guruk, Szentek, látók, Táltosok, Nagualok úgy szeretnek ezen a földön, vagy azon túl – hogy semmit nem kérnek cserébe.Nekünk viszont az összes energiánkat személyiségünk megvédése foglalja le. Minden igyekezetünk erre

irányul. Olyan régóta vagyunk mélyen belemerülve önképünk védelmezésébe, hogy még csak észre se vesszük.
Ezek az ideák önmagunk fontosságáról olyannyira elvakítanak bennünket, hogy semmi mást nem vagyunk képesek látni.A másik mód ahogy vakok maradunk, hogy azt képzeljük, eljön a teljesség ha társra lelünk. – Akár házasok is lehetünk, de még mindig keresgélünk valaki után, aki kielégíti a szükségleteinket.

PAz igazi Mesterek, Guruk, Szentek, látók, Táltosok, Nagualok

Ez mindaddig így lesz, amíg nem akarunk adni, amíg önzőek vagyunk, amíg csak kapni akarunk sok, sok éven át, míg el nem ér minket a nyomorúságos, szenvedésekkel terhelt halál.

Egy indián varázsló szerint, az emberek az univerzumban nagyon sok mindenben különböznek. De van egy dolog, amiben kivétel nélkül mindenki megegyezik! Ez pedig a halál pillanata előtti utolsó gondolat. Ez minden embernél ugyan az, csak ennyi:

Phű ez rövid volt!

Ezért kell egy érzés ott bent ami jó. És ha ez megvan, akkor érdemes volt…


Széphavasi Kápolna újjáépítése kalálkában

Középkori kőkápolna újjáépítésébe kezdtek Erdélyben

széphavas csúcsa

A Szép-havas csúcsa:  1339 m

A legendák közül, ami leginkább meggyökeredzett itt a gyimesiek körében, az a Szent László legendavilág. A Szent László-mondakört az magyarázza, hogy Szent László Erdély védőszentje volt, a székelyek szintén védőszentjükként tisztelték, a középkorban a székelyföldi templomok északi falán megfestették a hozzá kapcsolódó történeteket. A Szent László – legendák továbbélésének egy egészen konkrét tárgyi objektum is alapot szolgáltatott: a Csíkból Gyimesbe átvezető hágó közelében, az ún. Szép-havas tetején egészen a XIX. századig létezett a Szent László-kápolna, ahol intenzív vallásos élet zajlott. A moldvai csángók csíksomlyói búcsújárások alkalmával mindig útba ejtették ezt a bizonyos kápolnát. A múlt század harmincas éveiben a kápolna falai – szemtanú elmondása alapján – még mellmagasságig értek.

tovább: http://szephavas.hu/

kápolna építés

Szentléleknek szentelt magyar összefogás keresztelő körkápolnáját a Szép havason ‘a világ tetején’! Jövőt építünk befalazott áldozatunkkal.

Szeretettel, Esztány Zsolt építésvezető, egyesület elnökségi tagja
2012. augusztus 18. Nagyboldogasszony nyolcada

KALÁKÁZÁSI lehetőség!

Nekifogtunk a széphavasi kápolna építésének!

MolnarV
MolnarV

Az önkéntes munkacsoportok szerveződésével kapcsolatban aktuális információról érdeklődjön:
Erdélyben: Esztány Zsoltnál:
Mobiltelefonszáma: +40/724/241-311,
e-mail címe: esztanyzsolt@gmail.com

Magyarországon: Andrikó Lászlónál
Mobiltelefonszáma: +36/ 30 38-300-38

Segítségeteket előre is köszönjük:
Széphavas Egyesület vezetősége

Gyimesfelsőlok feletti Széphavason épül a kápolna!

Esztány Zsolt építésvezető családjával, folyamatosan kint tartozkodik a hegytetőn. Sátorban alszanak, pedig hajnalanta már 1-2 fokra csökken a hőmérséklet! Szükség van az áldozatra, hogy a fagyok beköszönte előtt elkészülhessen a falazás, majd fedél alá kerülhessen még a havazások előtt.

Zsolt írta:
“a nehezebb boltozott részek elvégződtek. Kevesebb mint fele van a falazásból (időre). Hétfőn kedden 10-en jönnek Debrecenből, Paks, Pécs, Nyíregyházáról. Hátha velük elvégezzük…. …folyamatosan jelen vagyunk és építjük és várjuk a testi, anyagi, lelki szellemi támogatást, mert most van szükség rá!”

A szeptember 18-i állapotról a galériában láthatók képek.



 


Ez az a Nap!

Ez az a Nap!

ez az a nap

Ez az a nap!

2012 október 20.

Jegyek kaphatók Makra Zsoltnál!

Tel.: 06 20 374 51 58

e-mail: mazso90@gmail.com

info: http://www.ezazanap.

Ez az a nap! 2012 – Matt Redman és Tim Hughes Budapesten

Jegyár: 2990 Ft / db,
Csoportos kedvezménnyel már 2240 Ft/ db-tól!

2012 október 20. 16-23 óráig
(A Misszió Expó 12 órakor nyit)
Papp László Budapest Sportaréna

Örömmel hirdetjük, hogy idén is megrendezzük a magyar keresztények nagyszabású találkozóját, melynek ismét a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont, ezúttal október 20-án, szombaton.
Szeretettel hívunk benneteket, hogy közösen dicsőítsük Istent, és átéljük a testvéri találkozás örömét!

Ez az a nap! 2012 – Matt Redman és Tim Hughes Budapesten

jelentkezz rendezőnek


köszöntés

Kedves Olvasó
igen, megérkezett a Kereszt Magazin!
a kereszt négy részre osztja a síkot, így a magazin is négy alapvető területet dolgoz fel: egészség, hiszen ez mindenkit érint, és sajnos egyre nagyobb kincs, melyre akkor jövünk rá amikor már késő. igyekszünk felhívni az olvasók figyelmét a megelőzésre. Ehhez szakemberek, orvosok, terapeuták, természetgyógyászok, gyógymasszőrök lesznek segítségünkre, de megkérdezünk közéleti személyeket, sztárokat, de az utca emberét is, hogy tartja magát egészségesen, a felmerült problémákat hogyan oldja meg.
Második osztatban életmód, szépség, kedves sztorik, jópofa képek, viccek, rejtvény stb örvendeztetik meg az olvasókat.
Harmadik legyen a kultúra, művészet, színház, irodalom, kultúrális rendezvények, stb.
végül a spiritualitás, lelki béke és minden ami ebbe belefér.
Igyekszünk tárgyilagosak lenni, és lehető leghitelesebb forrásokat felkutatni, ugyanakkor mégsem akarunk nagyon szakmázni, lehetőleg a mindenki számára jól érthető nyelvezeten fogalmazunk.
Mindenkinek jó szórakozást kíván a szerkesztőség.