Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “szív

A tea és a kávé sem minden formában védi a szívet

Angliában, ahol a teát hagyományosan tejjel isszák, annak idején nagy felhördülést váltott ki az a tudományos eredmény, hogy a teához öntött tej bizony “kikapcsolja” a kedvelt ital szívet és érrendszert gyógyító hatását, ráadásul most ezt újabb vizsgálatok meg is erősítik. Európában viszont sokan lelkendezve fogadták a Journal of Nutrition új vizsgálati tanulmányát, amely szerint a kávé feketén vagy tejjel egyaránt jót tesz az egészségnek.kávézás, teázás

Az európaiak közül a portugálok voltak az elsők, akik Japánban belekóstoltak a teába, illetve a teázás társadalmi élvezetébe 1560 táján. Megindult a tealevél importja, és hamarosan a gazdag franciák és hollandok körében is népszerű lett a teaivás. Az angol teázás valójában úgy kezdődött, hogy 1661-ben a portugál Braganza Katalin lett II. Károlynak, Anglia, Skócia és Írország királyának a felesége, márpedig akkoriban a tea már kedvelt ital volt Portugáliában.

A szigetországban hamar elterjedt a teázás, a “délutáni tea” általában 3-5 óra között vált divatossá. A teát azonban tejjel fogyasztották az angolok: a csészékbe először hideg tejet öntöttek, nehogy a finom porcelán a forró teavíz miatt megrepedjen. Tejes teából ma is jó néhányat megisznak – otthon, munkahelyen és társaságban egyaránt. Statisztikák szerint az Egyesült Királyság polgárai naponta 150 millió csésze teát öntenek magukba.

A teázás persze nemcsak élvezet, hanem epidemiológiai vizsgálatok szerint igen egészséges is. Állatkísérletek jelezték, hogy a tea alkalmas a legkülönbözőbb rosszindulatú daganatok megelőzésére. Kedvező tulajdonságát elsősorban erélyes antioxidatív hatásával magyarázzák.

Hollandiában a vizsgált személyeknek az a harmada halt meg a legkisebb arányban infarktusban vagy agyi katasztrófában, amelyik a legtöbb teát fogyasztotta. Ezzel szemben az aorta elmeszesedése azok között a rotterdamiak között volt a legelterjedtebb, akik a legkevesebb teát fogyasztották. Amerikai adatok is vannak: a bostoni körzetben végzett felmérés résztvevői között a szívroham kockázata csaknem fele volt abban a csoportban, amelyiknek tagjai naponta legalább egy csésze teát megittak, azokhoz képest, akik egyáltalán nem teáztak.

Alcím: Üresen maradnak a temetők

Az angol polgárokat, akik átfagyott kezüket egykoron a gőzölgő tejes tea bögréjével melegítették, néhány éve hideg zuhanyként érte az a német tudományos hír, amely szerint a tea kedvező biológiai hatását a tej egyszerűen megszünteti.

A berlini Charité Egyetemi Kórház kutatói 16, egészséges nőnek adtak fél liter fekete teát, tejjel vagy anélkül. A teázás előtt és után, a felkaron mérték az áramlás közvetítette értágulatot. Az artériás véráramlás a Dardzsiling (Darjeeling) tea megivása után jelentősen fokozódott, míg a tejes tea ezt a kedvező hatást gyakorlatilag teljesen fölfüggesztette.

Patkányok erein végzett állatkísérletes tanulmány is ugyanezt igazolta, hasonlóképp az izolált sejtek vizsgálata. A tejben lévő kazein a teában lévő katekinekhez kötődve gátolta a népszerű ital jótékony hatását.

Andrew Steptoe angol professzort is megkérdezték ezzel kapcsolatban, aki igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy legalább 200 bioaktív anyag van a teában, és egyáltalán nem bizonyos, hogy a tej ezeket mind inaktiválja.

A közelmúltban azonban az angol tudomány egyik fellegvárában, Oxfordban is megerősítették a korábbi német eredményeket. Ötféle fekete teához adtak sovány, félkövér vagy teljes tejet. Mindegyik tej erélyesen kioltotta a tea antioxidáns hatását, függetlenül annak fajtájától. Különösen a sovány tej bizonyult végzetesnek a teában lévő, a szervezetet védő gyökfogókra.

A kávétól sokáig mindenkit óvtak. Azt mondták, hogy emeli a vérnyomást, gyorsítja a szívműködést, ezzel árt az ereknek és a szívnek. Aztán jött a kellemes meglepetés. Nemrégiben amerikai ápolónőkön végzett megfigyeléseket értékelték ki. A csaknem százezer nő adatai azt mutatták, hogy azok, akik naponta legalább négyszer kávéztak, 20 százalékkal ritkábban kaptak agyi katasztrófát, mint azok, akik nem kedvelték ezt az italt.

Az infarktus miatt kórházba szállított svéd férfiak közül is azok haltak meg a legritkábban, akik évtizedek óta minden nap elfogyasztottak 4-5 kávét – derült ki egy tanulmányból.

De mi történik akkor, ha valaki a bécsi tejeskávét, esetleg a capuccinót vagy a latte macchiatót szereti?

Svájci kutatók kilenc, egészséges önkéntest vizsgáltak, akiknek átlagos életkora 34 év volt. Véletlenszerű sorrendben háromféle italt fogyasztottak: tüsténtkávét, tüsténtkávét tejjel vagy ugyanilyen kávét cukorral és nem tej alapú krémporral ízesítve. Mindhárom kávéban ugyanannyi antioxidáns volt.

A Journal of Nutrition szaklapban megjelent beszámoló szerint a kávé kedvező antioxidáns hatását a tej nem akadályozta meg, a nem tejből készült krémporok azonban lassították, hogy a kávéban lévő antioxidáns vérré váljék.

Vagyis mind több tanulmány igazolja a pesti vicc igazságát: ha sokat kávézgatunk, üresek maradnak a temetők.

Reklámok

A tej elveszi a fokhagyma szagát

Az olasz konyha szerelmesei jól teszik, ha megfontolják egy pohár tej elfogyasztását afokhagyma romantikus vacsora alkalmával, hiszen így megelőzhető a fokhagyma okozta szájszag.

A Journal of Food Science című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint, amelyet az Ohiói Állami Egyetem munkatársai készítettek, tejivással jelentősen mérsékelhető az a fajta kellemetlen lehelet, ami a fokhagyma-evéssel hozható összefüggésbe.
A zsíros és a zsírszegény tej egyaránt csökkentette a szagkibocsátó organizmusok jelenlétét a szájban és az orrban, ám összetételénél fogva előbbi hatékonyabbnak bizonyult. Bár az ételsor után elkortyolt tej is segít, a kutatók úgy vélik, étkezés közben a legcélszerűbb meginni a minél jobb eredményért.
A fokhagyma kiváló magnézium, B6- és C-vitamin forrás, valamint a benne található szelénnek is számos pozitív hatása van az egészségre. Aromája a kénes összetevőknek köszönhető, ami az íz mellett a fogyasztása után jelentkező lehelet-problémákért is felelős.tej

forrás: Medipress


Az erős paprika óvja a szívet

Az erős paprika óvja a szívet

A csilipaprika újabb csodát ígérhet orvosi szempontból is, nem csak a kulináris élvezetek terén. Tudósok jelentették, hogy a csípős kis növény óvja a szívet a fejlett világ első számú gyilkosával szemben. Az eredményeket az Amerikai Kémiai Társaság (ACS) 243. nemzeti találkozóján és kiállításán tették közzé.

A kutatás a kapszaicinnek szentelt kiemelt figyelmet, és annak forró rokonaira, a kapszaicinoidokra. Ettől válik könnyfakasztóvá a cayenne-bors, a jalapeño, a habanero és más csilipaprika-fajták. A kapszaicint már használják a gyógyászatban, különböző krémek hatóanyagaként az ízületi gyulladások és bizonyos fájdalmak kezelésére. Korábbi kutatásokból kiderült, hogy a fűszer csökkentheti a vérnyomást, a koleszterinszintet és a rögösödési hajlamot.


“Kutatásunk megerősítette és bővítette a csilipaprika anyagainak szívvédő hatásával kapcsolatos ismereteket”
– jelentette ki Zhen-Yu Chen, aki az eredményekről beszámolt. „Most már pontosabb és részletesebb kép áll rendelkezésre a génekre és más mechanizmusokra gyakorolt hatásukról, melyek befolyásolják a koleszterintszintet és az erek egészségét. Az elsők között vagyunk ezzel az információval.”
A csapat felfedezte többek közt, hogy a kapszaicin és rokonai kétféleképpen is gondoskodnak a szív épségéről. Csökkentik a koleszterin felhalmozódását a vérben, mert fokozzák annak lebomlását és segítik a széklettel való eltávozását. Blokkolják annak a génnek a működését, melyek az erek görcsös állapotát idézik elő, ami akadályozza a szív és más szervek vérellátását. “Arra következtettünk, hogy a kapszaicinoidok hasznosak, mert egy sor olyan tényezőn javítanak, melyek fontosak a keringési rendszer megfelelő működése szempontjából” – mondta el Chen, aki a Kínai Egyetem élelmiszer- és tápanyagtudományi professzora. “Senkinek sem javasoljuk azonban, hogy mértéktelen csilifogyasztásba kezdjen. A megfelelő étrend mindig kiegyensúlyozott. Ne feledjék, hogy a csili nem helyettesítheti a bizonyítottan hatásos gyógyszereket. Kiegészítésnek alkalmasak, legalábbis azoknak, akik szeretik a csípőset.”
Chen és munkatársai hörcsögökön végezték a kutatást. A kis rágcsálók helyettesítik az embereket bizonyos kísérletek során. Több csoportra osztva magas koleszterintartalmú étrenden tartották őket. Vagy nem kaptak kapszaicinoidot, vagy különböző mennyiségben látták el őket a kiegészítővel, majd elemezték a hatást. A csípős hatóanyag csökkentette az úgynevezett „rossz” koleszterin mennyiségét a vérben, a „jó” koleszterint azonban nem befolyásolta. Úgy látták, hogy a már felhalmozódott lerakódásokat is oldotta, melyek az artériát szűkítve szívinfarktushoz vagy agyvérzéshez vezethetnek. Blokkolták továbbá azt a gént, mely a ciklooxigenáz-2-t termeli. Ez a vegyület okozza az erek körüli kis izmok görcsét, így gátolva a vér megfelelő keringését.