Kereszt Magazin – ahol mindent megtalál

Posts tagged “természetes

Készítsünk házilag ételízesítőt

Ijesztő, ha az üzletekben kapható ételízesítők összetételét elolvassuk: alig tartalmaznak zöldséget.
Egészségesebb hát, ha házilag készítjük el ezt.
Augusztus végi-szeptember elejei eltevésnél – amikor a hozzávalók olcsón beszerezhetők – érdemes bespájzolni az őszi-téli hónapokra ezt a remek ételízesítőt, melyben az ízfokozót a természet adja.

Elkészítése nagyon egyszerű!
Az alapanyagokat – minél kisebb lyukú – húsdarálón megtisztításuk után „letekerjük”, vagy az apróra vágott darabokat turmixgépben törjük össze. Ízlés szerint sózzuk, egy jó órán át állni hagyjuk, majd tetszés szerinti nagyságú befőttes üvegekbe töltjük.

A lezáráskor egy réteg celofánra késhegynyi nátrium-benzoátot szórunk, erre jön a következő celofán – így a kettő között marad a tartósító -, majd a fedőt jó erősen rácsavarjuk.
Ételízesítőnket ezt követően bárhol tárolhatjuk, egy éven keresztül garantáltan felhasználható.

No és a hozzávalók (egy családi adaghoz):

fél kg vöröshagyma,
3-4 fej fokhagyma,
1 kg sárgarépa,
fél kg petrezselyemgyökér,
1 nagy (öklömnyi nagyságú) darab zellergumó,
hasonló nagyságú karalábé,
fél kg paradicsom,
ugyanennyi édes paprika (kimagozva),

fél kg karfiol.

Zeller- és petrezselyemzöldet ízlés szerint adagolhatunk hozzá.
Csodálatos íz tartósítószerek és ízfokozók nélkül minden olyan ételbe, amelyhez használtunk korábban is valamilyen mesterséges ételízesítőt – amit örökre felejtsünk el.


Őseink nyomában – Vissza a vályogszerkezetű házakhoz – Szupervályog és társai – Kiút az építőipar apátiájából!

valyog

 „Otthont minden hátrányos helyzetű és szegény embernek 2000-re!”Az ENSZ az 1987-es évet a Hajléktalanok Nemzetközi Évének nyilvánította. Tartok tőle, hogy a program célkitűzései nem valósultak meg, sőt, hogy csak egyet említsek, a devizahitel-válság a bajbajutottak és otthontalanok további tömegeit generálja.” Dr. Kovács Mónika Erika – a SzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoport vezetőjének – írása.

Az elmúlt két évben alkalmam volt meghallgatni akadémikus előadását, melyben összefoglalta a világban jelenleg zajló hármas – gazdasági, környezeti és társadalmi válság − jelenségeit. Ezek mindegyike afelé mutat, hogy az építőiparnak is új megoldások felé kell néznie. A gazdasági válság következtében a fizetőképes kereslet nem elegendő a jelenleg megszokott építőipari kínálat megfizetésére, illetve a megszokott méretű és fogyasztású otthonok fenntartására.

A környezeti válság felhívta a figyelmünket arra, hogy az építkezés során már a tervezésnél muszáj számításba vennünk, hogy leendő otthonunknak nemcsak a megépítése, de a fenntartása is környezettudatos, energiatakarékos módon történjen. Új fogalmakban gondolkodunk: bevitt energia, újrahasznosítás, energetikai tanúsítvány, passzív és aktív házak és sorolhatnám. A társadalmi válság pedig egy új, tudatosabb réteg kialakulásához vezet: az embereknek ma már egyre inkább igényük a természetes és egészséges életmód. Fordított irányú folyamat indult el: a lakosság lassan kezd visszaáramlani a vidéki, természetközeli életformába.

Ebben az áramlatban született meg Nader Khalili, iráni származású amerikai építész, sikeres felhőkarcoló-specialista találmánya, a szupervályog-, más néven földzsák- vagy szuperblokk-technológia, amely számos szempontból megoldást kínál a fenti problémákra.

A föld ősi, természetes, mindenütt jelenlévő építőanyag. A föld adja az épület tömegét, vályogtartalma biztosítja a kötőerőt, a fal száradása utáni szilárdságát. A földből épült fal kiváló hőtároló-kapacitása, hőmérséklet- és páraszabályozása révén kellemes belső klímát biztosít az épületnek: „Nyáron hűt, télen fűt”− ahogy az ismert mondásból tudjuk. Magyarországon régi hagyománya van a vályogépítésnek. Bár a vályogházak számos további előnnyel rendelkeznek a ma elterjedt épületekhez képest (olcsó, természetes, visszaforgatható nyersanyagok használata, jó épületakusztikai tulajdonságok, káros elektromágneses sugárzás elnyelése stb.), mégis a múlt század végére szinte teljesen kiszorult a vályogépítészet az építkezési kultúránkból. Ennek oka részben az, hogy a nem megfelelően megépített és karbantartott régi vályogépületek nem elég tartósak és ellenállóak (különösen a vízzel szemben) ahhoz, hogy a mai igényeknek megfeleljenek.

Khalili célja az volt, hogy ötvözze a hagyományos, évezredes technikákat a legújabb módszerekkel, anyagokkal, azaz megőrizze a régi földépületek előnyeit, értékeit, ugyanakkor kiküszöbölje hátrányos tulajdonságaikat.

valyog szerkezet

Szupervályog 1×1 − Az építés alapelemei, azaz a régi földépítési módszereket kiegészítő négy erősítő elem („védelmi vonal”):
1) polipropilén tömlő („bennmaradó zsalu”)
2) szögesdrót („malter”)
3) földbe kevert kötőanyag (vízállóság, nyomószilárdság)
4) ívelt formák: ívelt fal, boltív, boltozat, kupola (statikai előnyök)

Mi is az a szupervályog? A helyben kiásott, és szükség esetén stabilizáló anyaggal (pl. mész, cement stb.) kevert földet a leendő fal helyén körszövött polipropilén zsákokba, vagy a zsákok alapanyagául szolgáló, még elvágatlan, hosszú polipropilén tömlőkbe töltjük. Az így lefektetett földzsák „hurkát” a hagyományos vályogépítéshez hasonlóan döngöljük. Az egymás tetejére rétegezett földzsák „hurkák” közé szögesdrót erősítést teszünk, amely összetartja a sorokat, és növeli a szerkezet szakítószilárdságát. A tartós (bennmaradó) zsaluként szolgáló erős polipropilén tömlő tartja a benne lévő töltőanyagot, ugyanakkor lég- és vízáteresztő szövetén keresztül a föld kiszárad, a hozzáadott kötőanyag hatására a földkeverék megköt. A szupervályog fal ily módon stabil, vízálló szerkezetté szilárdul. A szupervályog tulajdonképpen egy szuperhosszú vályog- vagy földhurka, egyfajta „instant” és hajlékony „falgenerátor”, amivel tetszőleges hosszúságú sorokat lehet formálni megszakítás nélkül.

Földzsák kupola, forrás: cocreatingourreality.com

Földzsák kupola, forrás: cocreatingourreality.com

A földdel töltött zsákokból vagy tömlőkből egyenes vagy ívelt falakat, boltozatokat, kupolákat formálunk. A földzsák sorokból kialakított szerkezet, – különösen, ha az épület tervezésénél kihasználjuk az ívelt formák (boltív, kupola) statikai előnyeit –, lehetővé teszi, hogy stabil és tartós, a környezeti katasztrófáknak (árvíz, szélvihar, földrengés, tűzvész) ellenálló, változatos építési formákat hozhassunk létre földből, egyszerű és környezettudatos módon. A technológia prototípusa – az Öko-Dóm – Kalifornia szigorú, a legmagasabb fokozatú földrengészónának megfelelő építési követelményeinek eleget tett!

A szupervályogrendszer alkalmas a jelenleg megszokott épületstruktúrák és gépészeti megoldások kialakítására, de kiváló alternatíva öko/bioházak, autonóm házak építésére, az organikus építészet, a dombházak, a szakrális geometria vagy a feng shui kedvelőinek is. Az egyszerűtől a luxusig, a lakóházaktól az ipari és gazdasági épületekig, műtárgyakig, garázsokig, kerti létesítményekig, szinte bármit építhetünk belőle. Dombházak, pincék, templomok, szakrális épületek, jurták építéséhez, és még számos esetben szinte adja magát ez a módszer. Jelentős lehetőségekkel rendelkezik a katasztrófavédelemben is.

A környezettudatos, organikus építkezés, így a szupervályog-technológia is kihívást, egyben lehetőséget is jelent az építészek és az építtetők számára. A technológia magyarországi bevezetése jelenleg zajlik, amelyben komoly feladat hárul az építész-tervezőkre, statikusokra, kivitelezőkre. Ki kell dolgozni a hazai adaptációhoz szükséges szempontokat. A szupervályog önmagában a falszerkezet kialakításának egy speciális módja. A kívánt épület megtervezéséhez szükséges a kontinentális éghajlathoz megfelelő tetőmegoldások, hő- és vízszigetelés, épületgépészet stb. megtervezése, a csomóponti tervek, engedélyeztetési protokoll elkészítése.

„Midi-Dóm” − magyar tájba illő ökoház látványterve (terv: Szupervályog Munkacsoport, látványterv: Válóczy Balázs)

„Midi-Dóm” − magyar tájba illő ökoház látványterve (terv: Szupervályog Munkacsoport, látványterv: Válóczy Balázs)

A szupervályog formavilága igen gazdag, a hagyományos magyar építészeti kultúrához illő, de attól teljesen eltérő, változatos, fantáziadús építmények is kialakíthatók belőle. Ez igen vonzó lehet a kreatív, egyedi tervek készítésére vágyó szakembereknek. Azonban fontos az ehhez szükséges szaktudás, azaz a szupervályog-technológia építési szabályainak, ezenfelül az ívelt épületstruktúrák statikai vonatkozásainak mélyebb ismerete is, amely a jelenleg elterjedt „kockaházas” építkezés mellett háttérbe szorult. A jutalom a befektetett energiáért, hogy az első szupervályog-építtetők a kellő szaktudással rendelkező szakemberekhez fognak fordulni.

Háromkupolás dombház (látványterv és alaprajz: Owen Geiger)

Háromkupolás dombház (látványterv és alaprajz: Owen Geiger)

Háromkupolás dombház (látványterv és alaprajz: Owen Geiger)

Háromkupolás dombház (látványterv és alaprajz: Owen Geiger)

Az ívelt formavilágú, rusztikus felületekkel rendelkező földépületek nemcsak esztétikailag és ökológiailag kedvezőbbek, de egészségesebb is bennük élni. Tekintve, hogy a „kocka” építőelemekből költséges és nagy szaktudást igénylő feladat az ívelt falak kialakítása, eddig sajnos csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak ezt a „luxust”, például egy dombház építését. Mind az építők, mind az építtetők örömére a szupervályog-technológia segítségével a jövőben szélesebb rétegek számára lesznek elérhetőek a vágyott gömbölyded otthonok és egyéb építmények.

„Tervezzünk és építsünk a természettel!” Az organikus építészet egyik fő alapelve, hogy − a jelenlegi tendenciával (egyre bonyolultabb gépesítés, újabb vegyi anyagok stb. használata) ellentétben − a tervezés és építés során előnyben részesítjük a természetes anyagok, a természetben található elemek használatát, a természetben megfigyelhető formákban és struktúrákban rejlő lehetőségeket. A természet a legbölcsebb építész, akinek alkotásaiban az anyag, a forma és a funkció szoros összhangban van. „Minimális anyag, maximális tér és strukturális szilárdság.” Hogy egy példát említsek a természeti törvényszerűségekből. A permakultúrás tervezési szemlélet is ezeken az elveken alapszik. Nemcsak a házunkat, de a teljes épített és természetes környezetünket egységes egészként tervezzük meg, a lakóépülettől kezdve a kerti és gazdasági létesítményekig. A rendszer része a megújuló, szelíd energiák, a környezettudatos vízgazdálkodás is, illetve a teljes rendszer gazdaságos és környezettudatos működtetése. Ezeknek a szempontoknak a figyelembevétele, összehangolása szintén az építész szakemberek kezében van.Triple-Vaulted House, Cal-Earth (Forrás: Kovács ME)

A kihívás adott, a válaszok egy része is megvan, a gyakorlatba ültetés azonban még hátravan. A SzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoport azon munkálkodik, hogy a technológia megismertetésén és a szupervályog-építés alapjainak átadásán túl (tanfolyamok, szakkönyv, szakmai fórumok stb.) a közeljövőben a technológia hazai adaptálása, a még környezettudatosabb alternatívák kifejlesztése is meginduljon (pl. a műanyag vagy szögesdrót kiváltása, l. hipervályog, zsákvályog).

Triple-Vaulted House, Cal-Earth (Forrás: Kovács ME)

Jordánia (Forrás: Cal-Earth fotó)

Jordánia (Forrás: Cal-Earth fotó)

A szupervályog-technológia széleskörű alkalmazásához munkacsoportunk megtette az előkészületeket, kitaposta az eddig járatlan utat. Kellő tapasztalattal a hátunk mögött szeretnénk összefogni olyan szakemberekkel, akik felismerik a technológia előnyeit, az építészeti hagyományokat megújító potenciálját, és meg tudják ragadni az ebben rejlő lehetőségeket.

Dr. Kovács Mónika Erika/a SzuperVályog és PermaKultúra Munkacsoport vezetője

epiteszforum.hu/magyarno.com


A Cékla a Magyar Aloe Vera! Fogyassz belőle minél többet!

Olcsóbb és finomabb, mint bármelyik Patikai vitamin, vagy étrend kiegészítő!!!

A cékla kiváló többek között a bőrbetegségek kezelésére, fáradtság ellen, hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, a klimax tüneteinek enyhítésére, májpanaszok kezelésére, menstruációs zavarokra, a nyirokrendszer zavarainak kezelésére, szempanaszokra – mint például a szemfáradás vagy szürkehályog –, szív-, és vérnyomás rendellenességeinek kezelésére, valamint vesepanaszokra egyaránt. A várandósság ideje alatt is ajánlott a fogyasztása, hiszen segít a vérképzésben.

Nyersen, reszelve vagy szeletekben

A cékla gyökere és levele egyaránt fogyasztható, sőt, mindkettő szinte ugyanannyi hasznos tápanyagot tartalmaz. A céklalevél nem csak egészséges, de rendkívül jól mutat a salátákban: a legtrendibb éttermek ma előszeretettel használják a lila erezetű, élénkzöld leveleket. A mézédes céklagumót legjobb, ha nyersen salátaként, vagy reszelve fogyasztod. Ha fokozni szeretnéd az ízhatást, reszelj hozzá almát vagy körtét is, így igazán ízletes vitaminpürét kaphatsz! Ha nassolnál valamit, rágcsálj szeletekre vágott céklát: segíti a vérképzést és kiváló antioxidáns.

Préseld ki a levét!

A céklalé készítésére lehetőleg bio zöldséget használj. Mivel a cékla méregtelenítő hatása elég erős, így naponta 2, maximum 3 dl-rel fogyassz belőle. A frissen készített céklalé alkalmas a betegségek – nátha vagy influenza – megelőzésére is. Paradicsomlével, almával vagy egyéb frissen facsart zöldség-vagy gyümölcslével ízesítve készíts friss és egészséges koktélt magadnak és barátaidnak.

Tálald köretként, főételként vagy desszertként!

A céklát főzve vagy sütve rengeteg módon elkészítheted. Húsok mellé kiváló köret lehet, és ízletes leveseket, szószokat főzhetsz vagy akár édességeket is süthetsz családtagjaidnak. Lepd meg őket változatos és egészséges ételekkel! Gondoltad volna, hogy az esti vacsora végén tálalt céklás csokitortád ekkora sikert fog aratni?

Mindegy hogyan, de fogyaszd!

Hiszen nagyon egészséges, és láthatod, hogy az elkészítésének számtalan módja van. Használd ki a természet gyógyító ajándékait, hogy minél kevesebb időt kellejen a betegséggel foglalkoznod! Készítsd el ízlésednek megfelelően és fogyaszd megelőzés vagy a betegségek tüneteinek enyhítése céljából!

Kedvcsináló: egy ízletes és gyorsan elkészíthető céklasaláta recept

Hozzávalók: 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál citromlé, 1 evőkanálnyi méz, 2 evőkanálnyi olívaolaj és egy kis só.
Így készítsd a salátát:
Az alaposan megmosott céklát hámozd meg, öblítsd le, reszeld vékonyra és tedd be egy tálba. Ezután a megmosott és meghámozott almát és vöröshagymát is reszeld hozzá, sózd meg, add hozzá a citromlevet, olíva olajat és a mézet. Forgasd össze alaposan az alapanyagokat, majd hagy hűlni néhány órát. Önmagában is fogyaszthatod, de ízletes köret lehet frissen elkészített sült mellé is.

Bolondítsd meg egy kis sajttal: sült cékla és kecskesajt saláta
Hozzávalók: tisztított bébi cékla, olíva olaj, néhány gerezd fokhagyma, csipetnyi só, kevés céklalevél, aprított kecskesajt.
Előkészítés:
vágd le a cékla szárát, a levágott leveleket pedig tedd félre, mert később majd fel tudod használni. A céklát néhány gerezd fokhagymával együtt tedd be egy lábasba, szórj rá egy kis sót, önts rá egy kis olíva olajat, és párold meg. Ezután az egészet tedd be egy sütőbe, és 180 fokon süsd puhára. A kicsorduló céklalevet önts át egy tálba és add hozzá pépesítve a fokhagymát. Egy kis extra szűz olíva olajjal önts fel a levet.
A saláta összeállítása:
hámozd meg a céklát, de ha lehet, még melegen, mert úgy könnyebb. Vágd apró falatokra, add hozzá a sajt darabokat, díszítsd a levágott céklalevéllel, majd az egészet öntsd le az elkészített lével. Ízletes előételként vagy köretként egyaránt fogyaszthatod.

http://www.spiritiszta.hu/cikkek/nepi-gyogyaszat/a-cekla-a-magyar-aloe-vera.html

Céklás csokoládétorta

Céklás csokoládétorta

Céklás csokoládétorta

Elkészítési idő: nettó 20 perc bruttó 90 perc

Alapanyag:

  • 240 g cékla (megtisztítva, de a héjával)
  • 200 g étcsokoládé
  • 1 csésze forró kávé ( esetleg víz)
  • 200 g felkockázott, szobahőmérsékeltű vaj
  • 135 g liszt
  • 3 evőkanál kakaópor
  • 1 és 1 teáskanál sütőpor
  • 5 tojás, kettéválasztva
  • csipet só
  • 200 g cukor

180 fokra előmelegítem a sütőt, egy tortaformát kivajazok, az alját kibélelem sütőpapírral. Enyhén sós vízben, körülbelül 45 perc alatt puhára főzöm a céklát. Lehűtöm hideg vízzel, lehúzom a héját, majd pürésítem. Vízgőz felett felolvasztom a csokoládét, hozzáadom a kávét, óvatosan kevergetve a vajat. Amikor hűlt egy kicsit, belekeverem az enyhén felvert tojássárgájákat, aztán beleforgatom a céklapürét. A szárazanyagokat ( liszt, kakaópor és sütőpor) egy tálba szitálom. Egy másik tálban a tojásfehérjéket habbá verem, beleszórom a cukrot, amikor kész, óvatosan belekeverem a csokoládés masszába. Végül hozzáadom a szárazanyagokat. Az előkészített tortaformába öntöm, a sütő hőfokát visszaveszem 160 fokra. 40 percig sütöm, úgy, hogy a közepe enyhén remegős maradjon.

http://www.origo.hu/tafelspicc/recept/20120925-ceklas-csokoladetorta.html


aloe vera gyógynövény

Hogyan és mit gyógyít az Aloe vera?

2010-04-1

Hogyan és mit gyógyít az Aloe vera?

Az orvosi aloé (Aloe Vera) a liliomfélék családjába tartozik, noha nagyon hasonlít a kaktuszhoz. Ez a család több mint 300 fajt foglal magába, melyek más gyógynövényekkel, például a hagymával, a fokhagymával, és a spárgával vannak rokonságban. Az aloé szárazságkedvelő növény, a legtöbb faja Afrikából származik. Természetes élőhelyén a legtöbb aloé-faj télen virágzik. Az aloé növények általában rozettaszerűen elhelyezkedő, kard alakú, szúrós levelekkel rendelkeznek.

Legalább négy aloé -faj rendelkezik gyógyhatással. A legfontosabbak a következők:

  • Aloe ferox Miller
  • Aloe perry Baker
  • Aloe arborescens
  • Aloe barbadensis Miller

A legszélesebb körben az Aloe barbadensis Miller fajt alkalmazzák, mivel ez termeszthető a legkönnyebben, és ez rendelkezik a legtöbb gyógyhatással.

De a többi AloAloe verae vera növényt is érdekes dolgokra használják. Az Aloe sisalina (szizálkender) rostjaiból kötelet és zsineget készítenek, például a széna-és szalmabálák összekötözésére használt bálázó zsineg is ebből a növényből készül. Kaparó rudakat is készítenek belőle a macskák részére. Az Aloe americana nevű növényt viszont ennél sokkal érdekesebb dologra használják: a mexikóiak ebből készítik a tequila nevű szeszesitalt, a mexikói agavépálinkát. Ebből is láthatjuk, hogy az aloénak a jól ismert gyógyászati alkalmazásain túl számos különböző felhasználási területe van.

Az Aloe vera

Az Aloe vera négyéves korában válik éretté, az élettartalma pedig körübelül 12 év. Szúrós, elkeskenyedő levelei mintegy 60 cm hosszúak, és 10 cm szélesek. Magokat termelő virágzó szára, amely elérheti a 90 cm-es magasságot, a növény közepéből nő ki. Az aloé ivartalan szaporodásra is képes, ilyenkor ki gyökérhajtások, vagy “fattyak” nőnek ki a tövéből. A növény külső leveleit gyűjtik össze, és a gélt szűréssel nyerik ki belőle.

aloe levelei

Eddig összesen 75 tápanyagot mutattak ki az Aloe vera géljében. Ezek közül a legfontosabbak a következők:

Lignin: fás anyag, a cellulózzal együtt fordul elő. Kimutatták, hogy behatol a bőrbe, és valószínűleg segít az aloé-gélnek bejutni a bőr szerkezetébe.

Szaponinok: Antiszeptikus hatású, természetes szappanszerű tisztítószerek, amelyek kiválóak a bőr tisztítására.

Antrakinonok: 12 féle antrakinont azonosítottak. A gél nedvrétegében találhatók, régen hashajtó és purgáló hatásuk miatt használták az állatoknál.

Krizofánsav és emodin: Ezek a vegyületek előnyös hatásúak egyes bőrbetegségek, például a pikkelysömör és a tarlósömör esetén.

Fahéjsav: Segít lebontani a bőrön található elhalt szöveteket.

Antracén: Az antracén dimetil-szulfoxiddá alakul át, természetes gyulladáscsökkentő, kiváló a csontozat és az izomrendszer gyulladásos bántalmai, az izületek, inak, szalagok és izmok sérülései ellen.

Az antrakinonok emellett meglehetősen erős fájdalomcsillapító hatással is rendelkeznek. Azt is kimutatták róluk, hogy gátolják a baktériumok, vírusok, gombák és élesztőgombák szaporodását.

Ásványi anyagok:

Az aloe gél legalább 9 ásványi anyagot tartalmaz: kalcium, nátrium, vas, kálium, króm, magnézium, cink, mangán és réz. Ezek az anyagok gyakran komplex formában fordulnak elő, és a vitaminokkal és enzimekkel szinergista hatást fejtenek ki.

Vitaminok:

Az orvosi aloé több természetes vitamint tartalmaz, elsősorban A-vitamint, C-vitamint, E-vitamint, B1-B2-B6-B12 vitamint, valamint folsavat és niacint.

aloe vera levelek

Az orvosi aloéban előforduló cukrok hatásai:

  • Az emésztőcsatorna falán bevonatot alkotva csökkentik a bélből felszívódó toxinok m ennyiségét.
  • Elősegítik az emésztés során lebomló cukrok, aminosavak és zsírsavak felszívódását.
  • Képesek megszilárdítani a sejtmembránokat, ezáltal csökkentik azok átjárhatóságát a mikroorganizmusok ( pl vírusok) számára.
  • A cukrok síkosító hatást fejtenek ki az izületekben. Befolyásolják az izületi nedv termelődését, és összetételét.
  • Javítja a sejtek közötti folyadékáramlást.
  • Elősegíti a tüdőben a gázcserét, ezáltal enyhíti az asztma tüneteit.
  • A mannóz-2-foszfát nevű cukorról kimutatták, hogy fontos szerepet játszik a sebgyógyulásban.

édenkert.hu


Allergiakezelés egyszerűen, természetes szerekkel, hozzászokás és álmosság nélkül

A tavasszal és a meleggel nemcsak a friss spenót és a medvehagyma, hanem a pézsé szezon is megérkezett. Keringenek a pollenek, tüszkölünk, krákogunk, fulladozunk.

Gondoljuk végig, milyen különböző módokon tudunk ugyanarra a pollenre reagálni!

Valaki égő könnyeket törölget és sorozatban tüsszent, más elfelejti, hogy a tavasznak illata is van, nem is beszélve azokról, akik viszkető garatukat próbálják a nyelvükkel elérni. Ahányan vagyunk, annyiféle válasz egy egyszerű ingerre, amit szervezetünk tévesen támadásként fog fel. Az allergia nem más, mint az immunrendszer „hisztije”.

A homeopátiás tüneti szerekkel, amit az egyéni allergiás tünetek alapján választunk, enyhíteni lehet az allergiát.

Virágzás előtt érzékenyíthetjük a szervezetet az allergén homeopátiás hígításával. Létezik ilyen a parlagfűből, virágporokból, fekete ürömből és még számos más allergiát okozó anyagból is.

A gyakori allergiás, náthás tünetekre (tüsszentés, garatviszketés, gyulladt orrnyálkahártya, bőséges váladék, fájó arcüreg, fáradtság)

(Forrás:Webbeteg)


Gyors és fájdalommentes vizsgáló módszer

Ultrahangos érvizsgálat

A gyors és fájdalommentes vizsgálómódszer

Sokan az időhiány miatt kellemetlen testi tüneteik ellenére sem fordulnak orvoshoz. Talán nem is gondolják, hogy fejfájás, szédülés, átmeneti látás-, vagy beszédzavar, séta közbeni lábfájdalom, esetleg fájdalmas lábdagadás hátterében érbetegség állhat. Nekik javasolt a doppler érvizsgálat, egy gyorsan elvégezhető, fájdalmatlan eljárás, mely információval szolgál a szervezet ereinek, artériáinak és vénáinak állapotáról.

Sokak által ismert tény, hogy az artériás rendszer betegsége esetén szűkület, vagy tromboembólia, a mélyvénák kóros áramlása esetén trombózis alakulhat ki, de az erek esetleges eltérése lehet felelős akár koraszülés bekövetkezéséért is. A Doppler-elven alapuló ultrahangos vizsgálatot ereink állapotának felmérése érdekében igen széles körben alkalmazzák.

Jakupcsek Gabriella, a Euromedic
Diagnosztika egészségügyi kampánynagykövete

A stroke megelőzésében is segíthet

A vizsgálómódszerrel kimutatható a nyaki artériák elmeszesedése, szűkülete és elzáródása is. Ezekben az esetekben előfordulhat, hogy csökken az agyi vérátáramlás, ami átmeneti oxigén- és tápanyaghiányt okoz az agyszövetben. Ilyenkor a beteg szédülést, rövid ideig tartó, múló látás-, mozgás-, vagy beszédzavar tüneteit észleli, mellyel azonnal orvoshoz kell fordulni. Ugyancsak segít az ér-ultrahang vizsgálat annak az eldöntésében, hogy kell-e műtéttel szabaddá tenni a vér útját. Egy idejében elvégzett érműtét súlyos következményektől kímélheti meg az érelmeszesedésben szenvedőt.

Kiknek ajánlott az ultrahangos érvizsgálat?

agyi és végtagi keringészavarban szenvedőknek

azoknak, akik egészségtelen életmódot folytatnak, mozgásszegényen élnek

dohányosoknak

azoknak, akik kezeletlen magasvérnyomás-betegségben, vagy magas koleszterinszinttől szenvednek

cukorbetegeknek

babát váró nőknek a terhesség harmadik harmadában, akik szeretnének megbizonyosodni arról, hogy a méhlepény és a magzat keringése rendben van

Az ér ultrahang vizsgálat lehetővé teszi az erek szűkületének felismerését és lehetőséget ad arra, hogy az idejében alkalmazott terápiával a szövetek károsodása megelőzhető legyen.

Euromedic központok

Budapest – Euromedic Diagnosztikai Központok

Debrecen – Euromedic Diagnosztikai Központ

Hatvan – Euromedic Diagnosztikai Központ

Salgótarján – Euromedic Diagnosztikai Központ

Szeged – Euromedic Diagnosztikai Központ

A tájékoztatás nem teljes körű, bővebb információt weboldalunkon és központjainkban kaphat. Képalkotó diagnosztikai szűrővizsgálatok igénybevétele előtt kérjük, konzultáljon kezelőorvosával vagy háziorvosával.
(Forrás:webbeteg)